MAGYAR KÓRHÁZ 4.

Megjött az ősz. Leváltotta az évszázad legmelegebb nyarát, vele a magyar termőföld 20%-át kegyetlenül kiszárító aszályt. Nem szelíden, csendesen jött, fokozatosan, mint máskor, hanem lecsapott, szélviharral, özönvízzel, helyenként még jégesővel is. Gorombán, ridegen, mintha csak a fenyegető, háborús világunkat akarná utánozni. Vagy azt a fenyegetést vezetné be, hogy vigyázzatok emberek, ezen a télen fázni fogtok, és ha nem vigyáztok, éhezni is.

Összefogás

Soha nem gondoltam, hogy az évtizedek óta kisimult, komfortos világunk ilyen hamar veszélybe kerülhet. Fél éve zajlik a közelünkben egy gyilkos háború, két testvérnép között, és mintha a COVID pandémia nem lenne elég baj a Föld népeinek, ránk zúdítja a menekültek áradatát, elindítja egy évtizedek óta stabilan kialakult kőolaj és földgázellátó rendszer összeomlását. Ez azonnal áttevődik a másik legfontosabb energiarendszer, az elektromos hálózatok világára, általános energiahiánnyal, krízissel fenyegetve.

A szörnyűségek kegyetlenül összeadódnak. Megnehezül és lelassul az élelmiszerek szállítása, a személyi közlekedés, veszélybe kerülnek egyes iparágak, szolgáltatások. A világ pénzügyi rendszere érzékenyen reagál, infláció és áremelkedések jönnek „kéz a kézben”. Mindezek ellen az egyének, a családok tehetetlenek.

Most kerül előtérbe az egyes nagyobb közösségek, nemzetek ellenálló képessége, belső stabilitása. Képesek-e az egyes emberig lemenően segíteni, védekezni, összefogni, életet menteni, a túlélést támogatni? Meleget, táplálékot osztani, az egészségügyi ellátást fenntartani, hitet és bizakodást nyújtani a kételkedőknek és segítséget a rászorulóknak?

Segélykiáltások

Értem is meg nem is, hogy egy ilyen nehéz és bonyolult időszakban lényegében nem esik szó az egészségügyről a magas politikában és a vezető médiumokban. Lassan három hete összesen annyi, egy fél mondatban, hogy nem kell betartani a 18 fokos előírást a kórházakban, a betegszobákban és általában az egészségügyben.

Pedig fontos szakmai szervezetek kongresszusai zajlottak. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara sok egyéb fontos dolog mellett a szakdolgozók bérezésének a veszélyesen elmaradott helyzetéről is beszélt, új veszélyforrással, az inflációval kiegészítve. A Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátó Szövetség az egyre nyomasztóbb orvos-és szakdolgozóhiányról, ehhez csatlakozott a Gyermekorvosok Társasága, bár ők jó hírrel is szolgáltak: a pályakezdő orvosok a béremelés után szívesebben jelentkeznek rezidensnek. Nagy szükség is van rájuk, hiszen az ország területének nagyobb részén nincs házi gyermekorvosi ellátás.

Megszólalt Velkey György is, a Magyar Kórházszövetség elnöke, és figyelmeztetett, a kórházak a folyamatos munkarend miatt se tudnak nagy energia spórolást rendezni az ellátás és a betegek veszélyeztetése nélkül.

Kórház és energia

Amikor valaki először lát kórházat, olyan természetes, hogy van fűtés, folyamatosan van melegvíz, égnek a lámpák, ha kell a műtőben nagyon erős fénnyel. Jelentős áramfogyasztással járó képalkotó berendezések, és a kiemelt gyógyászati helyeken kiegyensúlyozott, lehetőleg csiramentes levegővel szolgáló klímaberendezések. Ahogy melegszik az időjárás, a betegszobák is egyre inkább megkövetelik a klimatizálást, amelyik technológia a betegszobák számát összeadva igen jelentős áramfogyasztást idézhet elő.

Első éves orvostanhallgató – ahogy a kezdőket egy kedves hasonlattal jelzik –gólya koromban bolyongtam a Debreceni Orvostudományi Egyetem virágokkal és fákkal bőségesen díszített telephelyén, akkor is és most is az európai egyetemi világ egyik legszebb és tudatosan ápolt campusán. Álmélkodtam a Korb Flóris műépítész tervezte, pavilon szerkezetű telephely klinikáinak finom eleganciáján, amikor is a hátsó kerítés mellett egy komoly, fagyálló téglával burkolt gyárkéményre, és mellette egy ipari jellegű építményre lettem figyelmes. Mellette szénhalmok magasodtak.

Kiderült, hogy ez egy régi energiaközpont, ahol a távfűtéshez szükséges gőzt és a melegvizet állítják elő, ami csővezetéken jut el a klinikákhoz és az elméleti intézetekhez. Később felfedeztem, hogy ezek és további vezetékek egy hatalmas, szerteágazó alagútrendszeren jutnak el a pavilonokhoz, amelyek mindenféle dolgok szállítására, és rossz idő esetén gyalogos közlekedésre is alkalmasak lehetnének, ha az utóbbit akkor nem tiltották volna a szabályok. Később hasonló kéményeket és kazánházi épületeket találtam a Semmelweis Egyetem belső klinikatelepének az udvarán, vagy a Szent János Kórház telephelyének kellős közepén. Ezek az épületek és rendszerek már nagyon határozottan jelezték, hogy a kórházak „nagyfogyasztók”.

Ugyanez érvényes az elektromos energiára is, azzal a kiegészítéssel, hogy a magasfeszültségű áramot eleinte egy, majd később két távolabbi területről vezették a jól eldugott transzformátor épületbe, hogy a rengeteg világítótest mellett az orvostechnikai berendezések, a liftek, a hűtőgépek, konyhai berendezések és még számos egyéb fogyasztó egyre növekvő energiaigényét biztosítsák. Az áramot majd 100 évig hőerőművekben állították elő, majd a fejlett világban, így nálunk is egyre nagyobb szerepet kapott az atomenergia.

Kevesen tudják, hogy a széntüzelésű berendezéseket a 60-as 70-es években számos helyen olaj (pakura) tüzelésűre alakították, csökkentve a szén állandó lapátolását követelő fárasztó munkát és azt a jelentős füst keletkezést, ami miatt a magas kéményekre szükség volt. Az idő múlásával, ahogy egyre több földgáz érkezett az országba, újabb korszerűsítések következtek, és a legtöbb (vagy mindegyik?) ilyen hőközpontot korszerűsítettek és előtérbe került a földgáz szerepe. A rendszerváltást követő évtizedekben ezek a korszerűsítési folyamatok felgyorsultak, és hazai és nemzetközi pénzügyi támogatással történtek.

A XX. század „második ipari forradalma”, a motorizáció fejlődése, a komfortos lakások energiaigénye, a klimatizálás elterjedése hatalmas növekedést követelt az energiaszektortól. Egyre világosabb lett, hogy súlyos környezetkárosító mellékhatásai vannak a fosszilis energiák felhasználásának, egészen odáig, hogy a bolygónk klímatikus viszonyainak káros változásait, az un. üvegházhatást is ezek rovásra írták. Az atomerőművek egy ideig csodálatos megoldással kecsegtettek, de azután az atomerőmű balesetek, különösen Csernobil, ezt az energiatermelést is problémássá tették.

Energiaellátás a XXI. században

Alapvetően a „zöld energia” termelése került a figyelem középpontjába. Vízierőművek, szélerőművek, naperőművek, geotermikus energiatermelés jelenti azt a kínálatot, amivel a környezetkárosító vagy veszélyes energiatermelést le lehetne váltani. De be kell látnunk, hogy ezeknek a forrásigénye jelentős, megvalósítása időigényes, ami eddig lassította a terjedésüket.

Az Európát sújtó/fenyegető energiaválság szerintem fel fogja gyorsítani a zöld energiába történő befektetéseket. Igyekeznünk kell, hogy versenyben maradjunk. Szerencsére vannak már jó hazai példák is. Néhány városunk már komoly formában használja a geotermikus energiát lakótelepek és középületek fűtésére. Sok adat van rá, hogy ezen a téren kiválóak országunk adottságai.

Pár napja olvashattuk, hogy a Szent Lázár Megyei Kórházban jelentős teljesítményű napelempark működik, és hasonló fejlesztés valósult meg több magyar kórházban az elmúlt években. Korábban már hírt adtak róla, hogy a zöld mezős, új tervezésű Dél Budai Centrumkórházat már eleve úgy tervezik, hogy a beépített hőszivattyúk komoly kapacitással szolgálják majd a működő kórházat. Ugyancsak ennek a kórháznak a terveiben lehet érzékelni. hogy a fogyasztók optimalizálása, a kisfogyasztású lámpák, a fűtést, hűtést, temperálást és a klímaberendezéseket figyelő automata rendszerek, finom szabályozást és optimalizált takarékos üzemeltetést tesznek lehetővé. A legkorszerűbb nyílászárók és fényvisszaverő felületek igyekeznek csökkenteni a hatalmas épület hőenergia veszteségét. Egy ilyen modern kórház a diagnosztika és a gyógyítás legújabb eredményein túl az energiafelhasználás optimalizálása területén is számos tapasztalattal és gyakorlati javaslattal szolgálhat a többi intézménynek.

Félni és óvni

Lassan hajnalodik. Ilyenkor már csökken a baleseti és sürgősségi osztályok terhelése. A fáradt orvosok és segítőik néhány percre megpihennek, de azért készen állnak, hogy a kora reggeli forgalom sérültjeit fogadják. Újszülöttek sírnak fel a szülőszobákon, jelezvén hogy megérkeztek erre a „szép új világra”. Nemsokára megérkeznek a reggeli műszakban dolgozó nővérek, majd kicsit később az orvosok, hogy átvegyék a fáradt kollégáiktól a feladatokat. Váltanak a mentősök is, de ott ez néha nem egyszerű, mert a kora reggeli mentőfeladatnak csak akkor van vége, ha a beteget, sérültet biztonságba helyezték. Addig a belépők várnak, hogy legközelebb majd ők túlórázzanak, ha a betegük élete, egészsége ezt követeli tőlük.

Féltem és óvnám ezt a hatalmas egészségügyi rendszert, a benne dolgozókat, mert látom, érzem, mekkora szükség van rájuk. Reménykedem, hogy ezt kivétel nélkül, mindannyian így gondoljuk!

Címlapkép: A budapesti Szent János Kórház klasszikus épülete és kéménye. Forrás: hegyvidek.hu