édesapám alkoholbetegsége és játékgép szenvedélye miatt

Fájdalmas a levele. Sok minden van a sorokban és a sorok között is. Az emberi élet.
Tudom, hogy szereti az édesapját, mert gyengédek a sorai. És tudom, hogy őszintén szeretne segíteni annak az embernek, aki szerintem nagyon jó apja volt. Nem írhatom, hogy "legyen keményebb" de azt sem, hogy "hagyja az édesapját, hogy éljen úgy, ahogy akar".
Mindannyian csapdában vagyunk, az emberi civilizáció csapdájában, de nem lesz időnk megérni, hogy megváltozzon a világ.
A segítség most és gyorsan kell.
Az az érzésem, hogy Ön már segít is az édesapjának.
Tudja, gyakran írogatom hasonló leveleknél, hogy miért "Ön ír?", miért nem az, akinek baja van. Nem értem én sem pontosan, de levelét olvasva most mást gondolok.
Lehet, hogy ma már megfordultak a szerepek. Annak idején Ön volt akinek segíteni kellett, most Ön az erősebb és édesapja nem találja a "kivezető" utat. Már vége az "apa szerepnek", most csak egy útját elvesztett, támogatásra, segítségre szoruló ember kínlódását érzem. Legyen Mellette, beszélgessenek. Most Önnek kell segítenie. De gyengéden, emberien. Édesapjának meg kell találni valami új értelmét az életének.
Helyes, hogy határozottan ellenzi az ivást, a szerencsejátékot. De mi van helyette?
Biztos vagyok abban hogy megérzi mi az, ami lehetséges és mi az ami már nem!

Együttérzéssel: dr. Lajtavári László.