hogyan tudnék visszatalálni az utamra?

... 8 hónapja betegségben meghalt édesapám, két hét alatt ment el.Az űr amit maga után hagyott a lelkemben óriási,és ma is felfoghatatlan,rettenetesen hiányzik,nagyon szerettem.Azóta a családunk széthullott,minden megváltozott.Már semmi nem olyan mint volt.Édesanyámmal próbáljuk egymást támogatni minden téren,több-kevesebb sikerrel.mostmár neki is nagyobb szüksége van rám mint valaha,és lassan már nekem kell gondoskodnom róla.A párkapcsolatomban minden rendben,nemrég lettem menyasszony,babát is szeretnénk már.Talán ez az egy dolog van ami még ép maradt.A napjaim egy részét itt élem, a másik része emlékezéssel telik, felidézem a dolgokat egészen gyermekkoromig. Próbálok nagyon eròs lenni,tenni a dolgom, menni tovább, dolgozni ... de ... néha nem megy. Rámtör a sírás,mintha nem is én lennék,nem látom a kiutat,félek mert nem érzek biztonságot.Ma például nem tudtam el menni dolgozni,mert reggel már sírással kezdtem,és ezt nem tudom irányítani.Ilyenkor napok kellenek mire összekaparom magam. Félek,és úgy érzem bajban vagyok ha sok emberrel kis zárt térben kell tartózkodnom. Pl. lépcsőn felfelé,vagy átjáróban.Idegen és új számomra nem tudom kezelni az érzéseimet ilyenkor.Azt érzem hogy ki akarok innen jutni,bezártságérzetem lesz.
Hogy vállaljak így kisbabát?Ha magamat sem tudom kezelni? Minden megváltozott körülöttem,hirtelen kellett felnőnöm,hiányzik a család melege,a nyugalom.De legfőképp saját magamat szeretném megtalálni.Nem szeretnék szedni semmilyen antidepresszánst, egyenlőre gyógyteával próbálkozom.ha hiszek benne,az is segíthet.Kérem segítsen nekem ,hogyan tudnék visszatalálni az utamra?
Válaszát előre is nagyon szépen megköszönöm!


VÁLASZ


Kedves levélíró!

Köszönöm szépen őszinte, emberi sorait. Ön nem beteg! De kegyetlenül szenved attól, ami a legnagyobb lelki trauma az életben. A valóban szeretett hozzátartozó elvesztése, ráadásul hirtelen. Ahogy a levelét olvastam átfutott rajtam, hogy Ön mennyire szerencsés, hogy boldog gyerekkora volt. Ma ez már ritkaság és higgye el nekem ennél többet senki sem kaphat a szülőktől.
És a legnagyobb szenvedés ennek a boldogságnak az elvesztése. Ön most kibillent az " egyensúlyi" állapotából, a pozitivást negativitás váltotta fel.Ahhoz, hogy egy új egyensúlyi állapot alakulhasson ki, hosszú időre van szükség. Régebbi korok kultúráiban ezt a " gyászévet" külsőségek is jelezték ( pl.fekete ruha)A közösség együttérzett a szenvedővel, mert tudta, hogy minél nagyobb a szenvedés, annál hitelesebb volt a szeretet.
Sajnos ez a kultúra ma már romjaiban, felszínesek, rohanók lettünk, kerüljük a mély intim kapcsolatokat.
A szenvedést nem azért méri ránk az Isten, hogy megöljön, hanem azért, hogy képesek legyünk folytatni az életet - olvastam ma éjjel.
Mennyire igaz. Ne meneküljön el az érzései elöl. Tudom, hogy ma boldognak illik mutatkoznunk akkor is, ha sírunk.Haladjon az érzései nyomában, nézzen bátran szembe a vesztéssel, mert ha erre képes, akkor a ma már egyre ritkább boldog gyerekkort Ön is biztosítani tudja majd gyerekei számára. Tudom, most üres és zárt a világ, de lassan nézzen körbe, vegye észre, hogy mások is szenvednek ugyanettől, gyakorolja az együttérzést, legyen sokat együtt a család hátramaradt tagjaival, nyugodtan bújjanak össze, sírjanak, fogják meg egymás kezét és ha ezen az úton haladnak túl fogják élni.
Ez az élet törvénye, nem lehet megspórolni, lerövidíteni. Utána majd nyugodt arccal néz a tükörbe, tele lesz energiával és Ön is adni akar majd.
Eljön ennek is az ideje. Ilyenkor lehet rátalálni a belső hitre és ettől leszünk valóban felnőttek, érettek.
Ön nagyon közel áll most hozzám. Tisztelem.
Együttérzéssel: dr.Lajtavári László