Az amerikaiak levették az időseket arról a listáról, amelyen a H1N1 által legveszélyeztetettebbeket sorolják fel.
A gyermekeket, terheseket, elhízottakat, anyagcsere valamint immunbetegségben szenvedőket veszélyezteti leginkább az újinfluenza. Miközben az eddig megbetegedettek 70 százaléka 29 év alatti volt, az időseket – úgy tűnik – kevésbé veszélyezteti a H1N1, ezért az Egyesült Államokban lekerültek arról a listáról, amelyen a betegségnek várhatóan leginkább kitetteket sorolják fel.
Az Omninvest által magyarország számára gyártandó 6 millió ampulla vakcinából 2 millió kerül kereskedelmi – elsősorban üzemegészségügyi szolgálatokon keresztül – forgalomba, további 500 ezret pedig az ország működési szempontjából nélkülözhetetlen dolgozóknak adnak be. A fennmaradó 3,5 millió vakcinával ingyenesen oltják be a veszélyeztetett körbe tartozókat – tájékoztatta a Weborvost Falus Ferenc. Az országos tisztifőorvos emlékeztetett arra, hogy évente 1,3 millió adag influenza elleni vakcinát állít elő az Omninvest, amelyet – ugyancsak ingyen – leginkább az idősek valamint a krónikus betegek kapnak meg.
Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet emellett a Tamiflu nevű gyógyszer hatóanyagából, az oseltamivirből is raktáron tart egy adott mennyiséget. Ebből antivirális oldat készíthető, amit akár patikákban is elő tudnak állítani. A hatóanyag amolyan vésztartaléknak tekinthető, vélhetően akkor használják föl, ha elfogy az egyébként lényegesen drágább Tamiflu kapszula. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet a napokban jelentette meg azt az előíratot, amelyben részletesen meghatározzák e szuszpenzió készítésének módját.