Lézeres mandulaműtét!!!
22 éves vagyok, a manduláim 2 éves korom óta évente többször begyulladnak. A háziorvosom többször mondta, hogy ki kell vetetni, én mégsem merem, a felnőtteknél meg még sokkal fájdalmasabb is a felépülés, mint gyerekeknél. Égre-földre keresem, hogy hol végeznek Magyarországon lézeres
mandulaműtétet, de csak egy magánklinikát találtam, ahol horribilis összeget kérnek el a műtétért. Arra lennék kíváncsi, hogy létezik-e az országban még hely, ahol esetleg elérhetőbb áron végeznek ilyen műtétet? Előre is köszönöm válaszát!
Eperke
Először megjegyezném, hogy a gyermekeknek ugyanúgy fáj a műtét utáni sebgyógyulás alatti nyelés, mint a felnőtteknek. Lézeres mandulaműtétet minden fül-orr-gége klinikán végeznek és biztosan több kórházban is. Bár fogalmam sincs, miért szeretett bele a lézerbe. A mandulák hagyományos kifejtése a legkíméletesebb eljárás, mivel ekkor a megfelelő rétegben preparál az orvos, azaz nem kivágja, hanem kifejti a mandulát a " tokjából". Ami oldalanként kb. 20-30 másodperc. Ezután vagy csomót köt a vérző érre, vagy elégeti azt.Természetesen a lasernek is meg van a helye a műszerek között, de ez nem a mandulaműtét feltétlenül.
Dr. Gerencsér Emőke