Kedves Lajtavári Doktor Úr!
Az Ideál című lapban ezt olvastam: a felnőttség egyik ismérve a szülőkről való érzelmi elszakadás. Jó ez a megfogalmazás? A felnőttség azt jelenti, hogy már nem kell szeretni és tisztelni a szülőt és aki mégis ezt teszi, az gyermek marad?
Távoli rokonságomban azt látom, hogy vannak nagyon jó házasságok, s mellette tisztelik, szeretik a szülőket is.
Tudom, hogy önállóvá kell lenni idővel, sőt, minél korábban, de miért kell, hogy ez "érzelmi elszakadással" járjon? Szerintem helytelenül fogalmaz a fent idézett lap.
Mi a véleménye?