Újabb nyugdíjpénztári komédia

A magyar kormányzatnak ismét sikerült néhány jól körülhatárolható gazdasági érdekcsoport rövid távú céljainak alárendelni a nyugdíjpénztári rendszer működését, amely egyébként elvileg az állami nyugdíjrendszer hosszú távú problémáin hivatott segíteni. Erre persze a jelenlegi formájukban a pénztárak még nyilvánvalóan képtelenek és alkalmatlanok, de nyugdíjrendszerek elvi alapjait nem áttételes hatású kormányrendeleteken keresztül szokás alakítgatni. Legalábbis normális országokban.

Valamivel több, mint egy hete látott napvilágot és pénteken lép életbe a magyar magánnyugdíjpénztári szabályozás újabb gyöngyszeme, a kormány devizamegfeleltetéséről szóló rendelete. A jogszabály ugyan hála a jó égnek ezúttal nem okoz különösebb bonyodalmat a nyugdíjpénztárak működésében - a fejlődés kisebb-nagyobb döccenőkkel áll egy helyben -, csak éppen ismét a közel három millió pénztártag érdeke lett az utolsó szempont.

Az új szabály lényege dióhéjban: a magánnyugdíjpénztárak a kitűzött határidőt követően nem tarthatnak portfóliójukban a nyilvántartási devizától - az eurozónához történő csatlakozásunkig praktikusan forinttól - eltérő devizájú eszközöket az egyes portfólió-fajtáknál külön meghatározott arányokon felül.

A rendelet tehát ostoba módon, de egyértelműen deklaráltan nem a devizakitettség kordában tartását célozza, hanem kétségbeesetten igyekszik a legnagyobb intézményi befektetők vagyonát a hazai piacokon tartani. Jó nekünk itthon, vannak frankó állampapírjaink, nagyon tuti kis tőzsdénk, és menő pénzügyi szolgáltatóink, akik ezekből természetesen a maximumot képesek kisajtolni. Mit nekünk nemzetközi befektetés!

Mit okoz a rendelet?
Sajnos a magánnyugdíjpénztárak vagyonának devizák szerinti megoszlásáról pontos adatok hiányában csak homályos elképzeléseink lehetnek, de nagyon valószínűnek tűnik, hogy a megszabott határoknál jelenleg lényegesen nagyobb arányban tartanak devizás eszközöket a pénztárak. Ez önmagában nem probléma, hiszen diverzifikált nemzetközi portfóliókról van szó, az eszközök értékesítésénél sokkal nagyobb gond, hogy a felszabaduló (illetve az időközben beáramló) tőkével mit kezdjenek a pénztárak.

Tartsák a jelenlegi, átlagosan 50 százalék körülire tehető részvénykitettséget? Akkor az eladott külföldi eszközök helyett magyar részvényeket kell venni, hiszen a külföldi befektetések túlnyomó része részvényjellegű. Így legalább könnyű a választás, hiszen csupán négy-öt részvény között hezitálhatnak a vagyonkezelők, de ezzel együtt sem tűnik igazán okos ötletnek a teljes magyar nyugdíjpénztári vagyon jelentős részét a mi dédelgetett, de azért nyugodtan mondjuk ki: teljesen jelentéktelen BÉT-ünkre beszorítani.

A másik út, hogy a pénztárak hagyják az egész részvényesdit, és újból megkapaszkodnak a mélyvizes medence szélébe: ismét magyar állampapírokat vásárolnak, legalábbis amíg a részvénykitettségre vonatkozó minimális elvárások engedik. Ez esetben tehát végigültünk egy részvénypiaci pánikidőszakot minden korábbinál magasabb részvénykitettséggel, az újbóli fellendülés éveiben pedig a törvényi minimumra csökkentjük a részvények súlyát, miközben tudjuk, hogy a magánnyugdíjpénztárak épp azért teljesítettek gyászosan, mert hosszú éveken keresztül szinte csak a hitvány magyar állampapírokban gondolkodtak.

Mégis ki akarhatja ezt?
Az egyik érintett, akinek talán érdeke fűződhet ahhoz, hogy a nyugdíjpénztárak pénze itthon maradjon, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), amely legfontosabb ügyfeleit veszítette el, amikor a választható portfóliós rendszer miatt a pénztárak többé-kevésbé hirtelen a részvénybefektetések felé voltak kénytelenek fordulni, pedig az elmúlt zűrös bő fél évben kétségtelenül jól jöttek volna a nyugdíjpénztárak tízmilliárdjai az államháztartás finanszírozásban.
Találunk a piacon olyan biztosítói csoportot, amely minden létező kommunikációs csatornán a kizárólag állampapírból álló nyugdíjpénztári portfóliók mellett korteskedik. Hogy miért, erről már tényleg csak találgathatunk, de biztosan nem csupán hirtelen jött hóbortról van szó, hanem pénzben mérhető érdekekről.

Nesze neked nyugdíjreform!
A jelenlegi magánnyugdíjpénztári rendszer alapfilozófiája, hogy hosszú távon magasabb hozam csak magasabb kockázatvállalással érhető el, ez pedig kizárólag a magasabb részvénykitettségen keresztül valósítható meg. Erről a filozófiáról lehet átfogó vitát folytatni, alapos jogalkotással új irányokat kijelölni, de a rendszer most adott, és egyoldalas kormányrendeletekkel belebabrálni akkora marhaság, amekkora a világ civilizált felén szinte csak Magyarországon képzelhető el.

Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy lehet Magyarországon hatékony, optimális befektetéseket létrehozni a világ tőkepiacainak részleges kizárásával? (Azt már tudjuk, hogy kizárólag magyar állampapírokkal bukásra van ítélve a rendszer.) Az elmúlt évek egyik legígéretesebb fejleménye volt a mind szélesebbé váló nemzetközi diverzifikáció a pénztárak portfóliójában, amit a szomszédainkhoz képest általában fejlettebbnek mondható befektetésialap-piacunk is támogatott. Most ezt próbáljuk meg hirtelen visszafordítani csak azért, mert egy-két nagy állami és magánintézmény szeretné a válságban elszenvedett csorbáit fű alatt kiköszörülni.

Hogy ez éppen az összes jelenlegi és jövőbeli magánnyugdíjpénztári tag érdekével ellentétes? A magyar nyugdíjrendszerben ez nem szokott meghatározó szempont lenni.