RÖVID JEGYZET

Már hetek óta önvizsgálatot tartok, miért csökken az olvasóim száma, miért kevesebb a reakció a polémia a jegyzeteim mellett? „Rámuntak” az olvasók, vagy én fáradtam bele a rendszeres feladatba? Kérdeztem is néhány hete, de akkor a „feketeöves olvasóim” a folytatás mellett voksoltak.

Végülis, be kell, hogy lássam, a most utolsó napjaiba lépett kettős választás kampánya többé-kevésbé mindenkinek leköti a figyelmét. Még azok is kevesebbet olvasnak, akik igyekeznek „eltartani” maguktól a napi- és pártpolitikát.

A „hab a tortán” ma reggel következett be, amikor az egyik főpolgármester jelölt egy másik javára lemondott, és ezzel alapvetően rendezte át a politikai várakozásokat.

Na, ekkor gondoltam arra, hogy most akkor nem írok hosszú jegyzetet. Aki örömét leli a mi kis belpolitikai „performanszainkban”, az hadd élvezze egy napig nyugodtan az előadást. Aki pedig végképp rosszul van az egésztől, az húzza be maga mögött az ajtaját, és nézzen régi filmeket, hallgasson a szívének kedves zenéket, vagy ha elég merész, akkor kiránduljon a csodálatosan kipendült természetben, csak a váratlan zivatarcellákat próbálja elkerülni.

Hiszen most következik „Magyarország legnagyobb politikai kampánya”, amelynek során egymillió embert fognak megszólítani, szavazásra buzdítva. Ugyancsak szombaton lesz „a rendszerváltás utáni harminc év legnagyobb létszámú szabadtéri politikai rendezvénye”. Ezektől én nem foszthatom meg a politika iránt is érdeklődő Kedves Olvasóimat!

Elbújni nehezebb lesz, mint részt venni. Jómagam eddig több személyes megkeresést, telefonhívást, e-mailt és egyéb digitális üzenetet kaptam. A legszebb az volt, amikor egy szentendrei telefonszámról hívtak. Ismereten számot már régen nem veszek fel. Ha ismerőseim barátaim telefonszáma megváltozik, azt kérem sms-ben tudassák, és beírom a telefon címtárába. Kivétel képez a fatornyos hazám helyi körzetszáma, mert nagyszámú (na, persze hogy értelmiségi, orvos vagy művész) ismerősöm nem sokat törődik a telefonetikettel.

Szóval, délutáni szendergésből riaszt a masina. Felveszem, beleszólok, majd egy ismerős hang kedvesen köszönt. Hasonló stílusban válaszolok, és csak akkor jövök rá, hogy hangfelvételt hallok, amikor családom harsány kacagással jelzi, hogy miniszterelnök úr nem beszélgetni akar velem, csak elmondja az aktuális üzenetét. De kellenek ezek a vidám élmények, hogy évek múlva is emlékezzünk, milyen volt 2024. június eleje kis hazánkban.

Ceterum censeo

Anélkül, hogy ellentmondásba keverednék: nem kedvelem az egészségügy túlzott politikai igazgatását, de ha már így van, akkor kutya kötelességem követni a politika cselekvéseit. A „kutya” a kontextusban azt is jelzi, hogy közben morgolódok.

Morgolódásaim tárgy az a „számos”, „apró” működési zavar, ami jelent valamit. Hogy hol, mikor, mit, az különböző okokkal magyarázható ugyan, de a számszerűség rendszerhibát sejtet. Márpedig a rendszerhibát legnehezebben a politikusok ismerik be, mert ez rosszat tenne az imágójuknak. Ezért azután sokkal tovább nem kerül sor a hibák kijavítására, mit például a szakértői rendszerekben. Néha már tiszteletlenül arra gondolok, hogy „szeretik a balhét”. Vagy ezek a balhék ürügyet szolgáltnak későbbi nagyobb beavatkozásokra, amelyeket ezek nélkül nehezebb lenne indokolni. Na, ez a pesszimista szcenárióm.

Most elhessegetem Cassandrát, majd a jövő héten folytatjuk a szakmapolitikai gondolatokat, füstölgéseket, és olyan javaslatokat, amelyeket megbeszélhetünk.

Kedves Olvasóimnak kellemes hétvégét kívánok, kinek-kinek a saját kedvtelése, öröme és belső mércéje szerint!

 

Címlapkép: Barcsay Jenő (1900-1988): Szentendre, 1929. Olaj, vászon, 80x100 cm. Magángyűjteményben. Kép forrása: Virág Judit Galéria katalógusa.