január

...4 éve leállt a fizikai és szellemi tevékenységekkel. Ma már minden idejét a gyógyszertájékoztatók olvasása, vérnyomásmérés, az önmaga figyelése töltik ki, és szerintünk halálfélelme is van. Pár éve --érdekes módon napra pontosan-- június közepén pár hónapra önként bevonult a pszichiátriára, ahol különböző antidepresszánsokkal kisérletezgettek rajta. Azt sikerült elérnünk, hogy már nem akar bevonulni kórházba, jó étvágya van és kiváló fizikai állapotban van. Pszichiátriai szakrendelésre időnként eljár, a szellemi állapotára irányuló vizsgálatokat kiválóan teljesíti és a felírt gyógyszereket szedi (sajnos).
Ami mégis aggasztó, hogy azt látjuk nincs jobban. Teljesen befelé fordult, le van lassulva, hangulata egyáltalán nem javult. Egy éve kb. - Apukám elmondása alapján- lexikális tudásából intenzíven nevek, kifejezések törnek elő, amik jelentése gondot okoz neki és ez idegesíti. Ezért képes hajnal kettőkor is telefonálni nekem, hogy "Ki is volt. ez+az ?" Egy kisebb méretű füzetet már tele is írt nevekkel, kifejezésekkel.
Ami számunkra a dilemma, hogy ezt az állapotot a gyógyszerek eredményezik, vagy az öregség velejárója.? Erre még sajnos sehol nem kaptunk konkrét választ. Természetesen kíváncsi vagyok az Ön véleményére. Illetve abban kérném a segítségét, hogy hová vigyük Apukáman, ahol esetleg érdemben tudnak segíteni?
Köszönettel

(Jelige: január)


VÁLASZ


Kedves levélíró!

Ön ritka rendes ember.
Megértően, szelíden, szeretettel beszél az édesapjáról.
Természetesen - így távolabbról- nem nehéz megérteni édesapja problémáit és valószínűleg is-is a válaszom, de ezt szerintem Ön is jól látja.
Az idősödés, aztán az öregedés civilizációnk egyik legkomolyabb problémája, mert valami - ami pedig a teremtésben benne van -csaknem végzetesen megváltozott.
Tudja, én 65 éves vagyok, de az ösztöneim azt súgták, hogy "előre meneküljek", úgyhogy nem volt kedvem megvárni, hogy egyre feleslegesebbé váljak, inkább eljöttem egy nyugdíjas apartman házba, amihez egy idősek otthona is tartozik. Itt nagyon vártak, nagyon szükség van rám és én is új energiákat kaptam.
De hát ez egy orvos története, aki valószínűleg elszánt és bátor. Az a megdöbbentő, hogy a környezetem foggal-körömmel ellenezte ezt a döntésemet. Valószínűleg nem teljesítettem a társadalmi elvárást, magamba fordulva, megtörten, méltóságomat veszni látva csalódva távozni.
Édesapja már nem járhat ezen az úton, Önök talán igen.
Szerintem csak azt lehet tenni, amit Ön tesz, gyengéden szereti az édesapját. Nem tudom milyen mély a kapcsolatuk, mennyire képes az édesapja megnyílni, vagy Önöknek mennyi idejük van meghallgatni Őt.
Ha ez létrejönne, az már a mai csodák története lenne.

Nagyrabecsüléssel: dr.Lajtavári László