Módosították a kollegiális vezetőkre vonatkozó rendeletet Lapszemle MA 06:10 Az ex lex állapot két és fél hónapig állt fenn, akkor ugyanis törölték a kollegiális vezetők megbízásának feltételei közül a kamarai tagság meglétét.
Újabb gyomor- és bélrendszert érintő járványt jelentettek Lapszemle MA 06:10 A múlt héten három gyomor- és bélrendszert érintő járványt jelentettek a NNGYK-nál, és két újabb nyugat-nílusi lázast is diagnosztizáltak.
Azon gondolkodnak, hogyan léphetnek ki az állami egészségügyből Lapszemle MA 06:10 A válaszadók 54 százaléka azon gondolkodik, hogy elhagyja a közegészségügyet, ez derül ki a Magyar Orvosi Kamara kutatásából.
büntetőeljárás folyik a dunaújvárosi kórház két dolgozója ellen Lapszemle MA 06:09 Hálapénz elfogadása miatt folyik büntetőeljárás a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet egyik főorvosa és asszisztense ellen.
Összetett hátterű alvászavar: az inszomnia mögött számos ok húzódhat Aktuális Az inszomnia összetett alvászavar, okai és tünetei sokrétűek. A betegség megfelelő diagnosztizálásához és kezeléséhez szakember segítségére lehet szükség.
Aneszteziológus-intenzív terápiás szakorvost keres a Markhot Ferenc Kórház Állásajánlat Aneszteziológus-intenzív terápiás szakorvos/szakorvosjelölt munkatársat keres az egri kórház azonnali kezdéssel.
Harmadszor indul útjára a természettudományos mesepályázat Aktuális Aki jelentkezik a Richter TETT-mesepályázatra, olyan alkotói körbe lép be, ahol érték a gondolkodás és a kérdezés bátorsága.
Ismét egyedülálló elismerésben részesülhetnek a hazai háziorvosok Pályázat 2023-ban is három kategóriában várják a háziorvosok jelentkezését a Richter Érdemérem Díjra.
Gyógyszerészek is pályázhatnak a Richter Érdemérem Díjra Aktuális Ismét egy nélkülözhetetlen hivatás elismerését támogatja a Richter - szeptember 24-ig pályázhatnak a patikusok a díjra.
Elhagyhatták a kórházat az esztergomi robbantásban megsérült tűzoltók Lapszemle MA 06:07 Az elkövetkezendő hónapok során a protokoll szerint a testi felépülés mellett a lelkire is komoly hangsúlyt fektetnek majd.
Száz lélegeztetőgépet ajándékozunk Ukrajnának, de van egy kis baj Lapszemle MA 06:07 A gép a „nem jó, de használható” kategóriába esik, viszont a magyar kórházakban a beüzemelésük során 10 százalékuk füstölni kezdett.
Új népbetegség lehet a nárcizmus? Figyelmeztet a pszichológus Lapszemle MA 06:04 A probléma nagyon is létezik és egyre többeket érint, ugyanakkor a diagnózissal nem árt óvatosnak lennünk.
Betört a gyógyszertárba, de a szekrényben elfogták Lapszemle MA 06:02 A tetten ért betörő felszólításra sem jött elő, a gyógyszertár egyik szekrényében bújt le, de a rendőrök megtalálták.
Kijött a szülőszobából, majd meglopott egy másik újdonsült apát Lapszemle 2023.09.22 Miközben a párja szült, meglpota a másik kispapát a zalaegerszegi kórház szülészetén. Pénzbüntetést kapott.
Mindennap lesz szülészet a mosonmagyaróvári Karolina kórházban Lapszemle 2023.09.22 Október elsejétől indul a folyamatos betegfogadás a szülészet-nőgyógyászati osztályon, heti 7 napban, 24 órában.
Hamarosan újabb fejlesztés jön a mentőknél Lapszemle 2023.09.22 Heteken belül debütál egy új fejlesztés az OMSZ-nál, amellyel a mentőszolgálat 136 éves működésének új fejezetét kezdhetik meg.
Újra be kell oltani a magyarokat, de a vakcinabeszerzésről hallgatnak Lapszemle 2023.09.22 Ma már az egyértelmű, hogy a védőoltás hatása idővel csökken, rendszeresen van szükség emlékeztető oltásra.
Fogynak és öregszenek az egészségügyi dolgozók Lapszemle 2023.09.22 Nemcsak fogy, de a meglévő egészségügyi személyzet öregszik is, azaz nő a szektorban dolgozók átlagéletkora.
A képviselők elé került az „életveszélyes” törvénymódosítás Lapszemle 2023.09.22 Hiába a szakszervezetek egységes tiltakozása, a Országgyűlés elé került az általuk életveszélyesnek nevezett módosítás.
Működött egy "gyógyszergyár" az űrben, de nem térhet vissza a Földre Lapszemle 2023.09.22 A cég egyelőre nem lesz képes bemutatni a sok szempontból forradalminak tekinthető űrgyárának működőképességét.
Immár szó szerint életet menthet a színház Szegeden Lapszemle 2023.09.22 Már zajlanak az egyeztetések a színházzal arról a dolgozói tanfolyamról, amelynek elvégzése után a teátrum felkerül az életmentő pontok térképre.
Már-már járványszerűen megugrott a torokrákos emberek száma Lapszemle 2023.09.22 Érdemes lenne nemcsak a fiatal lányokat, a fiúkat is beoltani a HPV-fertőzés ellen, miután a nyugati országokban egyre több és több a torokrákos eset.
Áttörés küszöbén a rákdiagnosztika Lapszemle 2023.09.22 Az eszköz nagyban megkönnyítheti a patológia működését, amely amellett, hogy munkaerőhiánnyal küzd, egyre több mintát kap elemzésre.
Agyonvertek egy világhírű magyar orvost Lapszemle 2023.09.21 Semmelweis Ignác, az anyákat a gyermekágyi láztól megmentő orvos-lángész életéről film készül.
Király-egészségnap: időt szántak a panaszok meghallgatására Lapszemle 2023.09.21 Az embereket érdekli az egészségük, és szívesen vesznek részt szűréseken, különösen 40 év felett.
Szabadnapjaikat bukhatják az egészségügyi dolgozók 2023.09.21 | hang.hu Kiraboltak egy mentőautót Nyíregyházán 2023.09.21 | atv.hu Országszerte tüntettek a csődbe jutó német kórházak dolgozói 2023.09.21 | HVG Online Szlovákiában hódít a magyar egészségügyi szolgáltatás 2023.09.21 | mmonine.hu Visszatér a kötelező maszkviselés déli szomszédunknál 2023.09.21 | www.magyarnemzet.hu Kétmilliót ajánlott egy hamis szakvéleményért a főorvos 2023.09.21 | Népszava Online A 149-es busz sofőrje segítette világra hozni az utas babáját 2023.09.21 | telex.hu Megjósolja a 90 napon belüli halált a mesterséges intelligencia 2023.09.21 | hvg.hu
Takács Péter: ismét választhatnak majd orvost a kismamák 2023.09.20 | Lapszemle Apró jelek a gyereknél: Gondolj a cukorbetegségre! Mérj vércukrot! 2023.09.18 | Egészségmagazin A „nagy utánzó” Lyme-kór sok téves diagnózist okozhat 2023.09.20 | Lyme borreliosis SEGÉLYKIÁLTÁSOK 2023.09.16 | Egészségpolitika 118 egészségügyi dolgozónak biztosít lakhatást az új nővérszálló 2023.09.19 | Regionális hírek Úttörő daganatmegelőző programot indít az Affidea 2023.09.19 | Hírek Nagy Anikó vezeti a Magyar Gyermekorvosok Társaságát 2023.09.20 | Hírek Szlávik János: Hihetetlenül gyorsan terjed az Eris 2023.09.18 | Lapszemle Kozmetikázott adatok a kórházi fertőzésekről 2023.09.20 | Lapszemle Nem mondta el az orvos, hogy belehalhat a kezelésbe 2023.09.20 | Lapszemle
Szabadnapjaikat bukhatják az egészségügyi dolgozók 2023.09.21 | Lapszemle Kiraboltak egy mentőautót Nyíregyházán 2023.09.21 | Lapszemle Országszerte tüntettek a csődbe jutó német kórházak dolgozói 2023.09.21 | Lapszemle Szlovákiában hódít a magyar egészségügyi szolgáltatás 2023.09.21 | Lapszemle Visszatér a kötelező maszkviselés déli szomszédunknál 2023.09.21 | Lapszemle Kétmilliót ajánlott egy hamis szakvéleményért a főorvos 2023.09.21 | Lapszemle A 149-es busz sofőrje segítette világra hozni az utas babáját 2023.09.21 | Lapszemle Megjósolja a 90 napon belüli halált a mesterséges intelligencia 2023.09.21 | Lapszemle Két somogyi beteget regisztráltak nyugat-nílusi lázzal 2023.09.20 | Lapszemle