A VÉSZCSENGŐ SZÓLJON INKÁBB, MINT A LÉLEKHARANG!

Talán ez a cím fejezi ki legjobban azt a hangulatot, amelyik az elmúlt 7 nap viharos eseményeit illusztrálja. „Kicsit elhúzódó” szabadosság után a kormány végre a fékre lépett. Mondjuk: szabályos satufékezés volt, amit a KRESZ csak valóságos vészhelyzetben enged meg. Nagyképűbben lockdown.

Lassan már megtanuljuk ezt a vészjósló fogalmat is. Az előző két hónap azzal telt, hogy tudósok, médiamunkások, ellenzéki politikusok figyelmeztettek, jósoltak, huhogtak. Legyünk őszinték, nemcsak a kormány, de az „istenadta nép” se hallgatott rájuk/ránk. Életkoromnál fogva, (lehet hogy tapasztalat is van benne?) meg a kommunikációs munkámhoz kapcsolódva én is a huhogók csoportját erősítettem. Persze sokáig semmi eredmény. Ez csak azért érdekes, mert kedves és nagyrabecsült kollégám Zacher Gábor ma este egy „nem kifejezetten kormánypárti” televízióban a szimpatikus szerkesztőnek válaszolva kijelentette, hogy úgy gondolja, Orbán Viktor az ő jelzéseit meghallva döntött a járványügyi zárlat mellett. Akkorát nevettem, hogy családom azt hitte, hogy valami bajom esett. Ilyen helyzetben szoktam mondani: kedves Gábor! Most amikor ezeket a sorokat kopácsolom a klaviatúrán, nagyjából éjfél van. Kérlek, állj ki az ablakodba (meg ne sértsd a kijárási tilalmat!) és kelet felé fordulva kukorékolj hármat. Ha 5 percen belül felkel a Nap, akkor Te nyertél! Ha nem kel fel, akkor „szerénység Pelikán, szerénység”! Hiszen Merkely Bélától a virológus professzorokig mindenki riadót fújt. De ha nekünk nem hisznek, akkor figyeljék, mit tesz „laboratóriumunk Ausztria”. Már hetek óta fokozzák a megszorításokat.

Nem gondolom, hogy a kormány és tanácsadói nem figyelték a hazai és a nemzetközi jeleket. A meredeken szaporodó fertőzött eseteket, a hatalmas számban karanténba zártakat, az intenzív osztályra és részben gépi lélegeztetésre kerülők gyorsan növekvő számát, és a két hét alatt napi 100 körüli értékre emelkedő áldozatokét. Naponta látom az egyik statisztikát amiről tudom, hogy a kormány szakértői is nézik, a WHO, a Stanford és a Harvard egyetemek statisztikáit és a világ összes országának a napi jelentéseinek táblázatait. Nem az elégséges információ az ő gondjuk sem. Hanem az, amiről a rendszerváltás ikonikus alakja, Szelényi Iván szociológus egy „egyáltalán nem kormánypárti” lapban úgy fogalmazott, hogy egyensúlyt kell keresni és találni a járvány és az emberi életek fenntartásához hozzájáruló egyéb dolgok, leginkább a gazdaság között. Ehhez az egyensúlyozáshoz tengernyi információ, és az adott ország folyamatainak, lehetőségeinek jó ismerete szükséges. És megbízható szintézis, ebből levezetett intézkedések, de közben rugalmasság is kell, mert sem a vírus, sem a társadalmak nem viselkednek könnyen kiszámíthatóan. De munka közben tévedni is lehet.

Néhány napja ismerte el a nyilvánosság előtt Dr. Szlávik János, hogy tévedett a járvány második hullámának a méreteit és súlyosságát illetően. Irigyei kárörvendően ünnepeltek. Én azt mondom, ritka emberi nagyságot mutatott fel a kolléga. Nálunk finoman szólva „nem szokás” egy tévedést elismerni. Szlávik doktor tavasszal tűnt fel, szinte a semmiből. A Szent Lászó Kórház infektológus főorvosa, a fertőző betegeket kezelő egyik osztály vezetője igazi első vonalbéli parancsnok. Hozzá kerültek az első COVID fertőzött betegek, majd az egyre súlyosabbak is. Isten áldotta kommunikációs tehetség, okosan tájékoztat, közvetít. Hamarosan minden médium elismert szereplője lett, Győrfi Pálon kívül nem tudok harmadik egészségügyi szakembert mondani, akit ennyire elfogadott a médiumok világa, a politikai érdekeiktől függetlenül. Ez veszélyekkel is jár, mert a ravasz és élénk riporterek, szerkesztők minden olyasmiről faggatják, ami őket és közönségüket érdekelheti, függetlenül attól, hogy az adott szakember ebben kompetens vagy sem. És nehéz villámgyorsan reagálni, és a nem a tudáskörükbe eső sziréndallamok egy részét finoman elterelni magukról, vagy elutasítani. Megmondom őszintén, időnként féltettem Szlávik főorvost. Ez az elegáns beismerés a részéről igazolta a félelmeimet, de azt is, hogy kivételesen jó emberi karakterrel rendelkezik. Őrizze meg sokáig, mert tudására, gyógyító energiáira mindannyiunknak szükségünk van vagy lesz.

De azért ez a történet felvet egy súlyosabb kérdést, amit szakértő barátaim és én is jó ideje feszegetünk. Egy vírus vagy baktérium okozta fertőzés, betegség felismerése, a betegek kezelése, gyógyítása, a kórokozó tulajdonságainak mély és részletes megismerése, valamint az adott populáció, vagy ország, vagy földrész lakosságának a megmentése, a tömeges fertőzések elkerülése, a tömeges immunizálás megtervezése, követése ez tulajdonképpen 3 vagy 4 orvosi szakterület. A a gyógyító klinikust Szlávik főorvos személyében már ismerjük. A vírus rutin diagnosztikájával foglalkozó laboratóriumi szakembert láttunk már, de keveset. A vírus biológiáját, genetikáját kutató szakembert is pl. a Pécs Egyetemről. Furcsa módon egy szakember teljesen hiányzik a magyar nyilvánosságból, akit magyarul járványtanásznak, „külföldiül” epidemiológusnak nevezhetünk.

Az amerikai Antonio Fauci, a svéd járványkezelés sokat kritizált atyja Anders Tegnell, de számos brit, német epidemiológus tűnik fel a járvány elleni küzdelemben, akik a járvány tömeges terjedését, a karanténintézkedéseket, a tömeges szűréseket, a járványhoz kapcsolódó statisztikai jelentéseket megtervezik, és a folyamatos (statisztikai) elemzéseket készítenek, interpretálják, és a nemzetközi járvány megelőző hálózattal (Európában a Jakab Zsuzsa kezdeményezésére megalapított ECDC) tartják a kapcsolatot. A tömeges oltások gyógyszereit kiválasztják, az oltási időpontokat meghatározzák (ezeknek nemcsak a járványokhoz, de a megfelelő évszakokhoz és az egyéb kötelező és önkéntes oltásokhoz is tudományos alapon illeszkedniük kell). Az oltóanyag megrendelésének a dokumentumait átadják a kormánynak, ellenőrzik, nem ritkán irányítják az oltási kampányokat, árgus szemekkel figyelnek a szövődményekre. A védőoltások szakmai ismertetéseit elvégzik, lakossági tájékoztatókat készítenek, hogy pontosan tájékoztassák az embereket, közöttük a gyermekükért aggódó szülőket az immunizáció fontosságáról, nem ritkán életmentő jelentőségéről. Ők küzdenek az oltásellenes emberek téveseszméivel, szorongásaival, a vírustagadást meglovagoló üzletemberekkel, sarlatánokkal és sajnos nem ritkán az elmeháborodottakkal.

Magyarországot az elmúlt 50 évben elkerülték a nagy pusztító járványok. A II. Világháború után sikerült megfékezni a „Morbus Hungaricust”, a TBC-t, a gyermekkori kötelező védőoltások rendszerével nagyon sok további fertőző betegséget. Hazánk járványügy helyzete példásan jó volt. Ennek fenntartásához kevés szakember is elég, akik az új Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Rendszerben találták meg szakmai otthonukat. Most, a teljesen új helyzetben, egy ismeretlen járvánnyal való küzdelem sokkjában valahogy kimaradtak a fősodorból. Pedig az idősebbek között hatalmas tapasztalatú szakértők, a fiatalabbak között pedig már erre a világ legjobb iskoláiban (Pl. London School of Hygiene & Tropical Medicine) képzett szakembereink vannak. Ennek a COVID járványnak az egyik nagyon fontos üzenete: újjá kell építeni a magyar járványügyi, epidemiológiai rendszert, a XXI.-ik század tapasztalatai és követelményei szerint. Mert a biológusok, virológusok, genetikusok azt prognosztizálják, hogy még számos világjárvánnyal számolhatunk a következő évtizedekben. Márpedig ezekre professzionálisan kell készülni.

Személyes történet következik:

Legrégebbi barátom, akivel 1962 szeptemberében osztálytársakként találkoztunk Miskolcon, egy országos hírű gimnáziumban, kis kitérő után 3 évig csoporttársak voltunk a Semmelweis Egyetemen, párhuzamosan tanultunk és dolgoztunk a klinikumban, nagyjából egy időben kerültünk a rendszerváltás utáni pár évben egészségügyi vállalatokhoz vezetőnek, szakmai pályánk utolsó másfél évtizedében párhuzamosan jártunk tanítani a Debreceni Egyetemre, egyikünk a gyógyszerész, másikunk az általános orvosi karon kapott „venia legendi”-t, - alig több mint 2 hete felhívott. Nyugdíjazása előtt pár hónappal még aktív kórházi orvosként dolgozó felesége elkapta egy munkatársától a COVID 19 vírust, lázas, köhög, nincs jól. Tesztjei pozitívak, otthoni karantén mellett döntött. A barátom első PCR tesztje negatív volt, de egyre több a panasza, készül a következőre. Az már pozitív lett. Két magasan képzett, rendkívül tapasztalt gyakorló orvos, 60+ és 70+ évesek, tudták mit kell figyelni.

Amikor a hét végén a barátom O2 gázcseréje komolyan romlani kezdett, irány a László Kórház. Izolációs szoba, infúziók, folyamatos O2 adás. És a rettegés a lélegeztető géptől. Hiperaktív, egész életében rengeteget dolgozó, nyugdíjas korában is 2 különféle szakrendelést folyamatosan ellátó barátom hangja egyre halkabb lett, hangulata nyomottabb, egyre nagyobb erőfeszítéssel mondta naponta a telefonba, hogy ilyen gyenge, elesett még soha életében nem volt. Pedig, - mint szinte minden gyakorló orvos - rendszeresen elkapta a hagyományos influenzát a betegeitől, tehát ebben már bőven volt tapasztalata. De azt mondta: hidd el barátom, ilyen szörnyű fájdalmaim, rossz közérzetem soha nem volt és ilyen gyenge és elesett se voltam soha életemben.

Egy hétig tartott a küzdelem, az aggodalom. A hét elején azután lassú javulás kezdődött, majd elkezdték leszoktatni az O2 ről, a CT már csak a tüdők bázisa körül mutatott minimális gyulladásos jeleket. Ma reggel már otthonról hívott, végre bizakodó, erős hangon, s beszámolt, hogy a párja is sokkal jobban van, és próbálnak együtt gyógyulni, rehabilitálódni kedvelt kis fészkükön, hogy azután egy új és megrendítő tapasztalattal a birtokukban folytassák a gyógyító munkát, amely nélkül ők már nem tudják elképzelni az életüket. Letettem a telefont, és olyan tiszta, csendes öröm járt át, ami engem is meglepett. Két nagyszerű ember, nagy tudású orvosok, szakmai munkájuk közben megkapták ezt az alattomos betegséget, de túlélték. Példájuk egy kis reménység az idősebb orvosoknak, hogy azért túl is lehet élni ezt a pusztító járványt. Merítsünk erőt belőle.

„REPÜL A NEHÉZ KŐ….” – talán ez az Arany János idézet fejezi ki napjaink vészjósló helyzetét. két-három hétig még a lockdown előtt kialakult fertőzések fogják meghatározni az  életünket . Utána remélhetőleg lelassul a vírus terjedése, kontroll alá kerül a járvány. Kezdődhet a reményteljes várakozás a vakcina hozzáférhetőségére és a közben kifejlesztett, kipróbált gyógyszerek hatásosságára.

De az élmények, a tanulságok velünk maradnak.

Addig is:

VÉDJÜK EGYMÁST, FÉKEZZÜK LE A VÍRUS TERJEDÉSÉT!

VÉDJÜK AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT!

ÓVJUK ÉS TÁMOGASSUK A MINDENNAPOK HŐSEIT, AKIK ÉRTÜNK KOCKÁZTATJÁK EGÉSZSÉGÜKET, ÉLETÜKET!