... 4 nappal később elmentem a traumatológiára, hogy nézzék meg. Ott megállapították, hogy folyadék van a térdemben. Ezt, amikor leszívták, a folyadék vér volt. Ez után azt mondták, hogy gipsz...most be van gipszelve a lábam. Azt szeretném kérdezni, hogy ez volt-e a megfelelő megoldás, mert egy csontkovács ismerősöm azt mondta, hogy ez nem jó megoldás. Meg még azt szeretném kérdezni, hogy ha ez rendbe jön, akkor fogok-e még tudni rendesen focizni, és hogy ez mennyi időbe telhet, amíg felépülök??
Válaszát előre is köszönöm.
VÁLASZ
A térd sérülésének súlyosságát és jellegét részben a klinikai vizsgálattal, részben ultrahangos, MR és/vagy tükrözéssel lehet pontosan megállapítani. A véres tartalom arra utal, hogy komolyabb sérülés is bekövetkezett (pl. részleges szalagszakadás). Az ellátást illetően korábban (20-30 éve) nem volt lehetőség pontosabb diagnózis megállapítására, ezért a gipszrögzítést alkalmazták első sorban. Manapság a műtéti beavatkozások kerültek előtérbe. Ebben az esetben is szükséges azonban az izület, a végtag tehermentesítésére. Azt csak a sérülés minősége és a megfelelő kezelés alapján lehet meghatározni, hogy a jövőben fog-e tudni futballozni. Azzal tudom biztatni, hogy a profi sízők és futballisták jelentős része tovább végezheti az élsportot a térdsérülések, a megfelelő eljárások után is.