Valamiféle menedékhelynek érzem magam!

...Most ujra összeköltöztünk, de olyan érzésem van, hogy nem igazán szeret! Valamiféle menedékhelynek érzem magam! Bizalmam nem a régi! Mi a legjobb megoldás erre?? Állandó jelleggel az internet elött ül!! Bizalom hiánya miatt jobb lenne ha ujra külön élnénk?? Üres szavaknak érzem mikor azt mondja szeret!! Mit tanácsol???

VÁLASZ:


Kedves levélíró!

Igaza van, ez valóban lelki probléma és nem "kezelést" igénylő "tünet"
Nagyon ellentmondásos világban élünk, a házasság intézménye  és vele az emberi kapcsolatok) az egész nyugati féltekén, de különösen kelet-közép Európában recseg-ropog, ezt persze mindannyian megszenvedjük és gyerekeink is.
Én a legnagyobb gondnak a káoszt látom, valami már messze nem olyan, mint pl. a XIX.században. A XX. század borzalmai súlyos sebeket hagytak és azt hiszem pont a bizalom vált kérdőjelessé, nem ok nélkül.
Az Ön által leírt helyzet ma a lakosság tömegeit érinti és tapasztalatom szerint a megoldási próbálkozások ( nevelési tanácsadók, családsegítők, pszichiátriai hálózat stb.) sokat segítenek ugyan, de a probléma gyökerét képtelenek megoldani. Nincs kialakult alternatíva. Az ember csak közösségben és leginkább rokoni közösségben képes élni, ebben pontosan olyanok vagyunk, mint a természet összes élőlénye. Csakhogy ott még rend van, az emberi fajban pedig káosz.
A következmény persze tömeges szenvedés, pontosan az, amiről Ön is ír.
Mindenki szeretne boldog lenni, elege van a szenvedésből, de mintha nem lenne kiút.
A sikeres megoldások, amiket látok, túlnyomórészt egyediek, vannak, akik képesek olyan fokú tudatosságot kifejleszteni magukban, ami kihat a környezetükre is.
Ez abból látszik a legjobban, hogy stabil, jól látható, de rugalmas, átlátható kereteket alakítanak ki.
Nem igazán tudok mit kezdeni olyan fogalmakkal, hogy csak "így", vagy csak "úgy" Amit Ön is ír (és köszönöm az őszinteségét) az pontosan ezzel ellentétes irányban hat. Bizonytalanul és bizalmatlanul élnek egymással és ez a helyzet szerintem szenvedésteli. Nem jó senkinek sem.
Én most csak annyit tudnék " tanácsolni", hogy próbálják őszintén tisztázni az érzéseiket. Ön azt várja a volt férjétől, hogy mondja ki, hogy szereti, de én nem tudom, hogy Ön szereti-e a volt férjét? Nem tisztázottak a keretei a kapcsolatuknak. Ellentétes vágyakkal, elvárásokkal élnek együtt. Ez nem vezet boldogsághoz.
Kétféle jelzést adni a kapcsolatról, csak fokozza a káoszt. Ha a volt férje az interneten társat keres ez nem annak a jele, hogy szívből szereti Önt.
El kellene dönteni, hogy miről szól a kapcsolatuk. Lehetnek barátok, akik együttéreznek a másikkal és segítik őt a boldogsága megtalálásában. De lehet,hogy a szívük mélyén még mindig szeretik egymást, de bizalmatlanok és nem mondják ki, helyesebben nem fejlesztik ki magukban ezt az érzést.
Szeretet nélkül nem tudunk létezni.
A modern ember kettősen kommunikál, az egyik csatornán jelez valamit, a másikon az ellenkezőjét. Ebből sohasem lesz bizalom.
Én a bizalom kérdését tartom a legfontosabbnak. Próbálják egyértelműsíteni az érzéseiket, elvárásaikat. Felnőtt módon. Nyíltan, őszintén. Nem kell állandóan védőgyűrűt húzni magunk köré,mert ez lehetetlenné teszi a bizalmat, ami a szeretet felé vezető út fontos állomása. Ez a kettősség sajnos kihat a gyerekekre és érzelmi káoszban nőnek fel.
Lehet, hogy ehhez egy érett, bölcs ember segítségét kell kérnie ( kérniük), aki lehet bárki. Csak értse a lélek nyelvét.
És ha elindul egy rendeződés, lassan oszlik a káosz, mindenki a helyére kerül, tisztázódnak az érzelmek és csökken a szenvedés.
Ehhez persze erőre van szükség és bátorságra. Szerintem erre kellene haladniuk.

Boldog ünnepeket kívánva: üdvözlettel: dr.Lajtavári László