-
Arcrekonstrukciós centrumot hoznak létre a gyermekklinikán
2019.12.28Új központot hoz létre aSemmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika.
-
Teljesen megújítja a tatabányai szülészetet az új főorvos
2019.12.28Célja egy családközpontú szülészet és egy modern nőgyógyászat létrehozása.
-
Vadászattal támogatják a kórházak gyermekosztályait
2019.12.28Az összegyűlt, mintegy 35 millió forintnyi támogatást a megyei kórházak gyermekosztályai kapják meg.
-
Génmódosított malacok menthetik meg a szervátültetésre várókat
2019.12.28Először majmokba ültetik a sertésszerveket, de a kutatók szerint öt éven belül az emberi tesztek is elindulhatnak.
-
Életmentő autós kamerarendszer készül
2019.12.28Biztonságosabb lesz a vezetés, ha az autó úgymond tudja, hogy sofőrje és utasai mit csinálnak.
-
Újabb defibrillátort adnak át a tornán
2019.12.28December 30-án 17 órakor, a torna zárasakor átadják az újabb, immár ötödik defibrillátort a Kumánia fürdőnek.
-
Mentők karácsonya: aki a családjával töltheti a karácsonyt
2019.12.28Nem történt kirívó esemény az idén karácsonykor, és riasztásból sem volt többa mentőknél.
-
Családbarát helyen örülhetnek a szülők az új jövevénynek
2019.12.28Felújítják az egri, a gyöngyösi és a hatvani kórház szülészeteit, jelentős beruházások valósulnak meg.
-
A légszennyezettség növeli az öngyilkosság kockázatát
2019.12.28Egyes kutatások a légszennyezettséget az intelligencia csökkenésével és a demenciával is összekötötték.
-
Határon túli rászorulóknak segítettek
2019.12.28A kollégák nagy erőkkel csatlakoztak a kezdeményezéshez és fantasztikus volt látni ekkora összefogást.
-
Ingyenessé tennék a kórházi parkolást Angliában
2019.12.28Ingyenes lehet a parkolás a kórházak előtt Angliában azoknak, akiknek rendszeresen kezelésre kell járni.
-
Fényfestéssel kedveskedtek a klinika kis betegeinek
2019.12.28Mozgó és állandó figurák, hópelyhek, színes kaméleonok és absztrakt figurák is kerültek az épületek falaira.
-
A szeretetmorzsák tartanak meg a pályán
2019.12.28Dr. Király Jenő-díjjal ismerték el dr. Payer Erzsébet főorvos szakmai munkáját Sopronban.
-
Súlyos munkaerőhiány a német kórházakban
2019.12.28A kórházak 75,8 százalékát orvoshiány is sújtja, és országszerte mintegy 3300 teljes munkaidős orvosi állás betöltetlen.
-
A hatóságok csak legális tűzijáték használatát javasolják
2019.12.27A pirotechnikai eszközök nagyon súlyos, akár halálos sérülést is okozhatnak, ezért a mentők szempontjából nincs biztonságos eszköz.
-
Amikor minden lépés fáj…
2019.12.2765 év felett majdnem minden harmadik embernek van bütyke, de ennél is gyakoribb a kalapácsujj előfordulása.
-
Lassan fizet, közben fenyeget a kormány
2019.12.27Nem értjük az ellenséges hangvételt, mert eddig a beszállítók türelmesek voltak és lojálisak.
-
Már lehet jelentkezni az ősszel induló felsőoktatási képzésekre
2019.12.27Érdemes a jelentkezések előtt még utoljára ellenőrizni a felvételi tájékoztatót, mert az január végéig frissülhet.
-
Akasztásbiztos lesz a Nyírő új pszichiátriai részlege
2019.12.27Az ágyakat a padlóhoz rögzítik, de a pingpongasztalnak is bírnia kell a strapát.
-
Orvosi eszközöket vásárolnak a csorvási rendelőkbe
2019.12.27Új orvosi eszközöket vásárol az önkormányzat a városi rendelőkbe.
-
A Pajzsmirigy tumor kezelési lehetőségeiről az Egészség Napon
2019.12.27A pajzsmirigy működészavarok bármelyik életkorban megjelenhetnek, népbetegségnek számítanak.
-
Zente története, ahogy még nem hallhatták
2019.12.27Úgy képzelte, hogy Zente szabadon futkározhat, biciklizhet majd a kis faluban.
-
Már működik és bevált az új CT Makón
2019.12.27Az elmúlt hetekben az új, 16 szeletes, 75 milliós értéket képviselő CT bevált.
-
Orvosi eszközöket vásárolt Kesztölc
2019.12.27Orvosi eszközök és bútorok beszerzésére nyertek csaknem hárommilliót a pályázaton.
-
Az újpestiek harcolnak a kórházért
2019.12.27Újpesten biztosan nem lesz munkásszálló az egykori Árpád Kórházból.
-
Étrend-kiegészítőt hívtak vissza, rákkeltő anyag lehet benne
2019.12.27A Nébih visszahívta az Energy Group Vironal cseppek egyik sorozatát, mert a termékek veszélyes anyagot tartalmazhatnak.
-
Mindenkinek ott van a téglája a pszichiátrián
2019.12.27Én soha nem féltem az elmebetegektől. 25 év alatt egy sem bántott vagy ütött meg.
-
Káros szokásokra figyelmeztet a poroszlói háziorvos
2019.12.27Jelentéktelennek tűnő dolgoknak is lehet egészségügyi kockázata - figyelmeztet a háziorvos.
-
Sikerágazat lett Kínában a gyógyszeripar
2019.12.27A következő öt évben, az éves növekedés átlagos mértéke 5 százalék körül várható.
-
Kiszakadt egy erkélykorlát a fővárosban, ketten lezuhantak
2019.12.26A két súlyosan sérült fiatal férfi töréseket, belső sérüléseket szenvedett. Mindkettőjüket kórházba vitték.
-
Zöld jelzés az egészségügy megreformálásához
2019.12.26Megjelent a határozat: fél évben belül a fenntartható működés érdekében javaslatot kell tenni a rendszer átalakítására.
-
Költségvetési felügyelők érkeznek egyes kórházakba
2019.12.26Felülvizsgálják az irreálisan magas adósságokat, amelyek jellemzően külföldi multiknál keletkeztek a kormány szerint, főtárgyalókat jelölnek ki.
-
Mérgezés okozta az orosz zongorista halálát Budapesten
2019.12.25A gázszivárgást valószínűleg egy rossz fürdőszobai bojler okozta, a rendőrség az idegenkezűséget azonnal kizárta.
-
A győri kórház lelkésze imával segíti a gyógyulást
2019.12.25Segíti a gyógyító folyamatot, ha a betegeket figyelemmel, szeretettel hallgatják meg.
-
Hat dolog, ami a szemhéj felpuffadását okozhatja
2019.12.25Napsütés, vizesedés, smink, allergia, kontaktlencse és genetikai okok is magyarázhatják a szemhéj felpuffadását.
-
Új laboratórium hálózat Szegeden és Debrecenben
2019.12.25Az új laboratóriumok segíthetik a betegségek okainak, diagnosztikájának, gyógyításának és megelőzésének kutatását.
-
Döntött a kormány a kórházak adósságairól
2019.12.25Az idei költségvetésből 36,6 milliárd forint struktúraváltásra, míg a jövő éviből 42,8 milliárd fordítható adósságrendezésre.
-
Szenteste a Bethesda gyermekkórházban
2019.12.25Képriport.
-
Úgy tűnik, hogy az ember természetes élettartama 38 év
2019.12.25A magasabb emberi élettartam a kutatók szerint az életmódbeli változásoknak és az orvostudománynak köszönhető.
-
A Szent Imre ajándékai a betegeknek és a mentősöknek
2019.12.25Az Országos Mentőszolgálat munkatársai nem lepődtek meg az ajándék láttán, hiszen ez már hagyomány a “szentimrében”.
-
Ne menjünk át rokonokhoz betegen!
2019.12.24Természetesen egy kisebb nátha még nem jelent komoly veszélyt környezetünkre, ezzel bátran elindulhatunk.
-
Az ünnepek alatt ide fordulhatnak a betegek
2019.12.24Az ügyeletes kórházi ellátásokról például a mentok.hu oldalon is lehet tájékozódni.
-
Van magyar kórház, ahol már megszüntették a hálapénzt
2019.12.24A Péterfy Sándor utcai kórház baleseti intézetének gyermektraumatológiáján titkos szavazással tették hivatalossá az addigi gyakorlatot.
-
Hippokratész emlékéremmel tüntették ki dr. Kiss Ferencet
2019.12.24A felmérés azt igazolta, hogy elég kevés kolléga mondta volna fel a pluszmunkát.
-
Az influenzaoltás a szívinfarktus kockázatát is csökkenti
2019.12.24A védőoltással megelőzhető, hogy hetekre ledöntsön lábunkról a betegség, és a szívinfarktus kockázatát is csökkentheti!
-
Életfunkció-figyelő monitort kapott a halasi kórház
2019.12.24Az esetleges műtőbe szállításkor is folyamatosan tudják monitorozni a kis betegek állapotát.
-
A gyógyszerészeti hivatal vizsgálja a legújabb csodaszert, a c-peptidet
2019.12.24A terméket Intézetünknél sem gyógyszerként nem törzskönyveztették, sem táplálék-kiegészítőként nem regisztrálták.
-
A stressz és a fertőzés kapcsolata
2019.12.24A stresszel összefüggő állapotokat követően jelentősen növekszik az életveszélyes fertőzések kialakulásának veszélye.
-
Milyen gyógyszerek legyenek otthon az ünnepek alatt?
2019.12.24Fontos, hogy tájékozódjon kezelőorvosánál, hogy mely gyógyszereket szedheti be az állandó gyógyszerek mellett.
-
Lovász László: Én ebbe soha nem egyeztem bele
2019.12.24Arról még nem akart állást foglalni, hogy utójaként ő kit fog támogatni, ő maga kire fog szavazni.
-
Az idegtudomány szerint ez a zene csökkentheti a szorongást
2019.12.24A győztes szám összességében 65 százalékkal csökkentette a résztvevők általános szorongását.
-
Komoly fejlesztéssel gyarapodott a szülészet
2019.12.24Az öt éve átadott épületben felújításra nem volt szükség, a festés volt a legfontosabb.
-
Gyorsított letelepedés tudósoknak és egészségügyieknek
2019.12.23Bővül a külföldi szakemberek gyorsított alkalmazására jogosult brit szervezetek száma.
-
Másodfokú riasztások a Dunántúlon a viharos szél miatt
2019.12.23Veszprém és Fejér megye több járására másodfokú riasztást adtak ki a viharos szél miatt hétfőn kora délután.
-
Az ÁEEK új kollegiális vezetői pályázati kiírást tett közzé
2019.12.23Visszavonta a 2019. július 5-én közzétett pályázatát az ÁEEK és ma új pályázatot hirdetett.
-
Megkapták az ígért többlettámogatást az intézmények
2019.12.23Jövőre az érsebészeti ellátást végző szolgáltatók fix díjai is emelkednek - ígérték a közleményben.
-
Lezárult a Szenior Akadémia első szemesztere
2019.12.23A jubileumi sorozat záró eseményén összesen 234 okleveleket adtak át a kurzust rendszeresen látogatóknak.
-
Alaposan összement az év végi juttatás az OMSZ-nál
2019.12.23Miután a Kúria a szakszervezet beadvány nyomán érvénytelenítette a kollektív szerződést, az abban foglaltak érvénytelenné váltak.
-
E-recept változások 2020 január 1-jétől
2019.12.23Rendeletmódosítás a felírási igazolásról és a vényköteles gyógyszerek vény nélküli kiadhatóságáról.
-
Alvadásgátló mellett a nátha terápiája sem egyszerű
2019.12.23Kerüljék a reklámokban hirdetett megfázás elleni szereket és csak orvos tudtával és beleegyezésével szedjenek gyógyszert.
-
Új díj és életmentő inkubátor Kisvárdán
2019.12.23Az első Év Embere olyan háttérben dolgozó munkatársunk legyen, aki nélkül nem működne ilyen gördülékenyen a betegellátás.
-
Erősítené az együttműködést a gyógyszerészekkel a tisztifőgyógyszerész
2019.12.23A nem megfelelő gyógyszeralkalmazásnak nem csak súlyos egészségügyi, hanem egyben gazdasági következményei is vannak.
-
Címlapon a debreceni gyógyszerészkar kutatási eredménye
2019.12.23Az eredmény rákos megbetegedések gyógyítására alkalmas gyógyszerek kifejlesztéséhez is felhasználhatóak.
-
Díjak, elsimerések a kórházi évzáró értekezleten
2019.12.23Nyolc orvost köszöntöttek a győri kórház évzáróján, több mint 50 éve dolgoznak a szakmában.
-
Trump újabb terve a Richtert is érinti
2019.12.23A Richter csúcskészítményének pozícióit azonban nem veszélyeztetik az intézkedések
-
Az idős magyarok háromnegyede veszélyben van
2019.12.23A súlyos szövődménnyel járó megbetegedések kórházi kezelést, sőt akár gépi lélegeztetést is igényelhetnek.
-
Évtizedek óta először érkezhet új gyógyszer a lupuszra
2019.12.23A gyógyszer megakadályozza a fehérjéket abban, hogy túlműködésre sarkallják az immunrendszert.
-
Három baranyai szülészet is kapott új forrást
2019.12.23A mohácsi, a pécsi és a szigetvári szülészetet is fejlesztik a kormányzati támogatásnak köszönhetően.
-
Baleseteket imitálnak az SZTE Junior Akadémiáján
2019.12.23A mentősök és katasztrófavédők rajtuk gyakorolják, hogyan viselkednek a szerencsétlenségek elszenvedői.
-
Közösségek fogtak össze a gyerekekért Vásárhelyen
2019.12.23Meg tudták venni a vásárhelyi kórháznak a pulzoximétert, ami az újszülöttek vérének oxigéntartalmát méri.
-
Az év végével sem lassul az ajkai kórház fejlesztése
2019.12.23Az eszközök megújítása mellett az ápoló személyzetre és a műszakon, ellátáson dolgozó munkatársakra is figyelmet kell fordítani.
-
Három évtizede harcol a csendes gyilkos ellen
2019.12.23Fantasztikus volt végigélni, milyen fejlődésen ment át a gyermekgyógyászat.
-
Szabó Éva lett Veszprém megye kitüntetettje
2019.12.23Több évtizedes orvosszakmai, vezetői tevékenysége és kimagasló munkássága elismeréseként vehette át az érdemrendet.
-
Újabb adományt kapott a gyermeksebészet
2019.12.23Vizsgálóágyakat és beteghordó székeket kapott a megyei kórház gyermeksebészeti osztálya.
-
Korszerűsítették a beteghívó rendszert a makói laborban
2019.12.23Az újdonság csaknem egymillióba került – elégedettek vele a betegek, és a kórházi dolgozók munkáját is megkönnyíti.
-
Meghirdették a letelepedési, praxisvásárlási pályázatokat
2019.12.22Pályázat a háziorvosi és fogorvosi praxisokat betöltő orvosok letelepedésének és a háziorvosi praxisjog vásárlásának támogatására.
-
Sclerosis multiplex: kezelések, szex és kisfilmek
2019.12.22Az SM kezelésére vonatkozó új európai irányelvekről éppúgy beszámoló olvasható, mint a betegeket érintő szexuális problémákról és azok lehetséges orvoslásáról.
-
Nyolc kórház nővérszállóit fejleszti a kormány 2022-ig
2019.12.22Az egészségügyi dolgozók családalapítását és családbővítését is támogatja, így nagyobb apartmanokat is kialakítanak az egyszemélyesek mellett.
-
Védelmükbe vették kórházukat a Szent Margit dolgozói
2019.12.21Petícióval állnak ki a Szent Margit kórház dolgozói a főigazgató mellett. Az ívet néhány óra alatt a kórház állományának negyede írta alá.
-
Az E-vitamin-acetát okozhatja az e-cigaretta-járványt
2019.12.21Az e-cigarettával összefüggő, nyáron kezdődött járványban eddig több mint 2500-an szorultak kórházi kezelésre, 54-en meghaltak a CDC adatai szerint.
-
Applikáció, amely megmentheti az életünket
2019.12.21Dr. Csató Gábor: az Országos Mentőszolgálat számára kiemelten fontos a lakosság életmentő ismereteinek, tettrekészségének fejlesztése.
-
Ez lehet a legnépszerűbb cafeteriajuttatás 2020-ban
2019.12.21A Szép-kártya továbbra is kedvezményesen adózó juttatás marad, jóval a bérként adózó juttatások alatt kell utána fizetni.
-
Zsarolás vagy kifizetés? Miért adták át a meddőségi centrumokat?
2019.12.21Mihályi szerint a meddőségi klinikák ügye nagyon érzékeny kérdés, messze túlmutat a dolog orvosi, biológiai, tudományos vetületein.
-
A magyarok ötöde hazudott már a munkahelyén az egészségéről
2019.12.21A munkavállalók 24 százaléka azért döntött a füllentés mellett, mert kínosnak érezte a valódi munkakörét, 22 százalék a céget szégyellte.
-
Öt új szabállyal számolhatnak a nyugdíjasok 2020-tól
2019.12.21Az új törvénynek a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat érintő legfontosabb rendelkezéseiről.
-
Rozmaring – illatos gyógyír
2019.12.21A mediterrán térségből származó rozmaring érdekes módon nem kapott nagy szerepet az antik orvoslásban; annál inkább a mitológiában.
-
A leggyakoribb mentális betegség a legalacsonyabb kezelési rátával
2019.12.21Hazánkban évente minden felnőtt lakosra 12 l tiszta szesznek megfelelő alkoholmennyiség jut.
-
A lábcsókolgatás a középkorban. Aztán jött az üszkösödés
2019.12.21Az uralkodók, a világi királyok és a pápák egyaránt elvárták, hogy alattvalóik rendszeresen megcsókolják cipőjüket vagy meztelen lábfejüket, lábujjaikat.
-
Nő az állami fenntartású meddőségkezelési centrumok száma
2019.12.21A kormány úgy döntött, 10,5 milliárd forintot fordít arra, hogy létrejöjjön egy egységes, meddőséggel foglalkozó ellátórendszer.
-
Megkapták a plusz forrást a fogorvosok, traumatológiák
2019.12.21Emmi: a fogorvosi szolgálatoknak és szakrendeléseknek 4,46 milliárd forintot, a traumatológiáknak 3,7 milliárd forintot utaltak.
-
A nagy gyerekülés kérdés: hány éves kortól ültessük a gyereket?
2019.12.20Az agyi fejlődés szempontjából is hátrányos helyzetben lesz az a kisbaba, akinek a mozgásából kimarad a négykézláb mászás.
-
Senki nem szorul ki az egészségügyi ellátásból a tb-törvény miatt
2019.12.20A törvény célja, hogy tiszta és átlátható rendszer jöjjön létre, amelyben nem fordulhat elő, hogy valaki hónapokig rendezetlen jogviszonnyal rendelkezzen.
-
Átadták az onkológiai intézet felújított osztályát
2019.12.20A 378 milliós beruházást az intézet az évi 700 millió forintos saját fejlesztési kerete terhére végezte el, aminek előfeltétele az intézet stabil gazdasági működése.
-
A mentők az ünnepek alatt is teljes készenlétben állnak
2019.12.20Karácsonykor nő a háztartási balesetek száma, a főzés és a karácsonyfaállítás közben gyakoriak az égési, illetve a vágásos sérülések.
-
Csak 21 éves kortól lehet cigit vásárolni - Amerikában
2019.12.20Elemzők szerint a szövetségi döntés célja elsősorban az elektromos cigaretták rendkívüli gyors terjedésének, illetve használatának megfékezése.
-
Még kevesebben vagyunk, de többen házasodnak
2019.12.20Mivel a születések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, a természetes fogyás mértéke 2,7 százalékkal volt magasabb az előző évinél.
-
Mitől zsibbadhat az arc egyik oldala?
2019.12.20Orvoshoz kell fordulni, ha a tünetek nem múlnak, esetleg romlanak, ha fejsérülés következtében alakultak ki, vagy ha a test más részeire is kiterjednek.
-
Kiszűrhetők lesznek az egészségügy potyautasai
2019.12.20A statisztikák alapján úgy tűnik, nem elsősorban a hátrányos régiókban élőkkel van gond.
-
Áttörés lehet a daganatos betegségek gyógyításában
2019.12.20A klinikai kutatások itthon nem profit-, hanem eredmény orientáltak, ami azt jelenti, hogy a cél a törzskönyvezett, esetleg be is fogadott gyógyszer.
-
Hihetetlen, hányszor jár dokihoz az átlag magyar
2019.12.20Magyarországon átlagosan 9,6 napot töltenek a betegek az intézményekben, ami a negyedik leghosszabb intervallum a rangsorban.
-
A rendőrség tulajdonába kerül a légi mentés
2019.12.202020-tól a készenléti rendőrség gyakorolja a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. tulajdonosi jogait, a mentőszolgálatnál a szakmai irányítás marad.
-
Budapest segítene a tb-szabályok miatt nehéz helyzetbe kerülőknek
2019.12.20Mivel Áder János aláírta a törvénymódosítást, sok százezer ember kerülhet nehéz helyzetben országszerte.
-
Meddőségi központokat államosít a kormány
2019.12.20A csütörtöki Magyar Közlönyben jelentek meg rendeletek több magántulajdonban lévő intézmény átvételéről.
-
A brit egészségügyi ellátás fejlesztése a kormányprogramban
2019.12.20Törvénybe foglalják az egészségügyi ellátásba 2023-24-re befolyó évi közel 34 milliárd fontos fejlesztést.
-
Vérképző őssejteket megújító fehérjét azonosítottak
2019.12.20Amerikai kutatók egy olyan fehérjére bukkantak, melynek aktiválásával laboratóriumi körülmények között osztódásra bírhatók a vérképző őssejtek.
-
Megdőlt tanok nyelvünk ízérzékeléséről
2019.12.20Tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy a nyelven az ízérzékelő receptorok nem egyenletesen helyezkednek el.
-
NEAK-tájékoztató a plusz forrásokról, a maradványról
2019.12.20A traumatológiai, érsebészeti díjakról, a fogászatok támogatásáról és a 2019. évi maradvány elosztásáról ad információt az Alapkezelő.
-
Megdöbbent az adósságrendezésen az Orvostechnikai Szövetség
2019.12.19A Kormány az egészségügyi intézmények által felhalmozott lejárt adósságállomány csupán alig több mint felét kívánja kifizetni.
-
Megemelt finanszírozás a Békés Megyei Kórház két osztályának
2019.12.19A traumatológiai és érsebészeti osztály visszamenőleg megemelt támogatása már a kórházak számláján van.
-
Ingyenessé válnak a meddőségkezelés gyógyszerei és eljárásai
2019.12.19A területen eltörlik a teljesítmény-volumen korlátot, azaz a jövőben nem lehetnek várólisták a meddőségkezelésben.
-
A fehérjék szerepét vizsgálják a pécsi és a debreceni egyetem kutatói
2019.12.19A kutatásoktól azt remélik, hogy azok eredményei a betegségek jövőbeni megelőzésében és kezelésében is hasznosíthatók lesznek.
-
Így alakul a gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása
2019.12.19Idősebb és rendszeres gyógyszerszedőknek természetesen a szokásosnál fokozottabban kell ügyelniük a gyógyszerkészletre.
-
Orvosok Lapja 2019. november-december
2019.12.19A Magyar Orvosi Kamara hivatalos folyóirata, az Orvosok Lapja 2019 november-decemberi száma.
-
Gulyás Gergely: Új módon rendezik a kórházak adósságát
2019.12.19Két csomagban, összesen 79, 4 milliárdot költenek fejlesztésre és az egészségügyben felhalmozódott adósság rendezésére.
-
Az egészségügyi adatok kiszivárgásától tartanak a legkevésbé
2019.12.19Csupán minden tízedik válaszoló ítélné súlyos problémának, ha a cégnél őrzött egészségügyi adatok kerülnének rossz kezekbe.
-
Speciális kórház-pedagógiai képzést sürget az ombudsman
2019.12.19Országszerte legfeljebb ötven kórházpedagógus dolgozik, a segítségükre szoruló gyerekek száma bőven ezer fölötl ehet.
-
Az árak letörésére a gyógyszerimport átalakítását tervezik
2019.12.19Az amerikaiaknál gyakorta olcsóbb gyógyszerek importjának engedélyezését irányozza elő a reformtervezet.
-
Hol fáj, megmondom, mivel foglalkozol!
2019.12.19Sajnos minden foglalkozásnak megvannak az ártalmai, de tornával ellensúlyozni is lehet a tüneteket.
-
A Kútvölgyivel illusztrálták az egészségügy borzasztó állapotait
2019.12.19Idehaza az Az orvoslásra csupán a GDP 4,6 százaléka jut, míg a franciáknál vagy a németeknél több mint 9 százalék.
-
Tb-törvény: a végrehajtási rendelettel próbálnak majd korrigálni
2019.12.19A Magyar Orvosi Kamara elnöke ígéretet kapott arra, hogy a tb-törvény végrehajtási rendeletének kidolgozásába bevonják őket is.