Csecsemők várakoznak, kevés a nevelőszülő Lapszemle Rendszeresen érkeznek családjukból kiemelt gyerekek, közben már az egészen kicsiknek sincs esélyük arra, hogy nevelőszülőhöz kerüljenek.
Spóroltak a fűtésen, mindketten meghaltak Lapszemle Az idős testvérpár nem a tanyavilágban vagy egy alkalmi szálláshelyen élt, hanem Budapesten, egy klasszikus belvárosi polgári lakásban.
Pánikrohamot kapott egy autista gyerek, mert kiabáltak vele Lapszemle A gyermek edesanyja jelezte, hogy a fia autista, de a sofőr tovább ordibált. A gyermek a történtek hatására pánikrohamot kapott.
Január elsejétől 81 kórház üzemeltetését veszi át a KEF Lapszemle A minőség és a költséghatékonyság javulását remélik az ellátási főigazgatóság belépésétől az egészségügyben.
Szakorvos/dializáló orvos kollégákat keres a TritonLife Álláslehetőség Szakorvos/dializáló orvos kollégákat keresünk az esztergomi, kecskeméti és hatvani dialízis központjainkba.
Lehetőség szakdolgozóknak: továbbképzés és fix állás a magánegészségügyben Képzés Szakdolgozók, szakasszisztensek jelentkezését várja az Endomedix magán szakrendelőjének csapatába.
Pályázati felhívás körzeti háziorvosi feladatok ellátására Álláspályázat Eredményes pályázat esetén az Önkormányzat határozatlan idejű, de legalább 5 év időtartamra szóló feladatellátási szerződést köt.
Donorvizsgáló orvost keres a székesfehérvári Plazma Pont Jegyzet Székesfehérvári csapatunk támogatására keressük legújabb donorvizsgáló orvos munkatársunkat.
Mégsem a rendszeres mozgás a titka? Lapszemle Egy kutatás szerint sokkal többet nyomnak a latban egyéb életmóddal kapcsolatos tényezők.
Egy járványnál alapvető lenne a köztájékoztatás Lapszemle „Úgy kellene gondolkodni covid elleni oltásról, mint az influenza elleni oltásról.”
Vércukorszint mérése tűszúrás nélkül? Lapszemle Az ujjunkra ugyan ezután is szükség lesz, de immáron elég lesz azt bedugni egy készülékbe.
Úgy éreztem magam, mint egy kétéves, aki tehetetlen Lapszemle 2023.12.09 Az elmúlt években drámaian csökkent a pszichiátriai betegeket ellátó intézmények száma, miközben egyre többen szorulnának ellátásra.
Rendőrök vitték el az ismert nógrádi orvost Lapszemle 2023.12.09 Egy ismert orvost és asszisztensét hálapénz elfogadása miatt vitték el a rendőrök a salgótarjáni kórházból.
800 ezer adag Moderna vakcinát vett a kormány Lapszemle 2023.12.08 Az omikron variánsra frissített oltóanyag a közbeszerzési eljárás befejeződésével válik elérhetővé a lakosság számára.
Az idei esztendő volt az egészségügy fekete éve Lapszemle 2023.12.08 Évente kétmilliárd forint veszteséget jelent a költségvetésnek, hogy a betegeket nem a megfelelő üzemméretű ellátóhelyen kezelik.
Új tisztítószereket vetnének be a kórházakban Lapszemle 2023.12.08 A legnagyobb problémát jelenleg a munkaerőhiány jelenti a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség szerint is.
Hangsúlyos képviseletet kap a MOK-ban az alapellátás Lapszemle 2023.12.08 A praxisjog meghatározza az egy orvoshoz tartozó területet, annak megváltoztatása két fél közös megegyezésén alapul.
Rejtély, mi okozza, és végleges gyógymód sincs Lapszemle 2023.12.08 A probléma rendkívül összetett, már csak azért is, mert a kezelési módszerek nem mindig hatnak.
Elintézték: a dolgozók egészségük megőrzésében se legyenek érdekeltek Lapszemle 2023.12.08 A kötelező orvosi vizsgálat megszüntetése a munkahelyen csak a jéghegy csúcsa-
Az egészségügy nem fontos a kormány számára Lapszemle 2023.12.08 Kökény Mihály: a vezetők ilyen „statáriális” menesztésének nem adták okát, csak a felmentés tényét tették közzé.
Ilyen balesetekhez kellett kimennie a mentőknek a hó miatt Lapszemle 2023.12.08 Az elmúlt 24 órában 3750 eset, vagyis egy csapadékmentes decemberi naphoz képest nagyjából 10 százalékkal több riasztás érkezett.
Krízis az egészségügyben: kritikusan sokan elégedetlenek Lapszemle 2023.12.08 A kormányülésen szembesültek a kormánytagok azzal, hogy a mostani kórházi adósság a korábbi évek adósságának a kétszerese, háromszorosa.
Integráló infekciókontroll Lapszemle 2023.12.08 A lapszám összefoglalja a mikrobiológiai laboratórium feladatköreit, a tőle elvárható szemléletet.
A tudósok végre rájöttek, hogy mitől viszketünk Lapszemle 2023.12.08 z idegesítő érzésnek fontos funkciója van, mert segít megvédeni a bőrünket a különböző kórokozóktól és traumáktól.
Ahol a szülők nem látogatók, hanem partnerek 2023.09.25 | Weborvos Az orvosok is ugyanúgy szenvednek a rendszertől, mint a betegek 2023.12.07 Öt év börtön fenyegeti az állásából felfüggesztett klinikavezetőt 2023.12.07 A mentőket most virtuális karácsonyfa feldíszítésével segíthetjük 2023.12.07 Mégis, mi folyik a hazai szülészeteken? Császármetszés-kórkép 2023.12.07 Covid-oltást javasol karácsony előtt a német kormány 2023.12.07 Covid-helyzet: ezrek kerültek ismét kórházba 2023.12.07 Túl sok Covid-oltást rendeltünk, vagy ránk tukmálta az EU? 2023.12.07
SMA-szűrés: már 9 kisbabát diagnosztizáltak a programban 2023.11.28 | Egészségpolitika A bizalom elfogyott, a türelem fogytán 2023.12.06 | Egészségpolitika Leváltották a PTE Traumatológiai Klinikájának igazgatóját 2023.12.05 | Lapszemle Felmentették 2023.12.02 | Egészségpolitika A magánellátás éves piaci részesedése már 500-600 Mrd forint 2023.11.28 | Egészségpolitika Beperelte a magyar államot a Pfizer 2023.12.06 | Lapszemle Fontos változás jön az orvosi rendelőkben: minden dolgozót érint 2023.12.02 | Lapszemle Bemutatták a palliatív ellátás javítását célzó programot 2023.12.06 | Regionális hírek "A kormány nem akarja kifizetni a kórházak teljes adósságát" 2023.12.06 | Lapszemle Jóval kevesebbet költünk egészségügyre, mint amit kellene 2023.12.06 | Lapszemle
Az orvosok is ugyanúgy szenvednek a rendszertől, mint a betegek 2023.12.07 | Lapszemle Öt év börtön fenyegeti az állásából felfüggesztett klinikavezetőt 2023.12.07 | Lapszemle A mentőket most virtuális karácsonyfa feldíszítésével segíthetjük 2023.12.07 | Lapszemle Mégis, mi folyik a hazai szülészeteken? Császármetszés-kórkép 2023.12.07 | Lapszemle Covid-oltást javasol karácsony előtt a német kormány 2023.12.07 | Lapszemle Covid-helyzet: ezrek kerültek ismét kórházba 2023.12.07 | Lapszemle Túl sok Covid-oltást rendeltünk, vagy ránk tukmálta az EU? 2023.12.07 | Lapszemle Az orvost, és ne a gépet kérdezze, ha valami baja van 2023.12.07 | Lapszemle Egy erdőben találták meg a holttestét az eltűnt betegnek 2023.12.07 | Lapszemle