Időskori depresszió

... Első 3 alkalommal, mikor rákérdezett nála az ügyeletes orvos, azt mondta, hogy igen, meg fogja ismételni, ha újra lehetősége lesz. Emiatt a lakóhely szerinti kórházból egy másik intézmény pszichiátriai osztályára utalták be, ma szállították át. Időközben azonban rájött, hogy ha ezt mondogatja, akkor nem fogják kiengedni, ezért ma már a pszichiátrián azt mondta a főorvosnak, hogy csak el volt keseredve, nem csinál többet ilyet, haza akar menni. (Sajnos tudjuk, hogy ez nem igaz, mivel korábban a nap folyamán megmondta édesanyámnak, hogy úgyis azt fogja mondani, amit az orvos hallani akar...) Holnap reggelig tudják bent tartani a főorvos szerint, megfigyelésre, de ha továbbra is úgy nyilatkozik, hogy lemondott az újabb öngyilkossági kísérletről, akkor reggel kiengedik. Édesanyám dolgozik, mi a testvéremmel 270 km-re
, Budapesten élünk, nem tudom hogy tudnánk megoldani, hogy napi 24 órában figyeljen rá valaki, nehogy megtegye újra, a kezelést elutasítja. Teljesen tanácstalanok vagyunk, mit lehet ilyen esetben tenni? Mi most haza tudunk menni pár napra, de folyamatosan nem maradhatunk a munkánk miatt és édesanyám már ígyis nyugatókat szed, mert a nagymama folyton azt mondogatja, hogy már öreg, nem kell senkinek, csak terhünkre van, jobb lesz, ha elalszik örökre. Fogalmam sincs kihez tudnánk fordulni, ezért írok itt is talán Önök tudnak javasolni valamit, hogy mit tudunk csinálni... Köszönöm előre is a segítséget.


VÁLASZ


Kedves levélíró!

A tragédia, hogy nagymamájának valószínűleg igaza van.
Egy dolog biztos, kapcsolati segítségre szüksége van. a magyar társadalom képtelen ezekkel a súlyos gondokkal megküzdeni és ilyenkor mindig kiderül, hogy mennyire hiányzik belőlünk a " civil kurázsi"
( a kurázsi szó egyébként a latin cor ( szív) szóból ered.
Leveléből pontosan ez derül ki. Mindenki passzolgatja tovább szegényt, próbálja a személyes felelősséget másra ruházni. A nagymamája nyilván pontosan érzi ezt és a " mindenkinek terhére vagyok" érzés csak erősödik.
És még le sem lehet tolni szegényt, mert egy a kenyere javát már megevő ember nem fog megváltozni. Csak az együttérzés, a segítő szándék hiteles jelenléte segít.
Nyilván most úgy érzik, nem kaptak segítséget, de kérem gondolják át, amit írtam és a nagymama összes hozzátartozója naponta legalább 20 percet próbáljon hallgatni a szívére. Ilyenkor gyakran teljesen váratlan és kreatív ötletek születhetnek.
Azt pedig, hogy hazánk megint előkelő helyet foglal el az öngyilkosság terén és az időseknél ez ugrásszerűen emelkedik tény.
Tudja, nekem az a véleményem, hogy egyetlen valódi felelősségünk van, ez pedig az önmagunkért érzett felelősség. Ha ekörül nincs gond, akkor a probléma nem az Öné.

Üdvözlettel: dr.Lajtavári László