A nyíregyházi megyei kórházból 140 dolgozót küldenek el, hogy megőrizzék az intézmény működőképességét.
Az erről szóló határozati előterjesztést hétfői, rendkívüli ülésén 27 igen és 2 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett fogadta el a térségi helyhatóság. A közgyűlés az áprilisban életbe lépett egészségügyi finanszírozási rendszer kedvezőtlen változásaival indokolta a döntést.
A központi finanszírozás csökkentése miatt a nyíregyházi kórháznak havonta 130-150 millió, éves szinten több mint 1,6 milliárd forintnyi bevételhiánnyal kell számolnia, ez pedig az intézmény működőképességét is veszélyezteti - áll a közgyűlési határozatban. Pikó Károly, a kórház főigazgatója elmondta: szükséges és nehéz döntést hozott a szabolcsi közgyűlés, ennek értelmében az intézmény 2720 dolgozójából 140-et bocsátanak el október elsejei hatállyal. A gyógyításban közvetlenül részt nem vevő, így főként a háttérszolgálatban és adminisztratív munkakörben dolgozók vannak az elbocsátott alkalmazottak között - tette hozzá. A dolgozók értesítése a napokban kezdődik meg, számukra végkielégítést biztosít a kórház.
Pikó Károly hangsúlyozta: a több mint másfél milliárd forintos forráskivonás érzékenyen érinti az intézményt. A hiány mérséklésére már nem elegendőek a bevezetett takarékossági intézkedések, nem elég a működési költségek leszorítása, ezért kényszerült a gyógyintézmény vezetése - egyeztetve a munkavállalói érdekképviseletekkel és szakszervezetekkel - a létszámleépítésre. Ha ezt a nehéz döntést nem hozza meg a közgyűlés, akkor a kórház fizetésképtelenné válik és a beszállítóit sem tudja kifizetni - tette hozzá.
A forráselvonások a nagykállói és fehérgyarmati kórházat is érintik, de azokban nem lesznek létszámleépítések, mivel ez a feladatellátáshoz szükséges minimumfeltételeiket veszélyeztetné. Az intézmények menedzsmentjei ezért többféle takarékossági és kiadáscsökkentő intézkedést vezettek be, ezek között a kollektív szerződés néhány elemének felfüggesztése és egyes szociális juttatások megvonása szerepelt.
A főigazgató azt is elmondta: a három, megyei fenntartású kórház további 105 munkatársától is megválik, ennyi dolgozó ugyanis nem vállalta el a munkavégzést az októbertől új gazdasági formában működő intézményekben.
Az ülésen Seszták Oszkár, a szabolcsi közgyűlés fideszes elnöke aláhúzta: a jelenlegi intézkedéssel a betegellátás színvonalának megtartása a cél. A jelenlegi finanszírozás bizonytalan, és mivel a kiadások 60 százalékát a személyi jellegű bérek teszik ki, nem volt más választásuk, mint az elbocsátás mellett dönteni - mondta.
A közgyűlés elnökének közlése szerint a nyíregyházi kórház szervezeti átalakítása nincs összefüggésben az idén áprilisban indult kórházintegrációs folyamattal és nem befolyásolja a három kórház holdinggá történő átalakításának menetét sem.