T.WEBORVOS!
Férjemnek 1999-ben volt tüdőrákja, mely az operácót követően évekig teljesen tünetmentes volt. Öt év után (állandóan járt kontrollra) azt mondták meggyógyult. Sajnos tavaly 2008-ban újból kialakult és agyi áttétet is adott, melyben elhúnyt. A konzilium szerint ez egy új folyamat volt. Kérdésem, hol találok arra valami "hivatalos" vonatkozást, hogy öt év után gyógyultnak tekintik az ilyen betegeket. Egy hitelfedezeti biztosításhoz kellene, mert nem akar a biztosító fizetni, azzal, hogy férjem betegsége (mivel 1999-ben műtötték) már korábban kialakult és ebből kifolyólag nem akarnak helytállni. Ez azonban nem igaz, hiszen meg vannak
a leletei, hogy semmi baja nem volt évekig. Milyen paragrafusra, vagy mire hivatkozhatnék a biztosítónál? Férjem leleteit megkaptam, melyek negatívak a fent említett időszakban mikor az autót vette, csak ugye a biztosító
csak a pénzt kéri el (több mint két éve fizettük már a hitelfedezeti biztosítást is) Hogyan tudnám valamilyen "orvosi" paragrafussal vagy hivatkozással alátámasztani, hogy öt év után gyógyultnak tekintik azt
akinek végig minden lelete jó volt. Egyébként saját tüdőorvosa is azt mondta neki öt év után, hogy meggyógyult és ugyanannyi esélye van egy újabb betegségre,mint bárki másnak. Kérem szíves segítségét, mire hivatkozhatnék? Az orvosok azt mondták, hogy nem írhatnak ilyet le, átadták a jogi osztálynak, ahol május óta van az ügy és ők is azt mondják, ilyet nem tudnak leírni, legfeljebb valamire hivatkozni lehetne "orvosi" könyvből, mely írja, hogy öt év utáni tünetmentesség után gyógyultnak tekintik a beteget.Ha a biztosító nem fizet vissza kell adnom az autót, amibe már sok pénzt fizettünk. Engem férjem halála után 3 évvel a nyugdíj előtt elbocsátottak a munkahelyemről.Jelenleg pszichiátriai kezelést kapok, hogy valahogy kibírjam.
Nagyon szépen köszönöm szíves segítségét. Elnézését is kérem, hogy ilyen nem "kimondottan" orvosi üggyel kerestem meg.