-
Lezárult az egészségnevelési verseny
2016.05.28Negyvenhárom csapat 172 diákja mérte össze tudását pénteken a Városi Korosztályos Egészségnevelési Versenyprogram záró rendezvényén.
-
Kilencven éves Szombathely Széll Kálmánja
2016.05.28A róla készült portréfilm bemutatójával is ünnepli a megyeszékhely neves orvosának, polgárának 90. születésnapját.
-
A hasban felejtett törlőkendő nem orvosi probléma
2016.05.28Kevés az orvos, kevés a nővér. Frusztráltak, fáradtak az egészségügyben dolgozók. Ez jelentősen növeli a nem várt események számát.
-
Egyre fiatalabbak drogoznak rendszeresen
2016.05.28Megváltoztak a drogfogyasztási szokások, amióta megjelentek a dizájnerdrogok, egyre fiatalabb réteg kábítószerezik rendszeresen.
-
Peller Mariann csomaggal érkezett egy anyaotthonba
2016.05.28A műsorvezető új, kilenckomponensű HPV védőoltáshoz segíti a rászorultakat.
-
Az etikus hekkeléstől a zsarolóvírusokig
2016.05.27A felkért hekkerek a vizsgált egészségügyi cégek 20 százalékánál simán bejutottak a belső rendszerbe.
-
A fertőzés ellenállt a legerősebb antibiotikumnak is
2016.05.27Már a kolisztin is hatástalannak bizonyult - kimerült a szerek tárháza?
-
Komplexen kezelik a szenvedélybetegségeket
2016.05.27A józsefvárosi tűcsereprogram nem nyújtott hatékony rehabilitációt Rétvári szerint.
-
Előny-kockázat: mennyit ér a siker? Mérlegeljen!
2016.05.27Kockáztatja az egészségét az, aki modafinil hatóanyagú gyógyszerrel igyekszik fokozni teljesítményét!
-
KSH: mérséklődött a természetes fogyás
2016.05.27A szökőnaphatástól megtisztított születésszám 16-tal haladja meg az előző évvel megegyező időszak értékét.
-
A kormánynak fontos a kínai gyógyászat
2016.05.27Szándéknyilatkozat egy hagyományos kínai gyógyászati központ létrehozásáról.
-
Százezreket fizethetünk a kórházaknak
2016.05.27Az intézmények is perelhetik az idős szülők gyerekeit a térítéses ellátás fizetéséért.
-
Meghoztam Pistikét, gümőkóros is lehet, hol hagyhatom?
2016.05.27Az OEK módszertani levele nem jogszabály, könnyen kijátszhatják az oltásellenes szülők.
-
A rákos halálozás és a válság összefüggései
2016.05.27Félmillió rákos halált okozhatott a 2008-10-es nagy pénzügyi válság kutatók szerint.
-
Így marasztalnák az orvosokat Fejérben
2016.05.27Lakhatási, letelepedési támogatással segítené a fiatal orvosok helyben maradását az önkormányzat.
-
Győri stroke-centrum: új eljárások
2016.05.27A legtöbb időt nem a rendszeren belül, hanem otthon veszíti el a beteg.
-
Esterházy naplót írt a hasnyálmirigyrákjáról
2016.05.27Mit lehet tenni, ha a test, amely addig mindenestül a munkát szolgálta, egyszerre az írás ellen fordul?
-
Hónapokon belül itt a tragédia, ha nem lép a kormány
2016.05.27A budapesti olimpia megrendezésére szánt pénzt az alapellátásra fordítaná.
-
Nem kell újra átélni az erőszakot a gyereknek
2016.05.27Csak egyszer lehetne kihallgatni a szexuális bűncselekmény áldozatává vált gyermekeket.
-
Így készpénzesítenék a cafetériát
2016.05.27Lázár: a cafeteria készpénzesítésének vizsgálatára kérte a kormány Varga Mihályt.
-
Miért ennyire gyakoriak a gerincfájdalmak?
2016.05.27A gerinc elváltozásaira jellemző, hogy az egyre erősödő fájdalmak után idővel megjelennek a szövődmények.
-
Reprezentatív érdekképviseleti státuszért egyesülnek
2016.05.27Az együttműködők véleménye szerint az egészségügyi érdekvédelmet újra kell éleszteni.
-
Ne szállíthassanak a rabgazdaságok műtéti szetteket!
2016.05.27Orvostechnikai Szövetség: ki kell zárni a bv-intézeteket az egészségügyi közbeszerzésekből.
-
06. 02-04.: MST 2016. évi kongresszusa
2016.05.272016.június 02-04 között rendezi meg a Magyar Sebész Társaság továbbképző kongresszusát Budapesten, hogy - mint írták: demonstrálja, hogy a sebészet XXI. századi fejlődésének zálogát jelentő tudományosságra, társ- és távolabbi szakmákkal való szakmai együttműködésre koncentrálnak.
-
A nap kiemelt hírei a Weborvoson
2016.05.26Válogatás a Weborvos hírfolyam legérdekesebb cikkeiből (2016.05.26).
-
Az elektromos cigaretta károsíthatja a tüdőt
2016.05.26Ezeknek az eszközöknek a hosszú távú használata a tüdőkárosodás kockázatával jár együtt.
-
Az onkológián a hangnemnek is szerepe van
2016.05.26Két kórház együttműködése az orvos és beteg közti kommunikációra vonatkozó tudás folyamatos fejlesztéséért.
-
Így sportolt Magyarország a Kihívás Napján
2016.05.26Ne csak az élsport, hanem a tömegsport is kapjon kellő hangsúlyt és támogatást.
-
NAV: közeledik a határidő a civileknek!
2016.05.26Május végéig kell nyilatkozniuk a tavalyi szja 1 százalékok felhasználásáról.
-
Nyári melegtől a jégesőig minden lesz gyereknapra
2016.05.26Nyárias, 30 Celsius-fok körüli melegre, de esőre, helyenként zivatarokra is számítani lehet az utolsó májusi hétvégén.
-
Elkészült az egészségügyi kutatások etikai kódexe
2016.05.26A klinikai, orvosbiológiai kutatások elveiről és gyakorlatáról ad iránymutatást a meglévő jogszabályokon túl.
-
05.27.: Múlt-jelen-jövő a gyermekrehabilitációban
2016.05.262016. május 27-én, Múlt-jelen-jövő a gyermekrehabilitációban címmel tudományos konferenciát rendez a Jósa András Oktatókórház Gyermekrehabilitációs Osztálya.
-
Nehogy szúnyogirtót vegyünk szúnyogriasztó helyett
2016.05.26Alacsony és közepes árkategóriában is találunk ajánlható szúnyogriasztót, de a drágábbak között is van kerülendő termék.
-
Május 29.: 3. Rehab Critical Mass Budapesten
2016.05.26Május 29-én vasárnap 13 órakor gyülekezünk a Clark Ádám téren, a 0 kilométerkőnél és 14 órakor indul a menet a Lánchídon át.
-
Szeniortánc-kampány: az idősebbek elkezdhetik
2016.05.26A rendszeres mozgás számos egészségügyi előnnyel jár, a tánc karbantart és még örömet is okoz.
-
Hirtelen sújt le, mégis előre jelzi az érkezését!
2016.05.26Annak ellenére, hogy az eredmények kecsegtetőek, a stroke fenyegetése továbbra sem csökken.
-
Személyi változások a Zala Megyei Kórházban
2016.05.26Többek között két új orvosigazgató-helyettes és új ápolási igazgató segíti a vezetés munkáját.
-
Ápolási díj: Két nyomorgó egy pénzen
2016.05.26Összesen 76 400 forintból kell megélnie két embernek: betegnek és gondozójának.
-
Ostromot indít a bárányhimlő ellen Eger
2016.05.26A város önkormányzata úgy határozott, hogy támogatja a fertőző betegség elleni védőoltást.
-
Mindenükből kiforgatják az otthonba kerülő időseket
2016.05.26Ha a szülőtartásra kötelezett rokon anyagi helyzete időközben megváltozik, nem hajtható be rajta a pénz.
-
Megélhetésükért küzdenek a súlyos betegek
2016.05.26A diagnózis gyakran sokkoló a betegnek és családjának is, a kezdeti időszakban megnő az öngyilkosság veszélye.
-
Többszáz tonna gyógyszert dobunk ki a házi patikából
2016.05.26Lakossági gyógyszerhulladékból csak a patikák több mint 264 tonnát gyűjtöttek be tavaly, a szemétbe több is mehetett.
-
Titok, hogyan képzelik a menzák államosítását
2016.05.26Az étlap után a kancelláriaminiszter a tulajdonviszonyokat is újragondolná.
-
Előbbre lép a kórház független szakszervezete
2016.05.26A V mint Vas Egyesület szombathelyi kerekasztal beszélgetésében az egészségügy lesz a soros téma.
-
Jelentős egészségügyi kockázat a zajártalom
2016.05.26Halláskárosodás, alvászavar, stressz, s közvetve még a cukorbetegség, szív- és érrendszeri megbetegedések egyik okozója is lehet.
-
Ingyenes prosztatarák-szűrés a Semmelweis Egyetemen
2016.05.26Ingyenes prosztatarák-szűrést rendeznek június 4-én szombaton, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján.
-
Már iskolatej sem jut az iskolásoknak
2016.05.26Ősztől a rendszerből minimum százezer gyermek automatikusan kiesik.
-
Hálapénz és várólista. Vagy mégsem? - lapszemle a weborvoson
2016.05.26Csak idő kérdése volt, hogy mikor lép valamelyik intézmény a másik útra a forráshiány leküzdésére.
-
Előszűrő Alzheimer teszt a korai felismerésre
2016.05.26Az emberi beszéd vizsgálatával 80 százalékos pontossággal is kiszűrhető az Alzheimer-kór.
-
08. 25-27.: MLDT 58
2016.05.26A Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság idei Nagygyűlését 2016. augusztus 25-27 között rendezik Szegeden.
-
Hálapénz és várólista. Vagy mégsem?
2016.05.26Csak idő kérdése volt, hogy mikor lép valamelyik intézmény a másik útra a forráshiány leküzdésére.
-
Elhunyt az ÁNTSZ-t megalapító orvosprofesszor
2016.05.26Két cikluson keresztül, az Antall- és Horn-kormány idején volt az ország első tisztifőorvosa.
-
Úton a személyre szabott terápiák felé
2016.05.26A befizetett járulékok a kiadások kevesebb, mint felét állják, a többinek adókból kéne befolynia.
-
A nap kiemelt hírei a Weborvoson
2016.05.25Válogatás a Weborvos hírfolyam legérdekesebb cikkeiből (2016.05.25).
-
Ezt találta a kormányhivatal a gyöngyösi ügyben
2016.05.25A gyermeket ellátó házi gyermekorvos által nyújtott egészségügyi ellátás ügyében még folyamatban van a vizsgálat.
-
A betegek jobban bíznak a klinikai kutatásokban
2016.05.25A gyógyszert szedő vagy krónikus betegek jóval több információval rendelkeznek a gyógyszerkutatásokról.
-
Összeomolhat a pszichiátriai ellátás Magyarországon
2016.05.25A hazai pszichiáterek körében jelentős a túlterheltség, a kiégés és a rossz általános egészségi állapot aránya.
-
Nőtt a fogyatékkal élők gépjárműszerzési támogatása
2016.05.25Új autóra a támogatás áprilistól 900 ezerről 1 millióra emelkedett, jövőre 841 millió forint lehet a keretösszeg.
-
Legyen saját vagyonuk a felsőoktatási intézményeknek
2016.05.25Rektorok: az egészségtudomány, szociális munka területén is előnyös lenne bevezetni a duális képzést.
-
Csomó a mellben: mekkora a baj?
2016.05.25Milyen betegségek állhatnak a hátterében annak, ha valaki csomót tapint a mellében?
-
Tizenegy könnyű sérült a buszbalesetben
2016.05.25Az ütközés következtében a buszon utazók sérültek meg, többségükben gyerekek.
-
Bérmegállapodás: már csak a bejelentésre várnak?
2016.05.25Az egészségügyi szakdolgozói kamara elnöke szerint öt éven belül vészhelyzet lesz a magyar kórházakban.
-
Fizethet a rádiótoronyba felmászó mentős
2016.05.25A mentés költségeit fel kell számolni annak, aki a beavatkozást igénylő helyzetet szándékosan okozta.
-
Ezért halnak meg a magyarok túl korán
2016.05.25Az egészségügyi rendszer és az egészségpolitika értékelésében felhasználható mutató egyre nagyobb jelentőségű az Európai Unióban.
-
Célkeresztben a Honvédkórház, indul a per?
2016.05.25Ha nem kapok megnyugtató választ, azonnal megteszem államtitkoksértés miatt a feljelentést.
-
Sclerosis Multiplex Világnap dalpremierrel
2016.05.25A sclerosis multiplex (SM) hazánkban ritka betegségnek számít, sokan nem is tudják, hogy ebben szenvednek.
-
Otthonában kúrálja magát Orbán Viktor - lapszemle
2016.05.25Ágynak esett Orbán Viktor, idén már másodszor volt kénytelen lemondani hivatalos programjait.
-
Otthonában kúrálja magát Orbán Viktor
2016.05.25Ágynak esett Orbán Viktor, idén már másodszor volt kénytelen lemondani hivatalos programjait.
-
Nem a rákot, a beteget kell gyógyítani
2016.05.25Egy daganat nemcsak a kialakulás helyén okozhat panaszokat, hanem az egész szervezet anyagcsere-folyamatait megbolygatja.
-
A lakosság alakítja ki majd a versenyt
2016.05.25A magyar piacon a vártnál gyorsabban fognak elterjedni az okos egészségügyi eszközök.
-
Újdonságok, döntések a vásárhelyi-makói kórhában
2016.05.25A kivizelezés alatt megváltozott a jogszabály, az átalakítás 25 millióba került, a munka kész, de még keresik a forrását.
-
Állami pénzből népszerűsítik az e-cigit
2016.05.25Pályázaton nyertek pénzt az állítólag fogyasztóvédelmi kampányra.
-
Kórházban tartottak gyakorlatot a tűzoltók
2016.05.25A keszthelyi hivatásos tűzoltókon kívül a megyei igazgatóság katasztrófavédelmi mobil laborja is részese volt a gyakorlatnak.
-
Hány centis sarkú cipő számít egészségesnek
2016.05.25A mindennapok során a testsúlyunk 1-1,5-szeres terhelését kell lábainknak elviselni, ezért sem mindegy, milyen cipőben.
-
Adómentessé tennék a betegségmegelőzést
2016.05.25Nem csupán a vállalkozások vezetői jutnának könnyített feltételekkel egészségügyi ellenőrzéshez, hanem az adott cég valamennyi munkatársa.
-
Utasbiztosítás: terrortámadásnál is fizetnek
2016.05.25Mára már a biztosítók nagy része vállalja, hogy terrortámadás esetén az ügyfelek kórházi ellátásának költségét állja.
-
Nem a bűncselekményt, a betegséget gyógyítják
2016.05.25A kezelésre utaltak jellemzően emberölést, emberölési kísérletet, vagy újabban rablást követtek el.
-
Drágulhatnak a steril műtéti szettek
2016.05.25Megszűnik a verseny az egyszer használatos, nem szőtt műtéti textíliák piacán.
-
Ma van az Eltűnt Gyermekek Világnapja
2016.05.25Jótékonysági koncertekkel, családi-és gyerekprogramokkal, valamint bűnmegelőzési tanácsadással készülnek szombaton.
-
Kórház 2016. tavaszi szám
2016.05.25A Magyar Kórházszövetség hivatalos lapja, a Kórház című folyóirat 2016. tavaszi száma.
-
Kórház 2016. téli szám
2016.05.25A Magyar Kórházszövetség hivatalos lapja, a Kórház című folyóirat 2016. téli száma.
-
05.26.:XIV. IME Országos Egészségügyi Infokommunikációs Konferencia
2016.05.252016.05.26-án rendezi meg az IME szaklap az immáron XIV. Országos Egészségügyi Infokommunikációs Konferenciáját, középpontban az ESZT informatikai fejlesztések, TÁMOP és TIOP projektek és az e-egészségügy hazai aktualitásai.
-
A nap kiemelt hírei a Weborvoson
2016.05.24Válogatás a Weborvos hírfolyam legérdekesebb cikkeiből (2016.05.24).
-
Visszafogták az antibiotikum fogyasztást Kínában
2016.05.24Az antibiotikum-rezisztencia fokozatos kialakulása következtében 2050-re Kínában évente 1 millió ember halhat meg.
-
SZÉP-kártya: még megmenthető kétmilliárd?
2016.05.24A május végén lejáró SZÉP-kártya keretből még közel 2 milliárd felhasználásra vár.
-
Kizárni nem jogszerű, beoltatni viszont kötelező
2016.05.24Nincs olyan rendelkezés, amely a védőoltások beadásáról szóló orvosi igazolások bemutatását követelné meg az óvodai beiratkozáshoz.
-
Bővülő források a gyermekétkeztetésben
2016.05.24A szünidei étkeztetés finanszírozására az idén 5,3 milliárd forint áll rendelkezésre.
-
Különleges patikanap lesz az Erkel Színházban
2016.05.24Az Operaház szeretné azon nézői rétegeket akár egyenként is megszólítani, amelyektől azt várhatjuk, hogy fogékonyak az összművészetekre.
-
Rendkívüli ellenőrzést kapnak a kalandparkok
2016.05.24Még a nyári szezon előtt el kell végezni az ellenőrzéseket, aminek része a felszerelések tanúsítványainak vizsgálata is.
-
Dobogós egészségváros lett Kiskunfélegyháza
2016.05.24A programsorozat 49. helyszínén a Richter Egészségváros történetében a 3. legnagyobb adományt adták át.
-
Viharriasztás csaknem az egész országra
2016.05.24Az ország háromnegyedére figyelmeztetés van érvényben heves esőzések veszélye miatt.
-
15 ezer forintért gyakorlatilag bármit meggyógyít
2016.05.24Képzelje el a molekuláris hidrogént, amely szelektíven redukálja a negatív oxidációs molekulákat!
-
Ezres a zsebbe - Ne állj közénk
2016.05.24Nekem ne adj hálapénzt. De tegyél meg mindent azért, hogy több legyen a fizetésünk.
-
Makó lesz a Richter Egészségvárosa
2016.05.24Számos szűrés is lesz: prosztata, csontritkulás, koleszterin, szív- és érrendszeri, valamint érszűkület, körömgomba, asztma.
-
Júliustól életszerűbb a szabályozás - lapszemle a weborvoson
2016.05.24Kétszáz nap helyett már egy egész évet az eredeti képzőhelytől eltérő intézményben tölthetnek a rezidensek július 1-jétől.
-
50,7 milliárd a kórházak, szakrendelők adóssága
2016.05.24Az 50,7 Mrd Ft-ból az állammal szemben fennálló tartozás összege 300 millió forint.
-
Egészségturizmusról Észak-Magyarországon
2016.05.24Bíznak abban, hogy gyógyítószerként még az idén bevezethetik a mozgásszervi betegségek kezelésére a bentonit-terméket.
-
Ellenőriztesse vérnyomását a nyaralás előtt
2016.05.24Ha más klímájú országba utaznak, akkor bizony a vérnyomásuk is kibillenhet a beállított értékekről.
-
Egy orvos a kórházi fertőzésekről
2016.05.24A kórházak azokat a betegségeket jelentik le, amelyekre nagyobb a támogatás.
-
Már nem hatnak az allergia gyógyszerek?
2016.05.24A kezelést akár minden szezonban módosítani kell, attól függően, hogy az időjárás hogyan befolyásolja az allergén koncentrációt.
-
Gyereknap: veszélyes játékok a boltokban
2016.05.24Nem árt az óvatosság, ha például gyermeknapi vásárba készülünk vagy a játékkereskedőknél választunk ajándékot.
-
Újabb ésszerű engedmény a rezidenseknek
2016.05.24Kétszáz nap helyett már egy egész évet az eredeti képzőhelytől eltérő intézményben tölthetnek július 1-jétől.
-
Hiszünk-e az interneten olvasott tanácsoknak?
2016.05.24Naponta több mint százezren fordulnak meg ezeken az oldalakon, de leginkább az orvosok tanácsában bízunk még mindig.
-
05.26-29.: HGYE XVIII. tudományos konferencia
2016.05.242016. május 26-29. között rendezi a Házi Gyermekorvosok Egyesülete Siófokon tudományos konferenciáját.
-
Visszahívták a szennyezett diákcsemegét
2016.05.24A kifogásolt termék egyszeri, vagy rövid ideig tartó fogyasztásától egészségártalom nem valószínűsíthető.
-
Rangos publikáció a fehérjekutatásról
2016.05.23A legnevesebb amerikai biokémiai lapban, a Cellben jelent meg a Debreceni Egyetem kutatója, Fuxreiter Mónika fehérjekutatásról szóló cikke.
-
Megmentették az ablakból ugró nőt
2016.05.23Az életmentőket ma elismerésben részesítette a budapesti rendőrfőkapitány.
-
A nap kiemelt hírei a Weborvoson
2016.05.23Válogatás a Weborvos hírfolyam legérdekesebb cikkeiből (2016.05.23.).
-
Figyelembe kell venni a kísérleti szerek kockázatát
2016.05.23A még nem törzskönyvezett gyógyszerek pluszveszélyt jelentenek, mivel még nem ismert az összes lehetséges mellékhatásuk.
-
Meghalt a fertőtlenítőszer-botrány gyanúsítottja
2016.05.23Ügyészség vizsgálja a romániai fertőtlenítőszer-botrány gyanúsítottjának halálos közúti balesetét.
-
Mentőápolói öltözetben rabolt egy férfi
2016.05.23Az idős váci házaspár otthonába azzal az ürüggyel jutott be, hogy szeretné megvizsgálni őket.
-
Családban marad: asztma és allergia gyermekkorban
2016.05.23Az allergiás betegségek – az asztma és az allergiás nátha, a táplálékallergia és az ekcéma - előfordulása családi halmozódást mutat.
-
Lapszemle a Weborvoson
2016.05.23Már műtéti szettet is készítenek rabok... Hazai áttörés az agy gyógyításában...
-
Hazai áttörés az agy gyógyításában
2016.05.23A meglepő eredmények több súlyos betegség kezelésében is új utakat nyithatnak meg.
-
Már műtéti szettet is készítenek rabok
2016.05.23A lepedőtől az orvosi eszközökig, termékek tucatjait kell ma már börtöncégektől beszerezniük a kórházaknak.
-
Ölni fognak a hiperellenálló baktériumok
2016.05.232050-re előállhat az a helyzet, hogy 3 másodpercenként megölnek egy embert a mostaniaknál sokkal ellenállóbb baktériumok.
-
Ismét Erdélyben szűrtek a megyei orvosok
2016.05.23A múlt héten már 10. alkalommal végeztek szűrővizsgálatot a Bács-Kiskun Megyei Kórház orvosai Erdélyben, Székelyvarságon.
-
Kismamák sétáltak a kecskeméti szülészeten
2016.05.23A Születésünnep rendezvények keretében babát tervező hölgyek és apukák ismerkedhettek meg a megyei kórház szülészeti osztályával.
-
Rekordot dönteni mentek a mentőkhöz
2016.05.23Ismét a legtöbb szirénahangot produkáló nap rekordjának megdöntésére vállalkoztak önkéntesek a bajai mentőállomáson.
-
Ötvenévesen kezdett verset írni a tüdőgyógyász
2016.05.23Hajnalban kel és versírással kezdi a napot dr. Tóth Tivadar, majd 40 kilométert buszozik a betegeihez.