Gyermekpszichológia, örökbefogadás

... illetve az utolsó hetekben a hétvégékre haza is hoztuk. Soha nem fordult elő, hogy ne akart volna velünk haza jönni, sőt, mindig várt bennünket. A nálunk alvás viszont kezdetben nagyon nehezen ment, sírt, hogy ő otthon szeretne aludni. Az első alkalmon úgy estünk túl, hogy hisztizés utáni vigasztalás közben bealudt a kezeim között. Azóta ez nagyjából rendeződött, az éjszakákat végig alussza, néha bepisil (pelusba), de leginkább akkor, ha elalvás előtt iszik (ezt még a mamijánál szokta meg, és nem akarjuk csak idővel leszoktatni róla), egyébként szobatiszta.
2 héttel ezelőtt költöztettük haza hozzánk, tudott róla, hogy mi történik, elbúcsúztak tőle az óvodában és a nevelőcsaládban is. Az eljövetelkor mindenki szipogott, ő inkább egy érdekes programként élte meg. A kocsiban elaludt, így aznap este nem volt külön altatás. Másnap viszont már a délutáni alvásnál elkezdett sírni, hogy ő a maminál szeretne aludni. Este ugyanez, mindkét esetben beszélgettünk vele, nyugtatgattuk, próbáltuk neki megmagyarázni, hogy mi innentől egy család leszünk.
A mamijához nagyon kötődik, kötődött és úgy látjuk, hozzánk is egyre jobban. Viszont nagyon aggódom egy dolog miatt. Ahová elmentünk más családokhoz vendégségbe (nagyszülők, unokatestvérék, baráti házaspár), gyakorlatilag mindenhová oda akar költözni, és pár óra után közli, hogy ő ott akar, sőt ott fog aludni, lakni. (Egy-egy ilyen találkozás között 2-3 hét is eltelt). De az utcán is oda akar csapódni a szomszéd, unokáját sétáltató nagymamához, amely esetben a felnőttel való kapcsolatteremtés a lényeg számára.
Azt szeretném kérdezni, hogy ez normális-e, és kell-e attól tartanunk, hogy egy ilyen idős kisfiúnál a fentiek fényében nem alakul ki megfelelő kötődés az irányunkba.
Köszönöm szépen!