papucsállatka

...hanem a környezetem szerint is. Másfél év után abbahagytam a gyógyszer szedését, de szinte elvonási tüneteim voltak. Később megint szedtem két évig az orvos tanácsára, de amint abbahagytam megint visszatért minden. Mostanában újra elviselhetetlen vagyok mind a magam, mind a környezetem számára, de halogatom a gyógyszerszedést. Kérdés: Nekem tényleg jól hat ez a szer, de szabad ezt szedni folyamatosan, mint egy vérnyomáscsökkentőt? Nem lesz ennek később mellékhatása?


VÁLASZ:


Kedves levélíró!

A kezelőorvosával kellene megbeszélnie mindezt, mert az Ő felelőssége a kezelés.
Miután nagyon fontos a kérdése, megpróbálom általánosságban összefoglalni, mit gondolok a kérdéséről.

A depressziót én inkább metaforikus (átvitt) értelemben tartom betegségnek, azaz idézőjelbe kellene tenni. A neurokémiai elváltozások nem okai, hanem következményei az érzelmi zavaroknak, amiket alapvetően a folyamatos stressz, a pörgő élet, az élet mindennapi lelki problémáinak megoldatlansága vált ki. Csakhogy egy idő után a következmények válnak okká, ezért tartom én is betegségnek, de idézőjelbe téve.
Ha a globalizációs rohanás, az élet halmozódó stresszei ilyen mértékben fokozódnak, előbb, utóbb mindenki depressziós lesz.A pusztán medicinális megközelítés nagyon leegyszerűsíti ezt a komplex bio-pszicho-szociális hátteret.csakhogy ennek tudatosításától ma messze vagyunk.
Ugyanakkor kétségtelen, hogy a szenvedésen segíteni kell, különben súlyos egyéni és társadalmi azonnali következmények lennének.

Az antideprasszansok valódi hatással bíró kémiai szerek, amik a megbomlott neurokémiai egyensúlyt képesek helyreállítani.Ezért jön létre oly gyakran a drámai javulás.
Ezzel nincs is probléma, a probléma inkább az, hogy a depressziót valódi betegségként kezeljük és nem fordítunk elég figyelmet a lelki háttérre és következésként az egyéni és társadalmi felelősségre. Kicsit olyan, mintha a szőnyeg alá söpörnénk az egész komplexitást.
Ha valaki a szer hatására lényegesen jobban lesz, akkor valóban egészségesnek érzi magát és úgy gondolja a továbbiakban már megáll a saját lábán, szerintem ezért hagyják abba a szer szedését. ( a környezet is ludas, hiszen görbe szemmel néznek a gyógyszerszedőre!)
És ettől kezdve sajnos kialakul egy folyamatosan romló destruktív spirál. Az agy érzékeli, hogy nem kapja meg a szükséges segítséget és azonnal súlyos, szinte a személyiség teljes szétesésével járó tünetekkel reagál.
Ekkor kezdik újra szedni a szert, csakhogy a kivánt hatás már nem olyan, mint először, ilyenkor vagy a dózist emelik, vagy gyógyszerváltásra, kombinációkra lesz szükség. Aztán a javulás után egy idővel a kliens ismét abbahagyja a szer szedését és a folyamat megismétlődik, de a helyzet egyre rosszabb, ráadásul az agy immunrendszere is aktiválódik, ellenanyagok jelenhetnek meg a szer ellen. És a helyzet tovább romlik és végül kialakulhat egy gyógyszerre már nem, vagy alig reagáló krónikus depresszió és létrejön a valódi betegségállapot ennek összes súlyos következményével.
Azok a szerencsések, akiknél csak egy átmeneti neurokémiai egyensúlyzavar jött létre, amit fél-1-2 évig tartó szer szedése teljesen helyre billent, főleg ha a szer elhagyása legalább akkora figyelmet kap, mint a beállítása, azaz nagyon óvatos, minimális dózisokkal való csökkentés, nagyon szoros orvosi kontroll mellett.
Az esetek többségében sajnos nem ez jön létre, a kliens saját döntése alapján és hirtelen hagyja abba a szer szedését és ezzel elő is idézi a fenti állapot kialakulásának lehetőségét.
A másik legnagyobb gond, hogy a szer által létrejött javult állapotban nem kezdenek el foglalkozni a valódi okokkal és a kliensek nem tanulnak meg olyan mentális technikákat alkalmazni, melyek megtanulása után egy magasabb tudatállapot elérésével képesek a mentális kontroll megszerzésére és az életvezetés lényeges átalakítására. És, ha mindez meg is történne, akkor is csak a nagyon fokozatos szer elhagyás után lehetséges. (pl.: a rendszeres futás, vagy helyes meditáció elsajátítása és gyakorlása is képes olyan mentális állapot létrehozására, ami helyreállítja a neurokémiai egyensúlyt, de ki az, aki valóban ezen az úton jár?)
Sajnos a modern ember, gyorsan, mindent és azonnal szeretne elérni, annak a valószínűsége, hogy valaki a nem kémiai módszerek rendszeres gyakorlására képes, szerintem nem több az 1(!!!!) százaléknál. És a kultúra nemhogy kevesebb, hanem csak egyre több stresszt okoz.
Ez egy képtelen helyzet, aminek eredménye a sok, soha meg nem gyógyuló kliens és a kémiai szerek szedésének állandó emelkedése, ami viszont a gyógyszergyárak bevételét növeli és ezért ők nem is kárhoztatók. Furcsa is lenne, ha mondjuk a Toyotától azt várnánk, hogy csökkentse az eladási számot. Ez abszurd.
A piaci elven alapuló gazdaságban az emelkedő fogyasztás a cél és ebből a szempontból mindegy, hogy az autóiparról, vagy a gyógyszeriparról van szó.
Máshol lehet elkezdeni a megoldást és az első lépés a tudatosság fokozása, hogy olyan helyzet, mint annyi levélírónál ne fordulhasson elő.
És ez közös felelősség, az egyéné, az orvosoké és a társadalomé-.
Csak a valóságból és nem az álmodozásból lehet kiindulni.
Tehát a véleményem a levélírónak az, hogy ne hagyja abba soha többé a jól beállított gyógyszerszedést, de amikor jobban lesz, igenis eröltesse meg magát és változtasson az életvitelén, tanuljon mentális technikákat, legyen türelmes és rendezze a kapcsolatait, fokozza tudatosságát és az élet valós értékeit kezdje szem elé helyezni.
És az orvosok legalább olyan komolyan vegyék a gyógyszerről való leállítást, mint a beállítást, még akkor is, ha ezzel csökken a betegszám és csökken a gyógyszerforgalmazás.
De ezzel csökkenhet a társadalombiztosítás kiadása, átcsoportosíthatóak lesznek a kiadások és lassan a társadalom is ráérez arra, hogy mit is jelent a valódi egészség promóció és prevenció.
Elnézést a hosszú válaszért, de 30 évi pszichiátriai gyakorlat után ezt látom annak a legkisebb lépésnek, amit képesek lehetünk meg is tenni.

Üdvözlettel: dr.Lajtavári László