A donáció sok családban még ma is tabu téma

A világon szinte mindenhol komoly problémát jelent, hogy élődonor hiányában nem tudnak annyi transzplantációt elvégezni, amennyire szükség lenne. Az emberek nem értik, nem érzik át ennek a kérdésnek a súlyát, ugyanakkor vannak olyan szakorvosok, akik nem tekintik szívügyüknek. Ha valaki mégis rászánja magát és szeretné a szervét felajánlani, a tájékozatlanságának köszönhetően megretten a műtéttől, fél a későbbi következményektől. Holott a teljesen biztonságos beavatkozással sok ember életét lehetne megmenteni. Hazánkban évente háromszáz szervátültetést végeznek, melyből csak mindössze tizenöt élődonoros.

A donorszervek krónikus hiánya világméretűvé nőtte ki magát, hiszen a rendelkezésre álló szervek száma és az átültetés iránti igény közötti eltérés folyamatosan nő. Európában jelenleg mintegy 50 ezer beteg vár megfelelő donorra, ugyanakkor az elmúlt esztendőben jóval kevesebb szervátültetést végeztek, mint amennyire szükség lett volna.

A hiányt és az európai országok mögötti elmaradásunkat csak abban az esetben lehetne pótolni, ha egyre több lenne az élődonorok száma.

Európában az átültetések harminc százaléka, az Egyesült Államokban több mint a fele, nálunk viszont mindössze nyolc százaléka élődonoros. Magyarországon jelenleg a 6000 veseelégtelenségben szenvedő beteg közül csaknem ezren várnak átültetésre. Az átlagos várakozási idő 2,5 év. Tavaly közel 300-an kaptak új vesét. Évente 60-80 olyan beteggel kell számolnunk, akik a veseelégtelenség végstádiumába kerülnek. Az üdvözítő megoldást számukra a transzplantáció jelenthetné.

Annak érdekében, hogy a jövőben egyre több beteget lehessen megmenteni, növelni lehessen a gyógyulásuk esélyeit a Magyar Transzplantációs Társaság az élődonoros veseátültetések számának növelését szorgalmazza. Ebben oroszlánrésze van a nefrológus szakorvosoknak, a dialízis központok dolgozóinak, akiknek – Szenohradszky Pál, a Társaság elnöke, a Szegedi
Tudományegyetem Sebészeti Klinika főorvosának álláspontja szerint – nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a felvilágosító munkára.

A szervet felajánlók félnek a beavatkozástól, félnek az esetleges egészségügyi következményektől, nincsenek tisztában a lehetőségekkel, nem ismerik a donáció folyamatát. A laikusok körében még nem vált köztudottá, hogy hiányzó veséjüket – páros szerv lévén – nem csak elhunytaktól, hanem élő rokonaiktól, egymással szoros érzelmi kapcsolatban állóktól is megkaphatják, természetesen megfelelő kivizsgálás és etikai bizottsági meghallgatás után. A donáció sok családban mind a mai napig tabu témának számít, nem szívesen beszélnek róla, talán ez is a magyarázata annak, hogy éves szinten a több mint 300 vesetranszplantáció közül mintegy 15 esetében élnek ezzel a lehetősséggel. Elsősorban a szülők azok, akik vállalják a donor szerepét gyermekeik gyógyulása érdekében. Holott az elnök szerint az élődonoros veseátültetések számának emelésével mindenképpen bővíteni lehetne a vesére váró betegek gyógyulási lehetőségeit.

A másik sarkalatos pont az egészségügyben dolgozók hozzáállása. Bár a százötven hazai kórház közül több mint száz alkalmas lenne donorjelentésre, legfeljebb 60-70 intézmény él ezzel a lehetőséggel. Mivel nincs megfelelő kontroll, nincs megfelelő számonkérés, ezért sok szakorvos nem fektet kellő hangsúlyt a transzplantáció kérdésére. Így sok, életet jelentő szerv vész el a kórházak alacsony együttműködési készsége miatt. Éppen ezért az egészségügyi dolgozók körében sokkal pontosabb iránymutatásra lenne szükség e bonyolult és érzékeny kérdéskör kezelése érdekében.

Nemzetközi statisztikák szerint a vesére várók 6-10 százaléka meghal a műtét előtt, a művese kezelésre járó betegek közül minden tizedik vár új szervre. Vannak olyan szakorvosok, akik elsődleges szempontként értékelik a transzplantáció kérdését, vannak, akik a dialízis kezelés során ajánlják.

Nemzetközi eredmények azt mutatják, hogy sokkal jobbak azon betegek életkilátásai, akik még a művese kezelés előtt kapnak új vesét - mondotta az elnök, aki szerint a betegek nem kapnak elég információt a beavatkozásról és a lehetőségekről, pedig az élő
donoros transzplantációval nagyon jók a gyógyulási esélyek. A műtéten átesett beteg újra aktív és szabad életet élhet, egészséges társaihoz hasonlóan normális életvitelt folytathat. A Magyar Transzplantációs Társaság elnöke szerint, az sem elhanyagolható tény, hogy mennyibe kerül egy veseátültetés és mennyibe kerül egy művese kezelés.

Egy vesetranszplantáció 4,2 millió forintba kerül, míg egy művese kezelés évi költsége eléri 4,5 millió forintot. Az éves kezelés a szerv átültetésével kiváltható, a kilökődés elleni gyógyszerek 700 ezer - 1 millió forintos évi költsége sem éri el a folyamatos dialízis kezelésre fordítandó összeget. Nem beszélve arról, hogy egy középkorú veseátültetett beteg átlagosan kétszer tovább él, mint a művesén kezelt társa.