Alapkérdés: milyen béremelés szükséges ahhoz, hogy elegendő ápoló, asszisztens, technikus, szakorvos álljon rendelkezésre - 1-9. rész.
Ha valaki nem tudta feszült figyelemmel követni az elmúlt hét eseményeit, akkor akár zagyvaságnak is gondolhatja a jegyzet címét. De nem az
Vissza kell nyúlnom az előző dolgozatomhoz, aminek a végén idéztem egy régi viccet, a kapitány és a beosztottak (a gépház) kommunikációs problémájáról, remélve, hogy ez azért a magyar egészségügyben nem fordulhat elő. Abba kellene hagynom a viccelődést, mert az élet mindig „rámcáfol”. Azon kevés publicista közé tartozom, aki nem volt hajlandó se mérgelődni, se szörnyülködni a beszerzett lélegeztető gépek számán, sem az árán. Aki ezekről kapásból mondott negatív véleményt, az nem ért se a kapitalizmushoz, se a válságkezeléshez, nem nézett körül, mi folyik a világban, csak „csípőből lőtt” a politikai kommunikáció durva szabályai szerint. Egy ártatlan csúfolódást engedtem csak meg magamnak, hogy számomra akkor lesz vége a járványnak (akkor még nem volt valóságos rém a második hullám, annak a súlyossága), ha Szijjártó miniszter úr és portyázói elkezdik árulni a fölösleget. Ez lényegében bekövetkezett a nyáron, amikor rosszabbul álló ország(oka)t megsegítettünk az immár aranyat érő masinákkal. Viszont számos szakértővel egyetértve többször hangoztattam, hogy a leggyengébb láncszem az aneszteziológus és intenzív terápiás orvosok és szakasszisztensek (technikusok) lesznek, mert viszonylag kevesen vannak, a létszámuk nem egy súlyos járványra méretezett (tervezett) hanem annyira, amennyi az elmúlt évek rutin feladataiból levezethető.
Miután a múlt szombati csúcs után ismét 900 fölött van a frissen detektált fertőzöttek száma, és közben se ment lényegesen 700 alá, a kérdés kiéleződött. Az egyik kormányhivatal körbe küldte a (vicces módon nemcsak az állami, hanem a magánintézményekbe is) kórházakba a Szent László és a Korányi Kórház kérését, hogy önkéntes ápolókat keresnek a COVID osztályokra. Hozzájuk egy nap múlva a sajtóban társult a Szent János Kórház is. A kérések sorsáról nem tudunk, de egy nap múlva az EMMI közleményt adott ki, „nincs itt semmi látnivaló”, van elég orvos és szakdolgozó. A cím első két szava erre a kommunikációra utal.
A második két szónak is története van. Miniszterelnök úr 2-3 hete fokozódó aktivitást mutat járvány ügyekben. Figyelmeztetések után elkezdődtek a komolyabb intézkedések, amit minden normális ember csak helyeselni tud. Ő is tartósan felvette a maszkot, a kollégáitól megköveteli, nagyon helyesen. Példából ért igazán a nép, és a COVIDIÓTÁK se mondhatják, humbug az egész, a vezérek se hordanak maszkot. Amíg nincs hozzáférhető megfelelő védőoltás, biztonságos gyógyszer, addig a klasszikus járványügyi intézkedések erre a vírusra adaptált módszerei abszolút elsőbbséget élveznek. Ráadásul egy olyan kényes helyzetben, amelyben megpróbálják a gazdaságot és az oktatást is „életben tartani”, mert a „lock down” a teljes bezárkózás az ugyan a legtökéletesebb védekezés, de akkor az élet minden szegmense megáll, a gazdaság tönkremegy, a fiatalok élete, jövője bizonytalanná válik. Mivel mi nemcsak a 10 millió fociszakértő országa vagyunk lassan 70 éve (amióta az Aranycsapat 1952-ben olimpiai bajnok lett), hanem újabban a 10 millió virológus és epidemiológus országa is lettünk, az információk pontossága, hitelessége, rendezettsége sorskérdés.
A kórházak óvatos segélykérése, amire a nem kifejezetten kormánypárti médiumok rendesen ráugrottak, kimozdította a miniszterelnököt a hivatalából, és pénteken hajnalban még a szokásos rádióinterjú előtt váratlanul meglátogatta a Korányi kórházat. A szokatlan időpontban a már 22 órája szolgálatban lévő fiatal orvos kissé kábultan a megtiszteltetéstől (vagy az álmosságtól) igyekezett válaszolgatni a miniszterelnök úr kérdéseire. A szerkesztők becsületére mondva bent hagyták a videóban azt a bizonytalankodást, amit a fiatal kolléga a lélegeztetőgépek és a technikusok számáról feltett kérdésére adott. Ezt idézi a második két szó a címben.
Szerintem ez se volt véletlen. Azt gondolom, ez üzenet azoknak, akik a nyár folyamán a szakmai létszámok feltöltéséért, a szakdolgozóknak a várható feladatokra történő felkészítéséért felelősek. A kormány beszerezte a „fegyvereket”, gondoskodik a szükségletek szerinti elosztásról (kórházparancsnoki rendszer), ti pedig, egészségügyi vezetők, gondoskodjatok a „harcosok” felkészítéséről, kiképzéséről. Ugyan kis késésben vagyunk, de az a kérdés, hogy ezek a vezetők, az osztályos főnővérektől az ápolási igazgatókon és főigazgatókon át az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vezetéséig el tudják-e mondani az ország vezetőinek azt a néhány mondatot, információt, amire ehhez most égetően szükség van.
Pénteken fejeződött be a Magyar Kórházszövetség XXXII. Kongresszusa, ugyan valamilyen virtuális formában, de a legfontosabb fóruma, átfogó bemutatója lehet(ne) a kórházak valóságos helyzetének, benne a személyzeti kérdésekig. Az alapkérdés: milyen béremelés szükséges ahhoz, hogy elegendő számú ápoló, asszisztens, technikus, szakorvos álljon rendelkezésre, hogy egy ilyen járvány esetén stabil létszámokkal helytálljanak? Ha meghallgatják őket, és ezekre a kérdésekre jó válaszokat kapnak, akkor érdekes és fontos folyamatok indulhatnak meg. Minden ápolási igazgató, osztályos főnővér noteszében, számítógépén megtalálható azon egykori kollégáik, kiváló, többnyire fiatalabb hölgyek-urak neve, elérhetősége, akik kiképzett, gyakorlott szakemberként, elsősorban anyagi okokból hagyták el az állami intézményeket. Kis részük egy-egy ügyelet erejéig még vissza-vissza jár a magán betegápolásból, járóbeteg-ellátásból, vagy a nem egészségügyi foglalkozásból, de nagy részük már más pályákon mozog. Egy részük külföldön (Ausztria, Németország, Hollandia stb. kórházaiban, de nagyon sokan ott is a házi betegápolásban) tevékenykednek, alapvetően megélhetési okokból. Ha egy megfelelő bér/jövedelem garanciájával őket meg lehetne keresni, szerintem nagyon sokan visszajönnének. Mert nem jószántukból mentek el. Mert imádják a munkájukat, de meg kell, hogy éljenek (lásd: A gyógyítók lelke). Nincs nagyobb pazarlás a mi helyzetünkből nézve, mint képzett aneszteziológus asszisztenst foglalkoztatni két idős ember otthoni ápolására az itthoni bér ötszöröséért. Nagyon sok orvos robotol, igen szerény, nem önálló beosztásban, de jó pénzért külföldön. Nem tudom ellenőrizni ezt az adatot, de úgy olvastam, hogy az elmúlt egy évben kb. 300 fő, 40 évnél fiatalabb orvos lépett ki a Magyar Orvosi Kamarából, mert nem folytat gyakorlatot Magyarországon. Ha ezek a feltételezések igazak, akkor létezik a világban a magyar egészségügy mobilizálható, kiképzett, tréningezéssel hamar harcképessé tevő (második) hadserege. De ehhez komoly program, széleskörű egyetértés, aktív, megtervezett toborzás szükséges.
A második tízezer ágyhoz, amit miniszterelnök úr említ, ők már nélkülözhetetlenek.
Még néhány észrevétel:
1) Érdekes, hogy a 22 órája szolgálatban lévő fiatal orvossal kapcsolatban senki se kapta fel a fejét. Pedig ma már jogszabály szerint ilyen hosszan nem szabad dolgozni. A józan ész szerint se. Mert ez nem egy monoton favágás, hanem erős koncentrációt igénylő felelősségteljes munka. És ha ezt szkafanderben kell tölteni, az biztosan elviselhetetlen.
2) A COVID osztályokon, különösen a lélegeztető gép mellett több nővér (asszisztens, technikus) kell, mint egy „sima” intenzív osztályon. Erről lassan többet kellene beszélni és cselekedni. Enélkül kiégési betegség (burn out syndroma) fog náluk jelentkezni, ezzel tele van a nemzetközi COVID irodalom.
3) A respirátor, a lélegeztető gép jelképpé nemesült a fejünkben és hívó szó a politikusokéba. Ahogy múlik az idő, egyre többet tudunk meg erről a súlyos betegségről. Az egyik legijesztőbb tünet a tüdőgyulladás, és emiatt egyre kevesebb oxigén tud eljutni a tüdőn keresztül a véráramba. A respirátor sokszor segít, de már tudjuk, hogy sokszor nem elég. Beszélni kellene (és gondoskodni!) azokról az eszközökről, amelyek a tüdő kikerülésével is tudnak átmenetileg oxigénben dús vért juttatni a szervezetbe.
4) Amióta nem csak idős betegek kerülnek intenzív osztályra, főleg a külföldi nagy járványgócokban, egyre több adat van arra, hogy a vírus veseelégtelenséget is okoz. Újabb készülékre lehet szükség, a művesére, amely ezeknél a betegeknél életmentő. Magyarország krónikus művese ellátása kielégítő. Eddig a kórházi váratlan veseleállásokat egy mobil gépekkel felszerelt szervezet el tudta végezni. Elég lesz-e, ha tízesével jelentkeznek ilyen betegek a COVID osztályokon?
5) Sajnos, a gonosz vírus képes májgyulladást is okozni. Ha van elérhető máj perfúziós készülék, az életeket menthet.
Tisztelt Olvasóim!
Egy hozzánk hasonló szakmai portál köteles túlmenni azon, ami a napi politikai publikáció megszokott rutinja és szereposztása. Most nehéz hetek, talán hónapok jönnek. Mi sem jelzi jobban, hogy ma 11.30-tól visszatér a képernyőkre a operatív törzs. Én ennek örülök. Nem elsősorban a szakmának szól, hanem minden polgárnak, nemcsak a zseniknek, hanem főleg az egyszerű embereknek. De számunkra is kitűnő tükör arra nézve, hogy a szakemberek milyen problémákat azonosítanak, milyen megoldásokat javasolnak.
A szakma számára jó szívvel mondom, hogy egyes szakmai szervezetek online konferenciái sokat segíthetnek. A közösségi hálón szinte minden megjelenik, de ennek az információtömegnek a feldolgozása, a helyén kezelése is jelentős tudást igényel. Javasolom a META-nak, hogy folytassák a tavasszal megkezdett interaktív konferenciáikat. Mi itt a Weborvoson a legfontosabb cikkek és megnyilatkozások mellett igyekszünk megszólaltatni olyan szakembereket, akiknek a véleményére támaszkodhatunk, akik átlátják és értelmezni tudják a helyzetet..
Engedjék meg, hogy a járvány súlyosbodása előtti napokban a szokásos jelszavaink monotonok és önzőek legyenek:
VÉDD AZ EGÉSZSÉGÜGYET! VÉDD AZ EGÉSZSÉGÜGYET! TÁMOGASD AZ EGÉSZSÉGÜGYET!
A cikksorozat előző részei:
1. rész VALAMI VAN?
2. rész PRIMUM NIL NOCERE!
3. rész ELÖL TEMPLOM HÁTUL ÜZLET
4. rész MONEY MAKES THE WORLD GO ROUND
5. rész SZENT ISTVÁN NAPI GONDOLATOK
6. rész REFORMSATU
7. rész HŐSÖK versus COVIDIÓTÁK
8. rész: MINDEN KÉZ A FEDÉLZETRE!