A kivándorló orvosok célja elsősorban az Egyesült Királyság, Dánia, Svédország, Németország illetve Hollandia.
Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség vezetője szerint több mint ezer kezdő orvos hagynál el jövőre Magyarországot, akik minden bizonnyal nem is jönnének vissza a jelenlegi körülmények közé. „A szakadék szélére sodródó magyar egészségügy következménye az is, hogy a kezdő orvosok egyre nagyobb számban keresnek munkát Nyugat-Európában" – fogalmazatott a szervezet vezetője a Magyar Hírlapnak.
A kivándorló orvosok célja elsősorban az Egyesült Királyság, Dánia, Svédország, Németország illetve Hollandia. Az orvosok távozásának oka elsősorban az állandó stressz és a hazai létbizonytalanság aminek következtében átlagban öt évvel kevesebb ideig élnek mint honfitársaik, ráadásul a nyugat-európai kollégáik átlagfizetésének mindössze egytizedét keresik meg.
Papp Magor szerint az orvosok további távozásának megállításra az szakma becsületének visszaállítása az egyetlen út.