au pair lány Németországban

... hiszen egy anyanyelvi családdal telnek a mindennapok. Természetesen segítek a házimunkában, feladatom a gyerek ellátása (9 éves). Itt jönnek a problémák, egyáltalán nem kedvel engem, a szeméből rengetegszer utálatot olvasok ki, nem néz engem embernek, olyan személynek a házban, aki méltó bármire is. Egy ideig próbáltam ezt elnézni, de mostanra nagyon megvisel lelkileg mindez, főleg úgy, hogy a családjával teljesen normális. És én is mindig normálisan viselkedem vele, próbálok nyitni, beszélgetést kezdeményezni vele olykor, de csak tőmondatokban, alig akar válaszolni. Nem kíván velem kapcsolatot felvenni.
A kérdésem, hogy Ön, mint pszcihológus, milyen tanácsot tudna nekem adni, hogyan kezeljem a helyzetet, tehetek-e valamit annak érdekében, hogy jobban kedveljen (nem két napja vagyok itt, tehát az, hogy az idő majd segít, nem igaz, úgy gondolom). És miért viselkedhet vajon így velem? Egy betolakodónak tekint, aki megzavarja a családi életét, esetleg féltékeny is rám valamilyen szinten a szülei miatt?
Mit tehetek?
És arra is szeretnék egy pszichológia szakválaszt kapni esetleg, hogy mit tegyek annak érdekében, hogy ne érezzem magam egy senkinek, egy alulról jött idegennek a házban? Mert annak ellenére, hogy a szülők kedvesek velem, mégis úgy érzem. Ez a fajta kedvesség egy bizonyos szintig működik, úgy gondolom, hogy sokkal közelebb kellene engedniük magukhoz engem, mint ahogy vagyunk. Természetesen nem várom el, hogy családtag legyek, nem is azért jöttem, de kicsit közvetlenebb, bensőségesebb viszonyt képzelek velük, már csak azért is, mert nehéz itt nekem a családom, barátaim, valós kapcsolataim nélkül. Legalább ezzel segíthetnének.
Mit tud nekem mondani a problémákra?
Válaszát előre is köszönöm!