Ezért ruházzuk fel érzelmekkel tárgyainkat, avagy az antropomorfizmus pszichológiája

Az emberi agy természeténél fogva hajlamos arra, hogy nem-emberi dolgokat emberi tulajdonságokkal ruházzon fel: gondolatokkal, érzésekkel, szándékokkal. Ezt nevezzük antropomorfizmusnak. Az antropomorfizmus nem csupán kulturális jelenség, hanem olyan emberi gondolkodásból fakadó, minden emberre jellemző hajlam vagy viselkedési minta, amely az agyunk működéséből ered, és kultúrától függetlenül szinte mindenkinél megfigyelhető.

Az antropomorfizmus mint automatikus folyamat

Már kisgyermekkorban szerepet játszanak olyan kiváltó ingerek, mint a „szemek”, a „mozgás” vagy a „kommunikáció-jellegű” viselkedés. Ha a plüssjátékon szemeket látunk, az agyunk rögtön ember- vagy élőlény-kontaktust jelezhet. Az ún. face pareidolia jelenség ezt tükrözi, azaz hogy a homályos ingerekben is arcformákat észlelünk és felruházunk velük belső állapotokat. A mozgás szintén fokozza az antropomorfizmusra való hajlamot. Ha valami mozog, feltételezhetjük, hogy van mögötte szándék. Ezt bizonyítja a klasszikus Heider-Simmel-kísérlet (1944) is, melyben egy rövid fekete-fehér animációt mutattak a részvetőknek, majd megkérték őket, hogy írják le, mi történt. A legtöbben automatikusan személyes szándékokat, érzelmeket és történeteket tulajdonítottak a mozgatott síkidomoknak (háromszög, kör, "ház"), annak ellenére, hogy csak geometriai formák mozogtak.

Az agyban szabályozó mechanizmus

Az antropomorfizmus részben tudatos döntés eredménye: az emberi agyban „Anthropo-Dial” működik, amelynek segítségével fokozhatjuk vagy visszafoghatjuk azt, hogy mennyire ruházzunk fel emberi tulajdonságokat nem-humán entitásokkal. Az „Anthropo-Dial” (szó szerint: „antropo-tekerőgomb”) egy metafora, amellyel azt fejezzük ki, hogy az agyban mintha lenne egy szabályozó mechanizmus, amely segítségével „feltekerhetjük” vagy „lejjebb vehetjük” az antropomorfizálás mértékét. (Ha feltekerjük, akkor könnyebben látunk szándékot, érzelmeket tárgyakban, állatokban stb. – mint a Heider-Simmel-kísérletben.) Tehát az emberi agy nem csak passzívan vetíti ki az emberi tulajdonságokat a világra, hanem képes szabályozni ezt a folyamatot a kontextus, a cél vagy tudatos döntés alapján. Az „Anthropo-Dial” fogalmat Waytz, Cacioppo és Epley (2010) kutatása tette ismertté.

Miért van ez?

Az antropomorfizmus evolúciósan is magyarázható: az ember társas lény, és már az őskorban előnyös lehetett, ha más élőlényeket emberszerűként kezeltek, még akkor is, ha valójában nem voltak azok. Az agyunk „szemeket keres”, mert a ragadozók vagy társak jelenléte így gyorsan felismerhető lehetett. Másfelől az antropomorfizmus olyan pszichológiai előnyt is adhat, mint az érzelmi biztonság vagy kontroll-érzet: ha valami kiszámíthatónak tűnik – még ha csak műanyag játék is –, könnyebb érzelmi kötődést kialakítani.

 A túlzott antropomorfizmus patologikus irányt vehet / Fotó: Dreamstime

Mik az előnyök és hátrányok?

Az antropomorfizmus hasznos szerepet is betölt, segíthet a társas kapcsolatok pótlásában és akár terápiás szerepe is lehet (például terápiás kutyák esetén). A túlzott antropomorfizmus azonban patologikus irányt vehet, ilyen eset az objektum-szexualitás (objectophilia), ami azt a ritka állapotot jelenti, amelyben az egyén érzelmi, romantikus vagy akár szexuális kapcsolatot alakít ki tárgyakkal, tehát olyan entitásokkal, amelyek nem képesek visszahatásra. Ez a szélsőség persze ritka, de arra rámutat, hogy az automatikus antropomorfizmus kontroll nélkül akár zavarrá is válhat.

Orvosi vonatkozások

Az orvosi és egészségügyi szakemberek számára az antropomorfizmus megértése több szempontból is hasznos:

• Páciens-technológia kapcsolat: Az egészségügyi eszközök, mindennapos használati tárgyak (például vérnyomásmérők, okos eszközök) gyakran kapnak „nevet” vagy személyiséget a használók részéről. Ez erősítheti a használati motivációt, de tudni kell, hogy ez részben illúzió, hiszen az eszköz nem „törődik” velünk. 
• Társas támogatás kiegészítése: Idős emberek vagy izolált betegek esetében az antropomorfizált tárgyak (pl. plüssállatok, robotok) pszichoszociális segítséget nyújthatnak. Ugyanakkor fontos, hogy ezek ne váljanak helyettesítőivé a valódi emberi kontaktusnak.
• Terápiás folyamatok: Például gyerekpszichológiában a játéktárgyak antropomorfizálása elősegítheti az érzelmek kifejezését, de a terapeuta tudatosan figyelhet arra, hogy a gyermek ne keverje össze a játékot a valós kapcsolattal.

Ha megértjük, segíthet

Az antropomorfizmus nem csupán érzéki furcsaság, hanem az emberi agy mélyen gyökerező működésének része. A „nem-emberi” entitásokkal való „emberi” bánásmód mögött kognitív mechanizmusok állnak: szemkeresés, mozgás és kommunikáció-észlelés. Ugyanakkor ez a tendencia nem teljesen tudatos, és megfelelő tudatossággal még orvosi, pszichológiai helyzetben is hasznosítható. A józan ész és a tudományos szemlélet nem mond ellent annak, hogy egy plüssmackóhoz kötődjünk, de azzal tisztában kell lennünk, hogy a mackó nem terápiás partner, legfeljebb társas pótlék. Ha megértjük, hogyan és miért látunk „emberit” a technológiában, az segíthet tudatosan formálni az egészségügyi kommunikációt, így a páciensek jobban megérthetik és nagyobb bizalommal, hatékonyabban használhatják a technológiai eszközöket.

Forrás: www.psychologytoday.com

Ha érdekel az agy befolyásolja-e a ritmusérzékünket, ezt a cikket ajánljuk.