Hol is tartok most?

... Munkahelyi gondok is akadnak, és a párkapcsolatom sem felhőtlen, de tudom, hogy a gyermekeimet nem fogom elhagyni, így aztán úgy tűnik, hogy marad némi aszkétizmus, olykor meg kerülőutak. (A párom egy meglehetősen rideg csaj, egyszerűen nem tudok rajta változtatni és eligazodni sem.) Talán nem is csoda, hogy kelepcének éli meg ezt az ember? A fentieket csak azért írtam le, mert én tudom, hogy a lelki elfáradásomnak ezek az okai. Nagyon sok mindent önerőből oldottam meg, nincsenek már alvászavaraim, nem is nagyon szomatizálok, azt hiszem fejlődtem. A problémám az, hogy néha megszáll az idegesség és ilyenkor csak lassan múlik. Feszült vagyok, ingerült, ettől van, hogy felmegy a vérnyomásom, tapogatom a pulzusom, olykor egészen apró dolgok felhúznak és valószínűleg túl sokat lelkizek. Aztán meg máskor úgy érzem, hogy kevésbé lelkesedek olyan dolgokért, melyekért korábban sokkal inkább. Nincs két egyforma nap, van az úgy, hogy semmi bajom. Nem gondolom, hogy beteg vagyok, de tény, hogy lelkileg olykor nagyon-nagyon fáradt. Korábban voltam pszichiáternél, gyógyszert írt, de attól csak még rosszabb lett minden, a gyógyszert elhagytam és elhatároztam, hogy soha többé nem szedek gyógyszert. Mennék pszichoterápiára, de vidéken élek és itt nem igazán van erre lehetőség. Egyedül akarom megoldani, de néha úgy érzem, hogy kevés vagyok hozzá. Ön mit tanácsol?
Köszönettel

VÁLASZ

Kedves levélíró!

Köszönöm őszinte és nagyon emberi sorait! Úgy tűnik számomra, hogy jó utat választott, rádöbbent arra, hogy csak saját magunk vagyunk képesek megoldani az élet gondjait. Természetes, hogy az ember gyakran úgy érzi egyedül van. Ebben igaza van, de ez nem ilyen egyszerű.
Kultúránk a külső segítség elvárására épül, pedig a segítség Önmagunkban van. Ne aggódjon, hogy az érzelmek változékonyak, az egyik nap így érzi magát, a másik napon pedig úgy. Ha engedi, hogy ezek az érzelmek szabadon áramoljanak Önben, rá fog jönni, hogy mennyire változékony minden. Szerintem csak hagyja, hogy szabadon áramoljon Önben minden: az érzelmeink, hangulataink jönnek-mennek, azaz nagyon változékonyak.
Minden ember valami egyértelműséget, stabilitást szeretne elérni, ez jogos igény, de ennek eléréséhez bizony nagyon mélyre kell menni Önmagunkban. De ez a szabadulás útja, lehetőség arra, hogy ne ragadjunk bele, semmilyen érzelmi állapotba, mert az érzelmek (mint maga az élet) bizony mulandóak. Teljesen igaza van abban, hogy nehéz ehhez az úthoz vezetőt találni, pedig vannak, gyakran sokkal közelebb, mint gondolná.
Lehet, hogy nincs pszichoterapeuta a környéken, de vannak bölcs és világosan gondolkodó emberek, ezek ott léteznek a környezetében, csak meg kell találni őket.
Ha továbbra is ilyen nyitott marad, őszinte, rugalmas és képes hinni Önmagában biztos vagyok abban, hogy embereket, kis közösségeket fog találni, akik helyes úton járnak és képesek megtalálni az Élet mélyebb értelmét.
Ebben sokat segíthet egy jó terapeuta, de legalább ennyire egy őszinte, hiteles ember. Maradjon ilyen nyitott...

Tisztelettel: Lajtavári László