BOLDOG KARÁCSONYT, MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY! Címoldal Másnap reggel a gyógyítók is haza mennek, fáradtan, törődötten, hogy az ünnep morzsáiból, otthoni melegéből feltöltődjenek, és helyüket új csapatok veszik át.
GYŐZELEM, POLITIKA ÉS EGÉSZSÉGÜGY Címoldal Csak a legnagyobb kormányzati odafigyeléssel, nagyon komoly segítő beavatkozásokkal lehet elviselhetővé tenni a járvány terhét az egészségügyben.
ÁDVENT, VÁRAKOZÁS, REMÉNYKEDÉS Címoldal Soha ennyi okunk még nem volt elgondolkodni Ádvent csöndjében a családunkról, az országunkról és benne magunkról.
BÖLCSESSÉG VAGY ÉLETÖSZTÖN? Címoldal Aki ezt a törvényt szakmailag összeállította és jóváhagyta, az az orvosok mellett a kormányt és a miniszterelnököt is – politikai értelemben – életveszélyes helyzetbe hozta – dr. Szepesi András jegyzete.
A VÉSZCSENGŐ SZÓLJON INKÁBB, MINT A LÉLEKHARANG! Címoldal Ennek a COVID járványnak egyik nagyon fontos üzenete: újjá kell építeni a magyar járványügyi, epidemiológiai rendszert!
KÖZELEDNEK! Címoldal A COVID fertőzött betegek ellátásának országos irányítása kormánybiztos kinevezését igényli. Dr. Szepesi András jegyzete.
VÍRUS VAGY GAZDASÁG? GAZDASÁG ÉS VÍRUS? Címoldal Nem térhetünk ki a valóság gazdasági átgondolása elől sem - dr. Szepesi András jegyzete.
Covid szállodák Magyarországon Címoldal Ne a beduguló kórházak kapujában torlódjanak az ellátásra váró betegek, mint korábban számos nagyvárosban. Dr. Szepesi András jegyzete.
1956 és 2020 Címoldal Október 23.-a hajnalán, ezt a cikket írva elkerülhetetlen a párhuzam az 1956-os küzdelmek, és napjaink között.
Orvosi angol szaknyelvi tanfolyamok, OET felkészítés! Aktuális A május elején induló hétvégi, kis csoportos OET felkészítő órákra a jelentkezési határidő április 15.
A budapesti Plazma Pont donorvizsgáló orvost vár Állásajánlat A Plazmaszolgálat Kft. Magyarország teljes munkaidős donorvizsgáló orvost kertes budapesti csapatának támogatására.
Donorvizsgáló orvost keres a székesfehérvári Plazma Pont Álláspályázat Székesfehérvári csapatunk támogatására keressük legújabb munkatársunkat donorvizsgáló orvos pozícióba.
Belgyógyászt, neurológust, sebészt és szemész szakorvost keres az egri kórház Álláslehetőség Azonnali kezdéssel keresünk határozatlan időtartamra szóló, teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra egészségügyi szolgálati jogviszonyban munkatársakat.
Orvosszakértő munkatársat keres a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Álláspályázat Orvosszakértői feladatellátásra keres munkatársat Kecskeméten, azonnali munkakezdéssel a megyei Kormányhivatal.
Ezekkel érdemes felkészülni egy családi kirándulásra Aktuális Egy jól összeállított úti patika és pár praktikus eszköz segítségével könnyen kezelhetjük az apróbb sérüléseket és kellemetlenségeket.
Donorvizsgáló orvost keres a debreceni Plazma Pont Állásajánlat Debreceni csapatunk támogatására keressük legújabb munkatársunkat teljes munkaidős donorvizsgáló orvos pozícióba.
Donorvizsgáló orvost keres a debreceni Plazma Pont Álláslehetőség A Plazmaszolgálat Kft. debreceni csapatába keresi legújabb donorvizsgáló orvos munkatársát.
Minőségbiztosítási megbízott donorvizsgálót keresnek Szombathelyre Álláspályázat Donorvizsgáló és minőségbiztosítási megbízott munkakörökbe keressük új munkatársunkat a szombathelyi Plazma Ponton.
A győri Plazma Pont teljes munkaidős donorvizsgáló orvost keres | Címoldal Vezető főorvos helyettest keres a szombathelyi Plazma Pont | Címoldal Minőségbiztosítási megbízottat keres a Plazma Pont | Címoldal Donorvizsgáló vezető főorvos helyettest keresünk | Címoldal Orvost keres a győri Plazma Pont | Címoldal Donorvizsgáló orvost keres a debreceni Plazma Pont | Címoldal Orvosi angol szaknyelvi tanfolyamok, OET felkészítés! | Címoldal Mi vár az amerikai egészségügyre? | Egészségpolitika Gyermekvérvételi asszisztens kollégát keresnek Dél-budán | Címoldal Dializáló orvost keresünk budapesti dialízis központunkba | Címoldal