NYITNIKÉK?

Nehezen ér ide a tavasz. A természet ugyan kinyitott, a fák akkor is virágoztak, ha sokfelé elfagytak, a pázsit gyönyörűen zöldell. A téli hónapokra lakásaikba zárt emberek felfedezték a kirándulás örömeit. Hideg és melegfrontok váltakoztak, és a tavaszt csengő hangjukkal jelző cinkék számos fajtája hol elbújik, hol előbújik. Most már napok óta hallom őket, szinte párhuzamosan a járvány csökkenésével, mérséklődésével.

Múló viharban

Két hete nem írtam a járványról. Nem volt könnyű megállni, hiszen egy járvány lecsengése érdekes és kritikus időszak. Szerencsére más céljaim voltak, meg akartam emlékezni a Mentőkről kettős születésnapjuk alkalmából és az Ápolókról, a nemzetközi ünnepükön. Persze, mind a két cikk azért a járványról is szól, hiszen ez a két társaság (együtt az orvosaikkal) cipelték a terhek óriási részét, és álltak helyt életük és egészségük veszélyeztetésével 420-430 napja. Kevés szabadsággal, minimális pihenéssel, erősen változó anyagi körülmények között. Legalább 300 napon át immunológiai védettség nélkül, egyéni védőeszközökben és a jószerencsében bízva.

A második és harmadik hullám sokkal kegyetlenebb volt, mint az első. Érdemes elolvasni, miket írtam pontosan egy évvel ezelőtt, amikor sokkal kevesebb tudásunk és tapasztalatunk volt az egészről, védőoltás még csak bizonytalan, távoli reménység volt, de mégis élve kellett maradni. Akkor is éppen lecsengett az első hullám (Jézusmária! Győztünk? 2020. május 16.). Már akkor is tombolt a politikai harc, egyáltalán nem könnyítve meg az emberek életét. Már akkor is szervezkedtek a mindentudók, a vírusszkeptikusok, de szerencsére már akkor is számos kitűnő kolléga nagy erőfeszítést tett, hogy a lakosságot tájékoztassa, a védekezését segítse. Nagyon erős áthallás van napjaink és az egy év előtti közbeszéd között (A járvány lángja és füstje 2020. május 23.).

Számomra külön érdekesség, és igazából sehol se találok rá pontos választ, hogy tavaly is, amikor csak szigorú lockdownnal védekeztünk és most is, amikor ugyan már 5 millió fő kapott oltást, ebből közel 3 millió már mind a kettőt, de elméletileg még van több millió oltatlan (aki nem is esett át a fertőzésen), ugyanolyan gyorsan, hasonlóan meredeken csökken a friss fertőzöttek és az áldozatok száma. Van itt még valami – és persze sok egyéb dolog –, amit még nem tudunk. Számos magyarázat van arra, miért kaptunk tavaly ajándékba néhány hetet. Ha most is ez következik (nagyon megérdemelnénk, de elsősorban az egészségügy „katonái”) akkor már az első szabad órától gondolkodni kell a folytatáson, és a következő hullám megakadályozásán.

Nyilván, sokkal jobb helyzetben fogadjuk a járvány lecsengését, mint egy éve. Sokan vagyunk immunizálva, egyre több tapasztalatunk van a korai gyógyításról, rendre érkezik hír hatásos gyógyszerekről. A fejlettebb világ egyre szélesebb körben veszi fel a védőoltást (udvariasan említsük meg, hogy az Európai Unióban dobogós helyezésen vagyunk), tehát a helyzet sok országban javul. De azért pl. Indiában nagyon súlyos a helyzet, és már saját mutánsuk pusztít, ami azért már eljutott Európába.

Mondják az immunológusok, hogy a mostani oltások erre is hatásosak valamilyen mértékben, de azért nem lenne jó élesben kipróbálni, hogy a nem védett hazánkfiai ezt hogyan viselnék.

„Karikó week”

Jó hírt hozott Karikó Katalin, akinek egyre jobban megismert felfedezése és technológiája nagyon hamar új vakcinát produkálhat egy változó vagy új vírussal szemben. Május eddigi három hete Magyarországon egyebek mellett az ő ünneplése jegyében telt. Mohó érdeklődéssel ültem május 3-án délelőtt a képernyő előtt, mert a hírek szerint a Magyar Tudományos Akadémia 194. közgyűlésének ünnepi előadását a professzor asszony tartja. Addig is sokat olvastam róla, láttam néhány interjúját, de azért ez más volt. Az MTA Díszterme amúgy is kedves helyem, számos szakmai és emberi emlék köt a történelmi helyszínhez. Professzor asszony megjelenése, a levezető elnök szavai után az előadás példát mutatott emberi szerénységből, a tudomány iránti tiszteletből, a komoly felfedezés közérthető interpretációjából. Saját kutatói teljesítménye tárgyilagos bemutatása, amelyik a következő napok rendezvényein hasonló tónusban folytatódott egyszerre imponáló és megható. Benne a saját élmények, a sikerek, a csalódások, a személyes küzdelmek, a múlt, egy kedves félmosollyal bemutatva és egyben lezárva. Nem őriz sérelmeket, nem látszik rajta negatív indulat.

El is mondja, hogy kutatói élete egyik legfontosabb üzenete, hogy állandóan menni kell előre. Finoman érezteti, mennyi segítséget kapott férjétől, majd lányától, akik mellett mindig érezhette, hogy teljes szívvel támogatják. Nemcsak Magyarország elhagyása volt számára szakmai kényszerpálya, de amerikai beilleszkedése se volt mindig felhőtlen. Döbbenetes őszinteséggel osztja meg velünk, hogy ha a siker két fontos jellemzőjét: a sok publikációt és sok pénzt vizsgáljuk, akkor ő sokáig sikertelen volt. Mindezt egyforma szelídséggel és derűvel mondja el az egyetemi diákoknak, a miniszterelnöknek, Szeged polgármesterének, az Alma Mater mai vezetőinek, akik persze nem felelősek a több évtizeddel ezelőtti távozásáért, és most nagyon büszkék egykori kollégájukra. És látszik rajta, hogy itthon érzi magát, beszéde hibátlan, a gondolatait érzelmeit könnyedén, karizmatikusan tudja kifejezni.

Személyében sok év vagy évtized óta először látok személyiséget, aki nem megosztja, hanem összehozza, egyesíti a magyar embereket. Eljátszom a gondolattal, hogy ilyenkor, a startoló választási kampány idején, amikor a politikai küzdelem kezd mindent felülírni, milyen jó lenne egy ilyen személyiség az itthoni közéletben, aki ki tudná fejezni a nemzet egységét, és jelezné a közös célt, a nemzet megmaradását és fejlődését. De ismerve magunkat szinte biztos, hogy ez csak egy álom. De azért Karikó Katalin jelenségét talán Ady Endre verssorai jellemezhetik a legpontosabban:

„Föl-földobott kő, földedre hullva,

Kicsi országom, újra meg újra

Hazajön a fiad.

…………………….

És, jaj, hiába mindenha szándék,

Százszor földobnál, én visszaszállnék,

Százszor is, végül is.”

Isten hozott újra Itthon, Karikó Katalin!

Hogyan tovább?

A járvány gyorsnak gondolt visszahúzódása számos kérdést vet fel, némelyiket parancsoló sürgősséggel.Itt csak listázom, hogy azután a következő hetekben még visszatérjük rájuk:

1. Valami módon és rendszerszerűen hozzá kellene segíteni azt a nagyszámú orvost, ápolót, gazdasági, technikai és segítő személyzetet a garantált pihenéshez. Olyan mértékben gyötrődtek el a második és harmadik hullám alatt, hogy az káros lehet az egészségükre, további munkájukra. Lehet, hogy közülük többeknek komoly és professzionális lelki segítséget kellene nyújtani a lelki traumák feldolgozásához.

2. Valószínűleg egyes esetekben szükség lehet az agyonhajszolt menedzsmentek méltányos kikapcsolódását megszervezni.

3. Azt csak nagyon távoli hivatalokban képzelik, hogy egy „szezám tárulj” jelszóra és egyszerre újra lehet nyitni a hónapok óta lezárt, vagy pláne fertőzött betegek ápolására használt osztályokat, rendeléseket. Ez hatalmas előkészítő, tervező és szervező munkát igényel, különös tekintettel a megnövekedett várólistákra és a várólistákon még nem látszó elhalasztott szükségletekre, amelyek a háziorvostól a klinikákig minden szakterületet és minden intézményt érintenek.

4. Sürgősen meg kell változtatni az átalányfinanszírozást, mert az éppen ellene hat a várható és tervezhető forgalom növekedésének.

5. Azonnal szervezni kell a post-COVID tünetek és pláne szervi károsodások ellátását.

6. Ahogy konszolidálódnak a viszonyok, a járvány idején hozott jogszabályok és kényszerintézkedések átvizsgálása, korrekciója is hasznos lehet.

7. A járvány ellátása során felmerült szakmai, szervezési, műszaki tapasztalatok számbavétele, az intézmények vezetői közötti kicserélése egy következő járvány elleni védekezésben igencsak hasznos lehet. Ugyancsak érdekes lenne áttekinteni egyes fejlett országok tapasztalatát pl. az oltások megszervezése kérdéseiben, mert lehet, hogy egyes megoldások nálunk is hasznosak lehetnek.

8. Eközben folytatni kell a sürgős betegek ellátását, valamint a maradék és sporadikus COVID fertőzöttek ellátását.

9. Folytatni kell az oltásokat, és nemcsak a makacskodók meggyőzésével, hanem az oltási rendszer által eddig el nem ért, távoli településeken, tanyákon és szórványokban élő többnyire idős emberek felkeresésével.

Végül, mit kívánjak a Kedves Olvasóknak Pünkösd Szombatján és egész ünnepére? A hívőknek a Szentlélek kiáradása, az emberek közötti viszonyok megjavulását, a szeretet, az együttműködés erős ösztönzését jelenti. Halljuk meg ezt az ősi üzenetet, mert a spirituális tartalmán túl olyan utat mutat hívőknek és nem hívőknek egyaránt, ami egy hosszú járvány után, egy profán, de elkerülhetetlen politikai választási folyamat kezdetén sorskérdés lesz.

Békét, felemelkedést, megtisztulást kívánunk Pünkösd ünnepén Magyarországnak, minden magyarnak és a Föld minden jóakaratú lakójának.

Címlapkép: Jean II Restout (1692-1798): Pünkösd. 1732. Olaj, vászon. 465x778 cm. Musée du Louvre, Párizs