3. Diagnózis és annak nehézségei

A Lyme borreliosis (Lyme-kór) diagnózisa még a gyakorlott orvos számára is nehézségekkel teli. A diagnózist nehezíti, hogy nincs egyértelmű laboratóriumi módszer a szakorvos döntésének megalapozására. Ennek okai:

• a diagnosztikus módszerek nem adnak egyértelmű pozitív eredményt a betegség korai szakaszában
• a jelenlegi módszerek értelmezése nem egységes, sokszor nem veszi figyelembe a betegség speciális tulajdonságait
• a szakorvosok számára nincsenek egyértelmű, az ágymelletti gyakorlatban is hasznos iránymutatások
• a Lyme-kór gyakorisága alulbecsült, ezért a kór lehetőségét az orvosok ritkábban feltételezik, mint a valós előfordulása

A megfelelő diagnózishoz fontos szem előtt tartanunk, hogy az immunrendszer válaszát a Borrelia burgdorferi sensu lato kezdettől gátolja, ezért a szervezeti válasz-reakciókon alapuló vizsgálati módszerek kitűnő képet adnak a szervezet védekezéséről, az ellenanyagok hullámzásáról, a kórokozó törzséről, de csak akkor ha azok még jelen vannak. A negatív szerológia vagy az immunválaszt vizsgáló egyéb teszt (ELISA, Western-blot, Immunoblot, LTT, EliSpot, stb.) nem jelenti feltétlenül a fertőzés hiányát, viszont a kórokozó közvetlen kimutatása, amennyiben sikeres, egyértelmű bizonyíték a fertőzés tényére, de a betegség kezelését ekkor is Lyme borreliosis illetve a Kullancs-kór területén jártas szakorvos kell irányítsa..

A Lyme borreliosis, mint a többi Borrelia-fertőzés, több évtized hosszan is jelentkezhet, hullámzó tünetekkel járhat, és akár egyetlen, de fertőzött kullancs csípését követően kialakul. A létrejött gyulladásos válaszreakció krónikus – már a korai, terjedő bőrgyulladás, az ECM (az ún. Lyme-folt) területén is. A kórfolyamat hullámzóan előrehaladó klinikai képpel társul és a teljes szervezetet érintve, tartósan támad, vagy átmenetileg –akár hónapokig-évekig– látszólag „tünetmentes” megjelenésű.

A kórokozó a szervezetben a vérben, a szövetek között, vagy akár sejteken belül is képes megbújni. A Borrelia nagyon változatos és gyorsan változó genetikai állománnyal alkalmazkodik a szélsőségesen eltérő környezethez is, és akár az áldozattól rabolt sejtmembránba burkolózva védekezik a szervezet támadása ellen – elhiteti, hogy a szervezettel azonos, nem pedig ártalmas külső idegen, aki valójában.

Az autoallergiás folyamatokat éppen a szervezet védőmechanizmusának ilyen elhárítása, elégtelenné módosítása és a kórfolyamat tartós fennállása, valamint a szövetek és a kórokozók közötti azonosságok/hasonlóságok okozhatják (pl. homológ fehérjék). A szervezet az idegen testet ellenanyagokkal jelöli meg, de éppen ezen ellenanyagok, a Borreliákról levedlett számos makromolekuláris immunkomplex indíthatja el az autoimmun reakciót a szervezetben. Ezen immunkomplexeken belül megtalálhatók a B. b. sensu lato antigénjei, amelyek sokszor az emberi szervezet szövet-antigénjeihez hasonlóak, vagy azzal egyezőek.

Amennyiben a betegnél felmerül a Lyme borreliosis gyanúja, a pontos diagnózis felállításához valamilyen közvetett (szerológiai) vagy közvetlen (direkt) laboratóriumi vizsgálatra van szükség.

Magyarországon az állami egészségbiztosítási rendszerben kétféle vérvizsgálathoz lehet hozzáférni, mindkettő indirekt vizsgálat, ugyanis nem a Lyme baktériumokat, azaz a Borrelia burgdorferi sensu lato baktériumcsalád tagjait, hanem az emberi szervezet ellenük termelt ellenanyagait mutatja ki.

Fertőzés esetén a vérben először az IgM típusú specifikus ellenanyagok jelennek meg, majd a fertőzés első három hetében elkezdődik a specifikus IgG ellenanyagok termelődése is, amelyek mennyisége fokozatosan nő egy ideig a fertőzés ideje alatt, és a hatodik héten már rendszerint laboratóriumi vizsgálattal kimutatható mennyiségűre emelkedik. Előfordulhat azonban, hogy az IgM-IgG átmenet hosszabb ideig is blokkolt, így csak a korai immunválasz mérhető még hónapokkal a kullancs-csípés után is.

Az egyik indirekt vizsgálat az ELISA-teszt (Enzyme-linked Immunosorbent Assay). Ezzel a specifikus – a Lyme baktériumhoz, vagyis a Borreliához kötődő – ellenanyagok összességét, ún. koktélt tudják kimutatni: IgM és IgG. E teszt legnagyobb problémája, hogy a klinikai vizsgálatok szerint alacsony az érzékenysége, viszont előfordulhat fals pozitív eredmény is. Így is csupán a pozitív betegek harmadát-felét mutatja ki.

A másik indirekt módszer a Western blot vizsgálat, amely a Borreliák molekulárisan beazonosított domináns antigénjeit vizsgálja. Érzékenysége hasonló az ELISA-tesztéhez, a lényeges különbség abban mutatkozik meg, hogy ez specifikusabb, több információt tartalmaz a kórokozóval kapcsolatban, de klinikai kiértékelése szakértelmet, gyakorlatot igényel.

Ezzel szemben a direkt vizsgálat magát a kórokozót keresi, például mikroszkóp alatt elemezve a vérmintát. Ahhoz, hogy kórokozót találjanak, elég nagy mennyiségű vér levételére lenne szükség a betegnél. Jelenleg – az emiatt jelentősen koncentrált vérből való – mikroszkópos vizsgálatok végső kutatási fázisban vannak hazánkban. A másik direkt vizsgálati módszer a Borrelia-PCR, amelyet hazánkban egyetlen magánszolgáltatónál végeznek hozzáférhetően, s ez a Lyme borreliosis genomját mutatja ki, ám a szakmai tapasztalatok szerint alacsony érzékenységű. Ezt elsősorban kullancsok fertőzöttségének kimutatására ajánlják, tehát a beteg testéről eltávolított kullancsot érdemes vele megvizsgálni. A laboratóriumi diagnosztika céljából elérhető kitek vérből elég kis hatékonysággal mutatják ki a kórokozót, gyakorlati tapasztalatok szerint kevesebb mint 10% az érzékenységük. Egyéb testfolyadék (pl. ízületi, agy-gerincvelői folyadék) rendelkezésre állása esetén magasabb lehet az érzékenység, de csak PCR vizsgálat elvégzése céljából az invazív mintavétel nem javasolt.