sapientia

... el kell végezni a "gyászmunkát".Több mit egy év telt el, s a mai napig sírva kelek, sírva fekszem.Egyszerűen nem tudom elfogadni a tényt, hogy nincs. Nem magamat sajnálom, hanem eltűnt az életemből a fény, a szeretet, a jövőbe látás. Rendkívül jó férjem volt, 46 év házasság bizonyítja. Közös szeretet-szerelem kötött össze bennünket. Hiába próbálkozom mindennel, olvasással, saját magam elfoglalásával, sporttal, jógával, úgy érzem légüres térben lebegek céltalanul. Gyógyszert nem szeretnék szedni, súlyos szívbeteg vagyok, így a napi gyógyszermennyiségem igen sok, szaporítani nem szeretném.
Van e valami megoldás? Gyermekeim vannak, unokáim (nagyok) vannak. Hiába a szeretetük, ők nem pótolják az elvesztett társamat, szeretőmet, kedvesemet, páromat, mindenemet. Mit tegyek? Reálisan felfogom, hogy ezt el kellene fogadnom, de nem tudom, s talán nem is akarom????
Mennék utána. Nincs szuicid hajlamom, de igazságtalannak érzem, hogy én itt vagyok, ő meg??????
Kérem adjon tanácsot, mivel tudom kissé enyhíteni fájdalmam, apasztani állandóan hulló könnyem????
Előre is köszönöm szíves válaszát.
Jelige: sapientia