• nátha
    • A nátha ellen a mai napig nem tudunk mit tenni

      A nátha ellen a mai napig nem tudunk mit tenni

    • Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

      Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

    • Tudományos bizonyítékok támasztják alá a húsleves gyógyerejét

      Tudományos bizonyítékok támasztják alá a húsleves gyógyerejét

  • melanóma
    • Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

      Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

    • A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

      A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

    • Orvosi bravúr került a Guinness Rekordok Könyvébe

      Orvosi bravúr került a Guinness Rekordok Könyvébe

  • egynapos sebészet
    • A kecskeméti kórház orvosa lett az Egynapos Sebészeti Tagozat elnöke

    • Egy év alatt több mint 3000 műtét a kecskeméti egynapos sebészeten

      Egy év alatt több mint 3000 műtét a kecskeméti egynapos sebészeten

    • Egynapos sebészet: új szakmai kollégiumi tagozata van a területnek

      Egynapos sebészet: új szakmai kollégiumi tagozata van a területnek

I. Ferenctől III. Károlyig – hét nap szubjektív krónikája

Egészségpolitika 2023.05.06 Forrás: Weborvos Szerző:
I. Ferenctől III. Károlyig – hét nap szubjektív krónikája

Dr. Szepesi András heti hírösszefoglaló jegyzete.

Néha szembejön velünk a történelem. Van, amikor közelebb van hozzánk, van, amikor távolabb. Ma már többnyire a digitális térben látjuk a történéseket, és a képek jelentősége óriási. Van, amikor a szövegnél is erősebb.

Közel hozzánk

Ferenc pápa látogatását, annak erős érzelmeket kiváltó felemelő pillanatait ma már talán senki se vitatja. Ő nagyon hamar közel került hozzánk. Nagyon sok embert került vele fizikai értelemben egy térbe, de a feszültségük, örömük, érzelmeik a képernyőkön is átjöttek. Három napra elcsendesedett ez a különös kis ország. Ahol Ferenc megjelent, hatalmas tömegek várták, és minden ablakból látszott a bekapcsolt képernyők villogása. Elcsendesedtek a viták, nem voltak közlekedési dugók, kevés volt a baleset.

Persze, ilyenkor a hatóságok is készülnek, erős ellenőrzés, határozott irányítás a közlekedésben, a rendezvények helyszínein. Az egészségügy is felkészül, hiszen ilyenkor elegendő egy őrült terrorista, vagy egy váratlanul lecsapó vihar, és a pánikban rengetegen megsérülhetnek. De szerencsére ez csak ritkán következik be.

Saját élményem a régmúltból. Bécsben dolgoztam a Lorenz Böhler Baleseti Kórházban, amikor 1983 szeptemberében II. János Pál pápa Ausztriába érkezett, és misézett a Heldenplatzon. Megerősített ügyelet, többszörös díjazás. Egész nap és koraeste vártuk a sérülteket. Nem jöttek. A mentők nem hoztak senkit. Néztük a tévét, beszélgettünk, eszegettük az ünnepi ebédet, vacsorát. A reggeli referáló rövid volt, nem volt miről beszámolni. Az egyébként elég szigorú Jörg Böhler professzor, a névadó traumatológus fia, a végén ránk mosolygott: kolléga urak, ilyen sok pénzért ilyen kevés munkát még biztosan nem végeztek eddig.

Van valami különös, megfoghatatlan hangulata egy pápalátogatásnak. A vendég szelídsége, figyelme az emberek felé, az üzenetei, az imádságai, a hite valahogy elvarázsolja, megszelídíti, jobbá teszi az embereket. Legalábbis, egy időre.

Emberközpontúság

Nem véletlenül mondta több politikus is, hogy mintha a pápa egy kis időre egyesítette volna a nemzetet. Elcsitult a viszálykodás, legalábbis az országos médiumokból eltűnt a „megszokott” konfrontáció.

Ferenc, mint a modern idők pápája, nemcsak a hitre, a vallásosságra fókuszálta a figyelmet, hanem a valóságos jelenségekre is. Betegek, szegények, a felnövekvő új nemzedékeknek, a fiataloknak a gondjai töltötték ki programja jelentős részét. Emberközpontú megközelítések jellemzik a pápa minden mozdulatát. Nincs az a filozófus vagy államférfi/hölgy, aki ezt hitelesebben tenné.

Ezt kellene eltanulni mindenkinek, aki országos vagy helyi politikai ambíciókat melenget a lelkében. Emberközpontú nemzetpolitika. Emberközpontú szakpolitikák. Nemcsak jelszavak vagy viták, hanem a cselekvések szintjén is. Én erről az elmúlt három évben szinte minden második jegyzetben írtam, valamilyen megközelítésben. Ferenc pápától ebben komoly megerősítést kaptunk.

Maszk nélkül

Müller Cecília országos tisztifőorvos eltörölte a maradék maszkhasználati tilalmakat. Természetesen, kórházakban, fertőző betegek közelében a helyi vezetők előírhatják, de ez már szakmai kérdés, nem veszélyhelyzeti intézkedés. Végülis, jól tette, hiszen az elmúlt héten csak 469 új COVID-19 fertőzött, 3 áldozat és 99 kórházban ápolt betegről szólt a híradás. A vírus örökítő anyaga a szennyvízben most alacsony szinten stagnál, ezt megelőzően hétről-hétre csökkent. Persze, a „puskaport szárazan kell tartani”, mert a világban rendszeresen jelentkeznek új mutánsok, és más vírusok – például a régebben megfigyelt madárinfluenza – bármikor okozhatnak pandémiát. Remélem, hogy nemcsak fölkészültebbek, hanem bölcsebbek és felvilágosultabbak is lettünk az elmúlt években.

Még egy kis saláta

Szerdán újabb egészségügyi salátatörvényt fogadott el az országgyűlés. Még nincs kihirdetve, egyelőre az országgyűlési tudósításokon vitatkozik a médiumok és a nagyérdemű közönség egy része. A nagy vidéki „magánegyetemek” hatalmas ingatlan portfolióhoz jutottak. Mi lesz ebből?

Nem akarok ebbe a vitába mélyebben belemenni, legfeljebb azt jegyezném meg, hogy szerintem a magyar véleménymondók még elmélyülhetnének a „magántulajdon” versus „köztulajdon” rejtélyes jogi mélységeibe. Meg abba, hogy egyébként nagyjából ugyanezen szereplők között konszenzus van abban, hogy bizonyos ingatlanoknak és szolgáltatásoknak az állam a legrosszabb tulajdonosa. Azért ez egy „méretes” ellentmondás.

Vicces példákat sorolhatnék, milyen rossz gazda lehet az állam, de csak egyet említek: lassan két évtizede üresen áll, nyeli a pénzt és romlik az állaga a 40 hektáros budai telken álló egykori Országos Ideg- és Elmegyógyintézetnek, amit a nép csak „Lipótmezőnek” hívott. Valamint: az abból száműzött szakmai kultúrát értelmes módon újjáépítette az állam? Kisebb részben talán igen, de az egészre nem mernék igent mondani. Persze, ez az egész történet annyira politikai kereszttűzbe került, hogy szinte lehetetlen szakmai, azaz emberközpontú megközelítést keresni.

Élmény a múltból

A rendszerváltás lelkes hangulatában úgy tűnt, hogy a „tiszta állami” és a „tiszta magántulajdon”, valamint az egyházi tulajdon mellett lesz még egy tulajdonforma, a közjogi köztestületi intézményi tulajdon. Ezen a kötelező, törvényes társadalombiztosítási tulajdont értették.

Az 1950-ben államosított társadalombiztosító intézeteknek jelentős ingatlanvagyona volt. 1991 után az Antall kormány elkezdte az akkori állami vagyonelemekkel „megdobálni” a társadalombiztosítást. Bérházak, állami gyártelepek, elhagyott katonai objektumok, egészségügyi ellátó vállalatok résztulajdonai kerültek az OTF, majd az OEP birtokába.

Jómagam akkor az Egészségbiztosítási Felügyelő Bizottságban dolgoztam. Legnagyobb rémületünkre, az átvett vagyon egy részében azonnal kényszerű kiadások jelentkeztek: a bérházak teteje beázott, az egyik gyártelep kéményét sürgősen le kellett bontani, stb. Mivel az országgyűlés likvid pénzt nem rendelt a vagyon mellé, elidegeníteni se lehetett egy darabig, megoldhatatlan problémának mutatkozott, hogy járulékbevételből szabad-e ilyen kiadásokat eszközölni.

Kovács Árpádhoz az éppen újrainduló Állami Számvevőszék akkori igazgatójához, a Költségvetési Tanács mai elnökéhez fordultunk segítségért. Árpád egyébként azóta követi a magyar egészségügy alakulását, pénzügyeit, és ezért mai napig rendkívül megbecsült vendége egyes szakmai rendezvényeknek. Akkor, közösen, csak nagyon sok fejtörés eredményeként jutottunk el a megoldásig.

A helyzet ma sem tér el a 30 évvel ezelőttitől: a három vidéki integrált egyetem által átvett hat intézmény és azok telephelyei nemcsak bevételt hoznak majd, hanem ismerve a magyar viszonyokat, a konkrét intézményeket, igen hamar jelentős kiadásokkal is terhelni fogják „új gazdáikat”. Ők pedig sokkal kevésbé személyi tulajdonosai, inkább a gazdasági szférából ismert vagyonkezelő holding igazgatótanácsai az egyetemeknek, és azok hatalmas ingatlanportfoliójának.

Külvilágunk: messze még a nyugalom

Az orosz-ukrán háborúról folyamatosan érkeznek a szörnyű hírek. Mindig van valamilyen fordulat, támadás, de folyamatosan halnak, sérülnek emberek, és ez még ilyen távolból is elviselhetetlen. Vannak jelek arra, hogy a pápa is „beszáll” valamilyen béketeremtő akcióba, ezért stílusosan nem azt írom, hogy szurkolunk neki, hanem inkább azt, hogy imádkozunk érte. Ahogy azokért a szerb gyerekekért, fiatalokért is, akik az elmúlt napok két tömeggyilkosságának az áldozatai. Az egyik elkövető még kiskorú, ettől még megrázóbb a történet.

III. Károly

Egy trónörökösből szombaton végre megkoronázott király lesz. A történelem legidősebb trónörököse, hosszú életű édesanyja mellett több mint 70 évet várt erre a napra. Édesanyját távoli magyar őse és a magyarokhoz való viszonya miatt megkedveltük és tiszteltük. Ezt a kapcsolatot erdélyi birtokain Károly is ápolja.

Magyar fejjel már alig érthető, mire jó egy alkotmányos monarchia egy országnak. Nekünk már 105 éve nincs királyunk. Ráadásul az utolsó négy évszázadban nem volt nemzeti királyunk. A Habsburg család uralkodói közül néhányan magyar szemmel kedvelhetők voltak, de semmiképp nem voltak rokonaink. Ezért számunkra a brit történelem, a nép jelentős részének ragaszkodása a királyság intézményéhez inkább tűnik valamilyen végtelen mesének, médiaeseménynek, mint valóságos nemzeti érzésnek. Pedig ez ott valóban nemzeti érzés.

De szombaton délelőtt azért magyarok százezrei, ha nem milliói fogják nézni az egyenes közvetítést a Westmisteri apátságból. Akik pedig nem, azok az esti híradókban, vagy a közösségi felületeken fognak rátekinteni a nagy eseményre.

Péntek este utolsó képe: Magyarország képviseletében Novák Katalin elnök asszony és férje estélyi öltözetben indulnak a Buckingham-palotába a fogadásra. Érdekes társaság jön össze. Alkotmányos uralkodók, hercegek, választott államelnökök, miniszterelnökök, arisztokraták, a világgazdaság és kultúra főszereplői. Mai életünket sokban befolyásoló elitek különös egyvelege. És ők mind együtt fogják mondani a hagyományos brit köszöntést: Isten óvja a királyt!

Érdekes hét van mögöttünk. Az időjárás egyre kegyesebb hozzánk, ezért minden kedves olvasómnak szép hétvégét kívánok.

 

Címlapkép: Paul Klee (1879-1940): Burg und Sonne. 1928. Olaj vásznon. 50x59 cm. Magángyűjteményben.

Kapcsolódó hírek

Legolvasottabb cikkeink