Mi lehet a bajom?

... Tesóm mind a 4 évet idejárta és kiváló tanuló volt.) és attól is, hogy nem tudom, amit kell, elvárnak (hisz ez egy elit, nívós gimnázium, országos szinten gimnáziumok között a 4. a vidéki gimnáziumok között az 1.). Mentős félelmem is lehet ekkor kezdődött főleg szirénázással, de lehet csak januárban. Ha meghallottam, akkor mindig rosszra gondoltam (vagy azt a fiút Az egyik barátnőféleségem ismeri, aki tetszik, viszik, vagy a Szilvit, vagy a rokonát, stb., vagy, hogy. főleg ha nem volt elérhető huzamosabb ideje vagy elérhető volt csak nem válaszolt, vagy fiatal egészséges ember). Azt, hogy ő a rokona vagy valakije nagyon súlyos halálos beteg, pszichiátriai beteg, magatehetetlen, állandó gondozásra szorul,
pszichiátriai beteg, nem önellátó Január vége fele már, csak ha szirénázást hallottam.
...
Összegezve:
Ezeken a fiús dolgokon már túl vagyok. Mentősön nem tudom. Energiaitaloson nem,ahogy az elhízásos félelmemen sem.Gyógyszerezésen sem teljesen. Hashajtózni kéne még eszembe jut,de nem merem mert félek a lebukástól.
Mitől lehetnek ezek? Mi a bajom?


VÁLASZ


Kedves levélíró!

Nagyon szépen köszönöm a levelét és külön köszönet, hogy ismeretlenül is ilyen bizalommal fordul felém.
Nem is emlékszem, hogy valaki ilyen részletességgel, minden apró, de fontos részletre kiterjedően irt volna nekem.
Jól esett a megszólítás ( "szakértő"), én is inkább ennek tartom magam, annak ellenére, hogy minden létező szakképesítéssel, pszichoterápiás képzettséggel és 40 évi pszichiátriai osztályos gyakorlattal rendelkezem.
Sajnos ez eltelt évtizedek, a gyógyítás színvonalának javítása céljából megszerzett minden képesítésem ellenére az Önéhez hasonló problémáktól szenvedő pácienseim száma nem csökkent, hanem rá kellett döbbennem, hogy a panaszok sajnos rögzülnek, fokozódnak és az évek múlásával a pácienseim helyzete egyre nehezebbé válik.
Rá kellett döbbennem, hogy ez a folyamat olyan mint egy fokozatosan erősödő és mélyülő spirál, én úgy szoktam megfogalmazni,mintha valaki - valamilyen nem tisztázott ok miatt - egy olyan útra lépett, ami egyre több negativitással jár, egyre jobban az erősödő tünetek csapdájába szorul, a tünetekkel való foglalkozás egyre jobban erősödik, a környezetével való kapcsolata egyre rosszabb, a magány, a magárahagyatottság érzése fokozódik.
Kezdetben arra gondoltam, hogy az orvosokkal van probléma, nem ismerik fel idejében a betegséget és emiatt nem is tudnak megfelelő kezelést adni.
De be kellett látnom, hogy valahol egészen máshol van a probléma. Az Ön leveléből is kitűnik, hogy a szakemberek valóban megpróbálnak segíteni, minden rendelkezésre álló eszközzel.
Az, ami Önnel történik, nem valami magyar specialitás, a statisztikai adatok azt mutatják, hogy csak Európában az elmúlt húsz év alatt a mentális zavarokban szenvedő emberek száma kétszeresére nőtt, annak ellenére, hogy - különösen amióta az EU tagországa lettünk) a világ fejlettebb országaiban kialakított legmodernebb ellátási módszereket vezettük be.
Valami nagyon nem stimmel, nem hiszem, hogy az állandó szenvedés, reménytelenségérzés, az élet értelmetlenségének gondolata az Ön hibája, vagy valami " büntetés" lenne valami rossz cselekedetekért.
Kár, hogy alig írt a gyerekkoráról, arról, hogy milyen hatások érték, hogy mihez van tehetsége.
Az az érzésem, .hogy, mint minden élőlénynek Önnek is járna egy kielégítőbb, több örömmel, több szeretettel járó kapcsolatokban létező emberi élet.
Valami nagyon elromlott a kultúránkban, aminek nem igazán vagyunk tudatában. Szerintem a mentalitásunkkal van valami gond és ez a mentalitás " átöröklődik" az egyik generációról a másikra.
Ön is megpróbál megtenni mindent, hogy jobban elfogadják, több elismerést, szeretetet kapjon.
Levelét olvasva az merült fel bennem - bármilyen furcsának is tűnik - hogy csak Ön képes változtatni ezen a csapdaszerűen romló helyzetén. Olyan, mintha a sorsa már előre meg lenne írva és Ön pedig csak tehetetlenül vergődik és minden inkább rosszabbra fordul.
Olvassa el újra a levelét, számolja össze, hogy mennyi negatív érzésről, gondolatról számol be és ezek csak erősödnek.
Divatos ma a pozitív gondolkodást tanácsolni, de én nem hiszem, hogy ezt lehet erőltetni. Legfeljebb valami hamis képet festene magáról, amiről Ön is tudja, hogy a mélyben ez nem igaz.
Én más megoldást javasolnék. Szánjon néhány percet arra naponta, hogy egy viszonylag nyugodt, zavarmentes környezetben - lehetőleg a természetben, hagyja, hogy átáramoljon Önön minden negativitás, rossz érzés, félelem. Ne féljen ezektől, ne próbáljon menekülni tőlük.
Közben próbáljon csupán egy dologra figyelni, a spontán természetes légzésére. Spontán, nyugodtan lélegezzen, figyelje, ahogy a levegő be és kiáramlik a szervezetéből. A légzés az élőlények legtermészetesebb cselekvése, ami nélkül nem is tudnánk élni.
Természetesen észre fogja venni, mennyi negatív érzés, gondolat jelenik meg az elméjében. De hagyja, ne akarjon tenni ellene valamit. Ha erősödnek az érzések, ne ijedjen meg, ez természetes. El kellene érni a negativitás legmélyebb pontját és meglátja nem fog semmi rossz sem történni, hanem lassan kezdenek szétfoszlani a negativitások és változatlanul figyelje a spontán légzését.
Ne gyakoroljon többet napi tíz-húsz percnél. Utána folytassa a megszokott tevékenységeit, ne próbálja átgondolni a gyakorlás alatt történteket.
Szerintem ez a legtöbb, mit most tehet. Ezzel a módszerrel lassan kezd visszatérni az élet gyökereihez és minden negativitásnak van egy végső pontja, utána ezek kezdenek szétfoszlani, mint az égen a sötét felhők és időnként kisült a nap, csak rövid időre. De hosszú távon az elméje kezd úgy működni, ahogy az univerzum törvényei diktálják.
Ne kerülje az orvosokat, az ismerőseit, ne akarjon változtatni semmin, ne akarja megerőszakolni magát, mindenáron megváltozni.
Szerintem Ön még fiatal és képes megtanulni a létezés igazi módját.

Együttérzéssel: dr.Lajtavári László