sirás

VÁLASZ

Kedves levélíró!

Elnézést, hogy ennyire késve válaszolok, valahogy egy másik boxba érkezett a levele és csak most az évvégi "nagytakarításnál" vettem észre.
Nagyon sajnálom, hogy érzelmi- lelki problémáit nem tudja megosztani, de egy nagyvárosban ugyanez lenne a helyzet.
Régebben még a faluközösségeket említettük példaként, mint ahol még van rokonság, nagynéni, nagybácsi, akikkel megoszthatók az élet gondjai.
Szomorúan olvasom, hogy ez a lehetőség is csökkent.
Pedig más megoldást nem nagyon látok, hiszen nem beteg, de egyébként is gy ismeretlen pszichológus, orvos sem tudná étvenni a terheit.
Egy kérdés merült fel bennem. Minden lehetőséget kipróbált? Nagyon gyakori, hogy az emberek, ha komoly gondjuk van, beszükülnek és a még létező lehetőségeket sem veszik észre.
És nem említi a szükebb értelemben értett családot, főleg a férjét nem, de mintha efgyedül nevelné a gyerekeit.
Ugye ez nem így van. Újra átolvastam a levelét, de nem találtam hozzátartozóját.
A másik, ami felmerült az a játszótér. Én ugyan férfi vagyok, de nagyon szerettem elvinni a gyerekeimet a játszótérre, igaz én voltam egyedül ypuka. De láttam ,hogy az anyukák mennyit beszélgetnek, egy idő után barátkoznak, átjárnak egymáshoz.
Ez jó dolog volt. Ma már ez sincs?
Tudja a három gyerekes anya hallatára az ember önkéntelenül is azt érzi, hogy szegény, segíteni kellene neki. De nem minden három gyerekes anyuka sirdogál ennyit. És a gyerekeknek fontos a szülői biztonság, lehet, hogy nem szólnak, de biztosan rájuk is hat a hangulata.
Valahogy az az érzésem, hogy talán több lehetősége lenne.
Tévedek?

Üdvözlettel: dr.Lajtavári László