Leválás

Kedves Lajtvári Doktor Úr!

Kb. egy évvel ezelőttig nagyon jó érzés volt, hogy szinte mindent meg tudok oldani, pedig sok-sok nehézség akadt.
Mára egyre jobban hatalmába kerít a depresszió. A felnőtt lányom, akivel eddig felhőtlen volt a kapcsolatom, teljesen megváltozott. Ami lehetne jó is, de abban keresi a felnőttség megnyilvánulását, hogy valótlanságokat mond nekem, rendszeresen kioktat, félrevezet, s olyan dolgai vannak, amelyek méltatlanok hozzá is és hozzám is, a végzettségéhez és a korához is. Mikor erről beszélek neki, közbevág, s folyamatosan arra hivatkozik, hogy ez és ez a barátja/barátnője is azt mondta neki, hogy egy anyának mindent meg kell bocsátani és el kell fogadni, ezért anya. Neki pedig le kell válnia rólam. Amivel egyetértek, mármint a leválással, de ezt nem így kellene tennie, hanem úgy, hogy felelős felnőttként saját véleménye van és nem a fiúja és a barátai felületes tanácsai szerint rugdos belém.
Ezeken a problémákon kamasz korában kellett volna túljutnunk. Nem most. De akkor nem jelentkeztek ezek a dolgok. Egy hozzá méltatlan fiúval jár, nem akarom részletezni, miért méltatlan, engem is nagyon megsértett. A kapcsolatuk egyre szorosabb. Nekem az lenne a dolgom, hogy mindent lenyeljek, elfogadjak, átadjam a lakásomat, hogy legyen hol lakniuk, tűrjem el a fiatalember sértegetését? Mert a barátoknak ez a véleményük. Csak akkor vagyok jó anya? Ezek szerint én vagyok a rossz szülő, aki egyedül voltam mindenben, az apuka viszont most sem akar segíteni semmilyen téren, kimarad mindenből. Ő a jó, mert hagyja kibontakozni a lányát, mivel igen ritkán találkozik vele. Nekem is itt kellene hagynom az otthonomat (lehetőleg végleg), hogy ne legyen ennyire ellenséges velem a lányom? (Vagy ha segít, akkor meg úgy teszi, mintha én már öregotthonba való lennék).
Hogyan tudnánk ebből kimászni?
Tudom, előbb-utóbb kezeltetni kellene magamat, bár amiatt jobban aggódom, hogy a lányom láthatóan "nincs a helyén". Nem kiegyensúlyozott. Ha a fiúval beszél (kb. napi 5 órát skypon és telefonon), utána ideges és gondterhelt. Arra hivatkozik, hogy zavarban van.
Annyit még megírok, hogy görcsös kapaszkodás nincs bennem és mindig tevékenykedem, elfoglalom magam, még most is meglátom az élet szépségeit. De ezt a feszültséget már nem bírom.

Szíves válaszát előre is megköszönöm, "Leválás" jeligére kérném.