Kegyelmet 3500 magyarnak!

A Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa, dr. Kóka János a mai magyar egészségügy egyik legégetőbb problémájáról és annak lehetséges megoldásáról írt publicisztikát.

Van egy gyilkos, akit ismerünk, de nem nevezünk nevén. Nem egy személy, hanem egy rendszer. A tetthely nem egyetlen helyszín, hanem a kórházaink, ahová amúgy gyógyulni mennénk. Az elkövetés módja biológiai: vérmérgezést, heveny gyulladást, végül halált okozó mikróbák. 

Évente egy szombathelynyi fertőzött, egy tokajnyi halott

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ felmérése szerint évente legalább 78000 embert fertőzünk meg a kórházainkban, és úgy becsüljük, hogy évi 3500 ember bele is hal ebbe a fertőzésbe Magyarországon. Csendben, nyilvántartás és nyilvánosság nélkül.

Ez évente egy kisvárosnyi ember. Tíz év alatt egy kisebb megyeszékhely, csöndben kipusztítva. Ha ez közúti baleset lenne, állandó parlamenti napirend volna. Ha öngyilkosság, nemzeti traumaprogram indulna. De ez “csak” kórházi fertőzés, így igazán senki nem zavartatja magát.

A kórházi fertőzések nálunk hatodik-hetedik helyen állnak a leggyakoribb halálokok között, valahol a cukorbetegség és a demencia szintjén. Hatszor-hétszer több áldozata van, mint a közúti baleseteknek. Több mint az öngyilkosságnak. Mégsincs róla kampány, nincs intézkedési terv, nincs nyilvános adat, mert az adatok gyűjtését és keletkezését akadályozzák, a statisztikákat pedig gondosan titkolják.

Hippokratesz két és félezer éves intelme szerint teszünk ma is orvosi esküt (“ne árts!”), Semmelweis pedig 180 éve tanította meg a világot kezet mosni. Mégis úgy tesszük el láb alól a betegeket, mintha valamiféle természertfeletti átok ülne a kórházainkon.

Filléres veszélyeztetés

Mibe kerülne megakadályozni? Egy átlagos kórház éves működési költségvetésének kevesebb mint 1 százalákába. Ez nagyjából két napnyi működési költség évente. Ennyi pénzből, nemzetközi becslések szerint, egy egész évre szóló, holland szintű fertőzésmegelőző program finanszírozható. Filléres megelőzés, amely életeket mentene, és még sokkal olcsóbb is, mint a kezelés. A makacs kórházi fertőzések gyógyítása ugyanis sokszorosan többe kerül, mint amennyi a megelőzésből hiányzik.

Magyarország az EU-átlag 40%-án áll kézfertőtlenítő-felhasználásban. Másképpen fogalmazva: a magyar kórházakban 2,5-szer kevesebb kézfertőtlenítőt használnak, mint az uniós átlag. Tizenötször kevesebb izolációs ágyunk van. A hétvégeken a kórházak kétharmadában e kórokozó, az MRSA előfordulása huszonötször magasabb, mint Hollandiában.

Antibiotikumban viszont erősek vagyunk. Kétszer annyit használunk, mint a legjobb európai országok, csak sajnos rossz típusút, rossz indikációval, gyenge szakmai kontrolllal. Az ún. béta-laktamáz-stabil penicillinek  (keskeny spektrumú, alacsony rezisztencia-kockázatú szerek, amelyek az efféle fertőzések legjobb és legkevésbé veszélyes ellenszerei) Magyarországon korlátozottan férhetők hozzá és irreálisan drágák. Helyettük jön a széles spektrumú antibiotikum, így nő a rezisztencia. Nehezebb lesz a kezelés. Még több széles spektrumú kell. Klasszikus ördögi kör, amelybe belehajtunk sokezer embert évente.

Helyi felelőtlenség

A működő modell megvan és ingyen másolható. A holland Search & Destroy rendszer - amelynek lényege az agresszív szűrés, azonnali izoláció és kötelező protokollok szigorú betartatása - a magyarnál hússzor jobb eredményt hoz fertőzéses halálozásban. Nem kell kitalálni, nem kell évekig fejleszteni: le kell másolni. A tudományos irodalom elérhető, a protokoll dokumentált, a módszer bizonyított. Ha ölni nem bűn, a lopás még annyira sem az.

Budapesten évtizedek óta nem épült új kórház, a legtöbb épületünk több mint 100 éves. A meglévő épületek elavultsága mégsem mentség. A fertőzéses halálozás nem az épületek korától, hanem a protokollok meglététől és betartásától függ. Az oslói Aker kórház 1895-ben épült, mégis Európa legjobbjai között van kórházi fertőzéses halálozásban. Ott a vezető rendet tart és betartatja a szigorú előírásokat. 

Akkor mi a baj nálunk? Sok más mellett a trehányság, a nemtörődömség, a felelőtlenség, a finanszírozási problémákra hivatkozó önfelmentés. Ez kivételesen nem elsősorban a pénzről szól, ahogyan a cetlikkel telecelluxozott falak, a falon szétkent fekália, a rendetlen kórházi folyosók sem a pénzügyi problémák, hanem az igénytelenség bizonyítékai. 

A legjobb kórházak - pár egyetemi Klinika, a Városmajori Szívcentrum, a Bethesda, a Heim Pál, vagy az Uzsoki - valószínűleg jobban állnak az átlagnál. De ez nem a rendszer érdeme, hanem néhány kivételes vezető személyes elkötelezettségének eredménye. Nyilvános, kemény adatok nincsenek, így a különbség sem látható, a felelősség sem számon kérhető.

A Direkt36 2023-as kutatása és a szakirodalom egybehangzóan megerősítik, hogy bizonyos intézmények kórházi vérmérgezésben és Clostridium difficile fertőzésben mennyire rosszul állnak. Ezt pedig egyértelműen a protokollok gyengesége, a meglévő előírások be nem tartása és a felelőtlenség intézményesülése okozza.

A jó vezető körbemegy. Letépi a felkunkorodott papírtáblát. Hazazavarja a részeg takarítót. Leteremti a bunkó portást. A felelős intézményvezető nem csak azzal foglalkozik, hogy hogyan kap több pénzt a rendszertől, hanem azzal, hogy amit kap, abból miként hoz ki több egészséget és kevesebb károkozást.

Perverz érdekeltségi rendszer

Az eutanáziát nem engedjük, mert az élet szentségét védjük. De a megelőzhető kórházi fertőzéses halálozást igen, mert az csak statisztika. Mi úgy öljük meg a polgárainkat, hogy nem is kérik.

Van itt egy morbid érdekeltségi rendszer, amelyen érdemes elidőzni. Egy kórházban a fertőzésmegelőzési program kiadás - mondjuk évi pár tízmillió forint. De a fertőzés, amelyet megelőzhetett volna, az bevétel - elvégre a kórházi fertőzés kezelése számlázható teljesítmény. A perverz logika tehát strukturálisan beépített: az intézmény gazdálkodási értelemben nem érdekelt abban, hogy megakadályozza azt, amiből bevétele keletkezik.

Ez az egyik legbrutálisabb példája annak, hogy a rendszerünk mennyire nem a megelőzésben, hanem a gyógyításban érdekelt, és mennyire nem a beteg egészségéről, hanem a kórház bevételéről szól.

Mit kellene tenni?

Három dolgot, és az összes többi magától jön. Először is nyilvános, kötelező, ellenőrzött intézményenkénti adatszolgáltatásra van szükség a kórházi fertőzésekről. Ha a kudarc látható, a változás elkerülhetetlen. Másodszor: el kell indítani a Semmelweis Kórházhigiénés Programot, a holland S&D rendszer mintájára, kötelező protokollokkal, az OKFŐ és a mikrobiológiai szakma bevonásával. Harmadik lépésként elérhetővé kell tenni a megfelelő antibiotikumokat az intézményekben, egy felelős, ésszerű alkalmazásukat célzó program keretében. A rezisztencia-spirál megállítható, de csak akkor, ha elkezdünk másképp működni.

A 3500 ember nem statisztika. Volt nevük. Volt életük. Volt valakijük, aki kísérte őket be a kórházi folyosón, és várta, hogy hazajöjjenek. Nem jöttek haza.

Kegyelmet azoknak, akik utánuk következnének!

A szerző orvos, egészségügyi vállalkozó, volt gazdasági és közlekedési miniszter