Felmentették Egészségpolitika 2023.12.02 „Akkor pedig marad az áldozathibáztatás” – dr. Szepesi András jegyzete
Elfogadták Pintér Sándor javaslatát az országos kórház-főigazgató felmentésére Egészségpolitika 2023.12.01 Frissítve A sajtóhírekkel egybecsengően, csütörtökön késő este megjelent a határozat az országos kórházi főigazgató felmentéséről.
Felmérik, mi vezetett a kórházi adósságok növekedéséhez Egészségpolitika 2023.12.01 A magyar nyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható, a következő tíz évben nem lesz szükség módosításra - hangzott el a Kormányinfón.
Az alaptörvény nem tiltja a megengedőbb életvégi szabályozást Egészségpolitika 2023.12.01 Az alkotmányjogász örömét fejezte ki, hogy az ügy már második alkalommal került szóba az Országgyűlésben, és hogy a felszólalások konstruktívak voltak.
Lehetőség szakdolgozóknak: továbbképzés és fix állás a magánegészségügyben Képzés Szakdolgozók, szakasszisztensek jelentkezését várja az Endomedix magán szakrendelőjének csapatába.
Pályázati felhívás körzeti háziorvosi feladatok ellátására Álláspályázat Eredményes pályázat esetén az Önkormányzat határozatlan idejű, de legalább 5 év időtartamra szóló feladatellátási szerződést köt.
Donorvizsgáló orvost keres a székesfehérvári Plazma Pont Jegyzet Székesfehérvári csapatunk támogatására keressük legújabb donorvizsgáló orvos munkatársunkat.
Aneszteziológus-intenzív terápiás szakorvost keres a Markhot Ferenc Kórház Állásajánlat Aneszteziológus-intenzív terápiás szakorvos/szakorvosjelölt munkatársat keres az egri kórház azonnali kezdéssel.
Leváltották az OKFŐ vezetőjét, Jenei Zoltánt Egészségpolitika Frissítve 2023.11.30 A MedicalOnline információi szerint az ágazat „gazdálkodási problémái” miatt őt és a gazdasági igazgatóhelyettest tették felelőssé.
2,5 millióan töltötték le az Egészségablak applikációt Egészségpolitika 2023.11.30 Döntő fontosságú integrált betegközpontú modellben gondolkodni és a laboratóriumok finanszírozási megoldásainak fejlesztése.
Ennyi jut "fejenként" - NEAK-lista az adósságrendezésről Egészségpolitika 2023.11.30 A finanszírozó 89 egészségügyi szolgáltatónak, beleértve az egyetemi klinikákat, utalja a kormányrendelet szerint járó működési támogatást.
Kórházi ápolási osztályok szakápolási intézményekké alakulnak Egészségpolitika 2023.11.29 Olyan betegek kerülhetnek ide, akik állapota nem igényel folyamatos orvosi felügyeletet, de tartós ápolás-gondozást igen.
Az egészségügy minden területén fontos a digitalizáció Egészségpolitika 2023.11.29 Többek között akkor lesz működőképes az ellátórendszer, ha rendelkezésre állnak a döntés-előkészítéshez szükséges adatok.
IM: Nem kívánjuk legalizálni az eutanáziát Magyarországon Egészségpolitika 2023.11.29 Álláspontunk határozott: senki, semmilyen indokból nem veheti el más életét".
Pintér: Márciusban újabb béremelés lesz az egészségügyben Egészségpolitika 2023.11.29 A kormány tárgyalja annak lehetőségét, hogy az egészségügyi feladatokat ellátó szociális dolgozók bérét is emeljék.
SMA-szűrés: már 9 kisbabát diagnosztizáltak a programban Egészségpolitika 2023.11.28 Az eltelt egy év alatt folyamatosan növekedett a szülők önkéntes csatlakozása, a tünetek megjelenése előtt kiszűrt és kezelt csecsemők hatalmas előnnyel indulnak.
A Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság állásfoglalása az OGYÉI beolvasztásáról Egészségpolitika 2023.11.28 A bonyolulttabbá és időigényesebbé váló irányításnak és a szervezeti változásoknak több nem várt, hátrányos következménye lehet - figyelmeztet a META.
A magánellátás éves piaci részesedése már 500-600 Mrd forint Egészségpolitika 2023.11.28 Ha valaki beteg lesz, ma már nehéz kikerülni a kérdést: a köz-, vagy a magánellátást válassza.
Már tízezer vizsgálatot elvégeztek a kardiológiai szűrőbuszban Egészségpolitika 2023.11.27 Az elmúlt évtizedben 1,5 évvel nőtt a várható élettartam, és az egészségben eltöltött évek számát tekintve mára 13 uniós országot előz meg Magyarország.
A MOK új elnöke független, de együttműködő kamarát szeretne Egészségpolitika 2023.11.25 "Olykor nem lehet kikerülni a konfrontációt, de szakmai szinten mindenképp szükség van a párbeszédre".
Álmos Pétert választották az orvosi kamara új elnökévé Egészségpolitika 2023.11.25 A 192 érvényes szavazatból az eddigi alelnökre 109-en voksoltak.
VÉGRE! Egészségpolitika 2023.11.25 „A lakosság számára biztosítani kell az alapellátáshoz való egységes, igazságos, méltányos hozzáférést” – dr. Szepesi András jegyzete.
Hiánypótló fejlesztések a gyermekpszichiátria területén Egészségpolitika 2023.11.25 A kiemelt projekt keretében megvalósult fejlesztés eredményeképpen 13 intézményi helyszínen javult a szakterület egészségügyi infrastruktúrája.
35. Véradók napja: elismerések a véradóknak és szervezőknek Egészségpolitika 2023.11.24 A díjátadóval egybekötött központi ünnepségen mintegy 70 díjat és elismerést adtak át a véradás ügyét szívükön viselők számára.
Ahol a szülők nem látogatók, hanem partnerek 2023.09.25 | Weborvos Újabb orvosokat fogtak el a rendőrök az ortopéd cipős ügyben 2023.12.02 | 24.hu Az országos kórházi főigazgató két helyettesét is menesztették 2023.12.02 | telex.hu Szlávik János: Covid után könnyebben elkapnak a gyerekek bármit 2023.12.02 | blikk.hu Fontos változás jön az orvosi rendelőkben: minden dolgozót érint 2023.12.02 | penzcentrum.hu Szakszervezeti válasz a kormányzati kihívásra 2023.12.02 | hang.hu "Fontos őszintén beszélni arról, ha a betegség gyógyíthatatlan" 2023.12.02 | hvg.hu/360 Hazánkban minden 5. ember érintett valamilyen nemi betegségben 2023.12.02 | tenyyek.hu
Kórházi ápolási osztályok szakápolási intézményekké alakulnak 2023.11.29 | Egészségpolitika Hirtelen döntés elé állítják az orvosokat 2023.11.30 | Lapszemle Fekete péntek a magyar kórházakban, ilyen még nem történt soha 2023.11.25 | Lapszemle Új tüneteket produkál a Covid, erre kellene figyelni 2023.11.21 | Lapszemle 51 ember életét követelte a népszerű fogyasztószer 2023.11.23 | Lapszemle Rossz hírt kaptak azok, akiket Szputnyikkal oltottak 2023.11.22 | Lapszemle Már tudható, miként zajlik az egészségügy titkos átalakítása 2023.11.21 | Lapszemle Máig nem tisztázták a non-doctorok feladatkörét 2023.11.30 | Lapszemle Jön a háziorvosi körzetek megszüntetése és újrarajzolása 2023.11.24 | Lapszemle Pintér: Márciusban újabb béremelés lesz az egészségügyben 2023.11.29 | Egészségpolitika
Kétmilliárd forint kutatási eredmények piaci hasznosítására 2023.11.23 | Egészségpolitika A Magyar Genom Program indulásáért fogtak össze 2023.11.21 | Egészségpolitika Javultak a járóbeteg-szakellátás feltételei Makón és Hódmezővásárhelyen 2023.11.20 | Egészségpolitika Csupán tűzoltásnak tekinthető az adósság részleges rendezése 2023.11.18 | Egészségpolitika Hogyan tovább, magyar egészségügy, hogyan tovább, magyar orvosok? 2023.11.18 | Egészségpolitika 90 milliárd forint jut adósságrendezésre 2023.11.18 | Egészségpolitika Gyógyszerellátás ott is, ahol nincs patika 2023.11.17 | Egészségpolitika Kétszázezer beteget láttak el az új ügyeleti rendszerben 2023.11.17 | Egészségpolitika Megdöbbent az orvosi kamara a munkaalkalmassági törvénytervezet miatt 2023.11.16 | Egészségpolitika