férjem úgy hiszem depressziós

...a munkája, ami eddig fontos volt neki, nem érdekli, velem is elég közömbös, rideg.
Mivel megfogadtam, hogy "egészségben, betegségben" nem akarom elhagyni, de nagyon nehezen bírom már, hogy úgy bánjak vele, mint a hímes tojással.
MI tud tanácsolni, hogy viselkedjek vele? Hogy vegyem rá, hogy menjünk el orvoshoz? mit tehetek?
Nagyon köszönöm, ha időt és energiát szánnak rám.
Tisztelettel!


VÁLASZ:

Kedves levélíró!

Én 1971-ben végeztem az egyetemet és akkor jelent meg egy svájci orvos " Depresszió" címü könyve. Én faltam a sorait, nyilván én is depressziós voltam. Olyan kerek, érthető, okos és tudományos volt minden.
Ma már tudom, hogy becsaptak és ahogy engem becsaptak, úgy csapjuk be - mi orvosok - az embereket, hogy létezik egy depresszió nevű betegség, amit ugyanúgy kell gyógyítani, mint valami testi betegséget.
A depresszió betegség modellje olyan sikereres lett, hogy lassan a leggyakoribb és a legnagyobb gondot okozó betegséggé válik, már a közeljövőben.
Az emberek segítésével eltöltött évtizedek alatt nagyon megváltozott a szemléletem.
Az emberi élet nagyon gyakran szenvedéssel jár, hiányzik valami, sokszor nem is tudjuk, hogy mi, vagy nem merjük elmondani. Közben egyre szomorúbbak, tehetetlenebbek, szinte élőhalottak leszünk és ez tényleg pontosan olyan, mint egy súlyos testi betegség.
Nagyon örülök, hogy jónak ítéli meg a kapcsolatukat, ez fontos. De teljesen biztos ebben?
Nyugodtan beszélje rá a férjét, hogy forduljon orvoshoz, mert valamit tenni kell. A tehetetlenség érzése csak olaj a tűzre. És lehet, hogy akkor majd elindul valami változás, ami egyre jobban kinő az orvostudományból és megtalálja a helyét ott, ahonnan ered, az életben.
Nagyon gépiesen élünk,még a jó kapcsolatokban is. De valami hiányzik, valami, amit nagyon nehezen tudunk kifejezni. Valami elromlott, valamit elvesztettünk.
Ezen az úton járva lassan- lassan megértjük, hogy mi is okozza a boldogtalanságunkat, amit mi egyszerűen csak depressziónak tartunk.

Együttérzéssel: dr.Lajtavári László