Még régebben epillátorral szőrtelenítettem a lábamat, de érzékeny voltam rá és állandóan szőrtüszőgyulladásom volt. Egy idő után sok szőrszál ki sem akart nőni. Betokosodott, keletkezett egy dudor a szőrszál helyén, amit ki lehetett nyomni és a szőrszál a gyennyel együtt kijött.Volt, hogy már legalább 1 cm-es szőrszál is volt benne. Most már gyantáztatom, de sajnos mivel állandóan elkapartam és nyomkodtam, a nyomai meglátszódnak. Lilás foltok vannak a
helyén. Kérem segítsen nekem, hogy ezek a foltok legalább halványodjanak!
Nem tudok segíteni, ezt csak bőrgyógyász szakorvossal beszélheti
meg. Bőrelváltozásokat szinte lehetetlen elmondás alapján diagnosztizálni, azt meg kell néznie a szakorvosnak.
dr Gerencsér Emőke