féltjük a fiunkat

Tisztelt Dr Lajtavári László ! Köszönöm a válaszát. Szeretném
hozzátenni az elmondott történetemhez, hogy az akkor 13 éves fiamat a Nevelési Tanácsadóban nem látta pszichológus, csak az ott dolgozó pedagógusig jutottunk el, aki erőteljesen lebeszélt arról, hogy a gyerek viselkedésének a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk. Nagyon elbizonytalanított bennünket. Azt mondta, hogy mikor fantáziáljon, ha nem ebben a korban, ami teljesen igaz, ha nem lépi túl az elfogadható határt. Sajnos nem értette meg, hogy a miénk túllépte. Ezért a nagyon aggódó nagymámának és mindenkinek, akinek ilyen problémás gyereke van, azt
tanácsolom, inkább kétszer vigyék el " feleslegesen " a szakemberhez, mintsem egyszer sem. Bár mi is ezt tettük volna! Akkor talán nem kellene most szorongva figyelnünk, hogy a huszonéves fiunk miképpen fordul befelé egyre jobban. Hónapok óta valójában semmi sem érdekli a külvilágból, se tv, se rádió, nem ül a számítógépéhez, nem tartja a kapcsolatot lánnyal, vagy a régi barátaival. Ingerülten elutasít bárkit a családból, aki jószándékkal ajtót nyit rá, pedig tisztában kell lennie azzal, hogy szeretjük és aggaszt bennünket a viselkedése. Egyáltalán nem lehet
belevonni semmibe. Csak a vak nem látja, hogy baj van, és ő maga. Csoda, hogy a munkáját elvégzi, de attól tartunk, hogy egy nap majd az sem fogja érdekelni. Megértem, hogy a szakember látatlanban nem mondhat korrekt véleményt, de ebben a helyzetben nagyon nagy segítség volna az is, ha
bennünket igazítana el egy hozzáértő szakember. Elfogadott a pszichológiai gyakorlatban, hogy a hozzátartozókon keresztül próbálnak segíteni ? Ha igen, akkor mondana arról valamit, hogy mit szoktak leggyakrabban tanácsolni, mi a legfontosabb teendőjük ebben a helyzetben ? Köszönöm, ha válaszol.
Jelige : féltjük a fiunkat