... ám a sebész azt mondta, mindenképpen le kell venni. Szövettani vizsgálatra azonban nem küldték el. Körülbelül a műtét után 2 hónappal elkezdett fájni a sebhely, és meglehetősen megdagadt. Visszamentem a sebészetre, ahol azt mondták keloid-os. Kaptam rá krémet, és átküldtek a plasztikai sebészetre. Novemberben kaptam bele egy Kenalog injekciót, majd decemberben is. A súlyos mellékhatások miatt, többet nem kaphattam. Februárban a plasztikai sebész felnyitotta a heget, és hegkimetszést hajtott végre. Elég sikertelenül, mert utána még nagyobb fájdalmaim voltak, 3 hónapig használtam rá Kelo-Cote-ot. Júniusban kaptam egy újabb Kenalog injekciót, júliusban csak egy kontrollra kellett menni, majd októberben és nov
emberben ismét Keloid injekciót kaptam, immár ötödszörre. A sebem pedig borzalmasan fáj továbbra is, elég nagyméretű és frontérzékeny , azt mondta az orvos, hogy ez teljesen normális. Mit gondol, mennyi kezelés kell még ahhoz, hogy javuljon a helyzet? Vagy szükség lesz műtétre még?! Válaszát előre is köszönöm!
VÁLASZ
Kedves Kérdező!
A teljes, pontos kórelőzmény, a beteg állapotának ismerete, vizsgálati eredményei ismerete nélkül nem lehet szakorvosi diagnózist, véleményt kiadni. Mindenképpen az elváltozást látnia kell egy szakorvosnak.
a szerk.