elkeseredett

VÁLASZ

Kedves levélíró,
Nagyon elszomorító a története, annál is inkább mert bennem fel sem merül, hogy a panaszai hátterében akár organikus idegrendszeri betegség, akár "elmebetegség" húzódik.
Higyje el, hogy nekem - 40 év tapasztalatával a hátam mögött, sokkal könnyebb megértenem az Önnel történteket, ami persze távolról sem jelenti azt, hogy jól ismerném Önt, az életét, a kapcsolatait. Szó sincs erről.
Amit én egyértelműen követni tudok az a hasonló jellegü panaszok nagyszámú emelkedése és látok egy " destruktív" spirált, ami egyértelműen és folyamatosan rosszabb helyzetbe hozza az emberek azon csoportját, akik valamilyen okból eredően sérülékenyebbek, vagy pusztán érzékenyebbek a nagy átlagtól.
Már a XIX század óta tudjuk, hogy a problémák hátterében döntően pszicho-szociális tényezők huzódnak ( a kapcsolati élet problémái és a társadalmi zavarok) . Fogalmazhatnék úgyis, hogy maga a társadalom az, ami beteg, de ezt így kimondani nem lehet, mert úgy hang zik, mintha valaki a középkorban " istenkáromlást követett volna el.
Persze ez nem azt jelenti, hogy az egyénnek nincs felelőssége az életéért, de azért be kellene látni, hogy ezek megoldásában nagyon kevés segítséget kapnak.
Nekem olyan érzésem van, mintha a szeretet csökkenne a világban és a lélek fontossága egyre jobban háttérbe szorúl, a nyugati és közép-kelet európai országokban egyértelmüen.
Egy hires Nobel díjas fogalmazta meg, hogy úgy érzi, hogy egy egyre hidegebb, ridegebb és közönyösebb világban él, ahol az egoizmus a materiálódás, a pénz és hatalom iránti sóvárgás egyre erősebb, az emberek élete pedig egyre szomorúbbá és kilátástalanabbá válik.
Szerintem ezeket a pszichés terheket senki yem tudja hosszútávon elviselni és életük kényszerpályán halad.
De azért ne keseredjen el, mert azért lehet találni olyan megoldást, ami legalább egyensúlybe képes hozni ( ez a terápia), a gyógyítás mint pszichiátriai, mint pszichológiai szempontból erre koncentrálódik és utánajárással, érdeklődéssel, önmüveléssel meg lehet talÁlni olyan szakembert, aki legalább a tüneteken tud enyhíteni és a munkaképességet fenn tudja tartani.
Azért ez is nagy dolog. Csodák nincsenek, a " piac" telített és széles köre alakult ki azoknak a " segítőknek", akik hamia illúziót keltenek fel, különböző xsodamódszereikkel, vagy olyan módszerekkel, amik nem közvetlenül a tüneteket csökkentik, hanem inkább az egyensúlyban lévő emberek tudatosságát képesek fokozni Dehát, amig az ember szenved, kevéssé terhelhető. Szerintem aki nincs jól, nagyon szenved, annak a tüneteit kell csökkenteni, lelki módszerekkel, jól eltalált gyógyszerekkel és kiki - amikor már jobban van - eldönti, hogy mrre tovább.
A konkrét tanácsom az lenne, hogy ne keresse kétségbeesetten csak saját magában a hibát, de ne is hárítsa másokra, vagy a társadalomra.
A nehéz helyzeteket valahogy túl kell élni, ha kell takaréklángon.
Talán ennyit most.

Együttérzéssel: dr.Lajtavári László