... Van egy, két és féléves kislányuk. (Megjegyzem, nem vagyunk a legjobb viszonyban, amiben szerintem nekem elég kis százalékban van szerepem). Összesen három alkalommal találkoztunk, nagyon messze lakunk egymástól. A fiam elmondása szerint az első házasságában rátelepedtek, az önbizalmát a végletekig lerombolták, bezárták, rabszolga volt. A menyem nekem jegyezte meg, hogy megfogadta, többé nem lesz senki rabszolgája, és a következő kapcsolatában ő fog irányítani, neki fogja tenni mindenki a szépet. Amikor a fiamtól megtudtam a "szokásait" borzasztóan kétségbeestem, mert szerintem ez nem normális. E
rre szeretnék rákérdezni, hogy a Tisztelt Főorvos Úrnak mi erről a véleménye. A lakásban az állandó takarítás tárgya a fürdőkád, a mosdókagyló és a WC. A szobát három hónapban egyszer porszívózza ki, nem takarít. A fürdőszobában azonban állandó vikszolás, súrolás van. Minden egyes WC használat után többszörös Domestos -al történő súrolást végez.. A kádat, a mosdókagylót napjában többször súrolja. A szobába nem lehet az aznap reggel felvett ruhában belépni, mondván az utcán különböző baktériumok, bacilusok tapadnak rá, és azt nem lehet behordani. Tehát mindenkinek, aki be szeretne menni a szobába, először meg kell fürödni, tiszta ruhát kell vennie. Ha valaki kimegy, pl. a szobából a konyhába, és megfog egy poharat, vagy egy tányért, vagy akármit, kézmosás nélkül nem teheti be a lábát ismét a szobába. A fiamnak a kislányát, amikor hazamegy a munkából, abban a ruhában, amiben van, nem lehet megölelni, mert baktériumok vannak rajta, és a gyerek elkap valamit. Csak úgy ölelheti meg, hogy
ha levetkezik, megfürdik, és új ruhát vesz. A gyereket nem igen viszi sehová. Ha fúj a szél, az a baj, ha esik az eső az a baj, ha süt a nap az a baj, mindig talál valami kifogást. A lakásba senki be nem teheti a lábát, még a szülei sem. Nincs barátnője, nem jár sehová. A bölcsődéről az a véleménye, hogy minden gyerek, aki odajár, sérült lesz. A fiamat most legutóbb azért pofozta meg (szégyenszemre) mert nem jókedvűen ébredt fel, nem vigyorgott, holott ezt előző este már kérte tőle, hogy legyen mindig jókedvű. A fiam felelősségteljes munkát végez, vezető beosztásban. Amikor hazaér a munkából ő megy el bevásárolni, és, ha enni akar főtt ételt, akkor főz magának. Holott három felnőtt nő van a családban. (Az előző házasságából származó nagyobbik lánya most lesz 18 éves, a másik 16 éves) Kifogásolja, hogy nem a fiam kell fel a gyerekhez éjszaka, ha egy kicsit ki szeretne kapcsolódni az olvasással, azt vágja a fiam fejéhez, hogy nem foglalkozik a gyerekével, azért nem akarja a kislánya a
zt, hogy ő fürdesse, mert mindezek miatt a két és féléves gyermeke nem bízik meg benne. Egy hónapban 20.000,-forintot fizetnek vízdíjra, az állandó fürdés, kézmosás, fürdőszoba súrolás miatt. De a lakás többi helyisége poros, rendetlen. Azt mondja, hogy ő egész nap a gyerekkel foglalkozik, amit kétlek, mert egész nap az interneten lóg. Most ezek, az engem aggasztó problémák jutnak az eszembe. Bár írhatnék napestig arról, hogy mi bánt. Szíveskedjen leírni a véleményét, mert szerintem, ahogy a menyem viselkedik, súlyos problémára utal. Szerintem súlyos menthalis, pszichikai, vagy elmebeli problémái lehetnek. Akiknek eddig elpanaszoltam ezeket, megdöbbenve álltak, mert ilyenről még életükben nem hallottak. Köszönöm, hogy megtisztel, és válaszol nekem. Üdvözlettel
VÁLASZ
A kényszeres takarítás gyakran kényszergondolatok nyomán jelentkező bűntudatot, tisztátalanság élményét vagy attól való félelmet jelez. A rendmánia az ettől való megszabadulás lehetőségét jelenti feloldozásként, vezeklésként, megtisztulásként.
Mire egy ilyenfajta betegséget a környezet felismer, általában már nyolc-tíz éve tart. Ekkor már képtelenség 'lebeszélni' az illetőt, sőt nem is veszélytelen, mert a kényszerbetegek, ha megakadályozzák őket megrögzült szokásaikban, gyakran agresszívvé válnak. Másrészt a kényszer mögött megbúvó depressziót kell kezelni, nem a tünetet eltüntetni. Ha az írásunkban lejegyzett kóros cselekvések valamelyikét felfedezte magán, vagy a környezetén, érdemes pszichológussal, pszichiáterrel beszélni. A kényszeres betegségek nem gyógyulnak maguktól. És annál könnyebb segíteni, minél előbb fölfedezik a bajt.