-
Egészségesebbre gyúrják a kenyerünket
2013.07.16A kenyerek több mint egyharmada nem felel meg a Magyar Élelmiszerkönyvnek.
-
Szegedi sebész a világ második legjobb testépítője
2013.07.16Két héten belül magyar bajnok és világbajnoki ezüstérmes lett a doktor úr.
-
Felülvizsgálják a rendvédelmiek munkavédelmi szabályait
2013.07.16A kormany.hu-n július 19-ig véleményezhető a rendelettervezet.
-
Szellemi leépülésben szenvedőket segítenek kutyák
2013.07.16A demencia korai szakaszában lévőket emlékeztetik gyógyszereik bevételére.
-
Családi pótlék: tárgyal az EMMI a tiltakozó szülőkkel
2013.07.16Egyeztetésre hívták az emelt pótlékot elveszítőket, megbeszélni a vitatott pontokat.
-
Atombaleset tette biztonságosabbá az erőműveket
2013.07.16Elégedett az erőművek biztonságával a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.
-
Egyeztetnének az Orvostechnikai Szövetséggel
2013.07.16A szövetség még júniusban jelezte, türelmük fogytán, kérik a pénzüket.
-
Weborvos-Facebook: a nap kiemelt hírei
2013.07.16Válogatás a Weborvos hírfolyam legérdekesebb cikkeiből (2013.07.16.).
-
Július 24-én hirdetik ki a ponthatárokat
2013.07.16A felsőoktatási szakképzések népszerűsége erősen visszaesett tavaly óta.
-
Változtak a járulékfizetési szabályok
2013.07.16Megváltoztak a vállalkozókra vonatkozó egyes járulékfizetési szabályok július elsejétől.
-
Az NFÜ-t a jövőben a miniszterelnök irányítja
2013.07.16Lázár hangolja össze majd az európai uniós támogatási források felhasználását.
-
Weborvos-Facebook: a nap kiemelt hírei
2013.07.15Válogatás a Weborvos hírfolyam legérdekesebb cikkeiből (2013.07.15.).
-
MOGYE-ügy - aláírásgyűjtés Budapesten
2013.07.15Aláírásokat gyűjenek Budapesten a marosvásárhelyi magyar orvosképzésért.
-
Nálunk lesz az Eva Group európai központja
2013.07.15Az egyiptomi Eva Group Magyarországon hozza létre európai kutató-fejlesztő központját.
-
Psoriasis: Harkányfürdő a világelsők között
2013.07.15A főigazgató 44 ország delegáltja előtt számolt be a psoriasis gyógyításban elért új sikerekről.
-
Lassan dolgoznak az igazságügyi szakértők
2013.07.15Szabó Máté: az igazságügyi szakértők miatt államigazgatási eljárások húzódnak el.
-
Forog a film a világhírű mentőkutyáról
2013.07.15Mancsról, a világhírű magyar mentőkutyáról kezdte meg új filmje készítését Pejó Róbert.
-
Olcsóbb lett a mentésirányítás kiépítése
2013.07.15A két nyertes cégnek a mentőállomásokon összesen 260 munkahelyet kell kialakítania.
-
Nyak mozgatásra hátfájás, és mellkasi fájdalom
2013.07.15Tisztelt Doktor Úr/Nő!
Körül belöl másfél hónapja jelentkezett hátfájásom ami erősödik ha a nyakamat fefele hajlítom és néha oldalra és előre mellkasba is sugárzik... -
Tibor
2013.07.15Az alábbi arcüreg lelet alapján van-e teendő a mucocele terén?...
-
kóros soványság
2013.07.15Kérdésem a következő .10éve levagyok kötve de kórósan sovány vagyok arra gondoltam fogamzásgátló szedésével próbálkozom attól talán hízhatok pár kílót. Mit tanácsol? Lehet valami problémám eből,
-
vérvétel-ér duzzanat
2013.07.15Vérvételen voltam és utána az erem a szúrás környékén nagyon bedagadt,...
-
szaj
2013.07.15A nyelvem alatt van egy csomo nem reg lett ott es nem tudom mi lehet de el is lehet mozditani kicsit olyan az allaga mint egy holyagnak. Mi lehet ez ?
-
Fülfájás, dugulás és váladék !
2013.07.15Jó napot !
Olyan kérdésem lenne vagy is panaszom ,hogy múlthéten végig fájt a torkom majd elmúlt ,de közbe meg elkezdett ropogni a bal fülem ... -
Fül feletti fejfájás
2013.07.15Két hete reggelente ébredéskor (felülésnél) erősebb fejfájás a bal fül felett amely napközben enyhül...
-
tul sok a gyógyszer?
2013.07.15Januárban diagnosztizálták pajzsmirigy betegségem TSH>150..ezt nem írtam el.T4 :0,41 T3:1,67 volt...nagyon szédültem..rossz volt a közérzetem ...
-
Véradás után dudor annak helye mellett
2013.07.15A problémám a következő: Közvetlenül véradás után bevérzett annak helye. A karom színe annyira nem is zavar,...
-
hasas
2013.07.15Tisztelt Doktor!
21 éves vagyok, a problémám kb fél éve kezdődött, egy szájfertőzéssel kezdődött, ami ugyvettem észre ezzel egyetemben a gyomrom égni kezdett amikor ettem és csak akkor amíg leért a falat, és a hasam is görcsölni kezdett.,... -
Dr.Alföldy Ferenc professzor számára
2013.07.15Tisztelt professzor Úr !
Hipermobilitás jeligével ellátott kérdésemre tetszett a minap választ adni,amiért nagyon hálás vagyok Onnek.Ha megengedi ezzel kapcsolatosan szeretnék még... -
Fájhat a máj?
2013.07.15Tisztelt doktor úr/nő!
Pár hónapja fáj a jobb oldalam, csípő tájékon, a bordaívek alatt. Hol jobban, hol kevésbé, de egész nap, és este is! Mikor ez kezdődött, fájt a hasam is szinte állandóan... -
Nyáron a bőrbetegségek is mások
2013.07.15Egyes bőrbetegségek gyakrabban jelentkeznek nyáron, az izzadás vagy vízben fertőződés miatt.
-
Elutasítja az eutanáziát a KDNP
2013.07.15A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az eutanázia aktív és passzív formáját egyaránt elutasítja.
-
Hogyan kezelhető az úszófül?
2013.07.15A betegség elsősorban gyerekek, vagy gyakran úszók körében fordul elő, neve is innen ered.
-
Magyarok nyerték a milliárdos tendert - százmilliókat spórol így az állam
2013.07.15Az e-útdíj után az OMSZ mentésirányítási rendszerét is magyar tulajdonú cégek tervezhetik és valósíthatják meg.
-
Kevesebb orvos készül külföldi munkára
2013.07.15Jelentősen csökkent a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma. (frissítve)
-
Életmentő adomány a Heim Pál Gyermekkórháznak
2013.07.15Az összegből egy életmentő, sürgősségi betegfigyelő-monitorrendszert szereznek be.
-
Weborvos tallózás a lapok cikkeiben
2013.07.15Borítékolt büntetés az orvosoknak... Épülhet végre a kórház... Orvosok a hangszerek mögött...
-
Borítékolt büntetés az orvosoknak
2013.07.15Súlyos bűncselekmény, kivéve, ha nem az – július elsejétől így néz ki Magyarországon a hálapénz jogi szabályozása.
-
Épülhet végre a kórház
2013.07.15A kivitelezőknek 335 napjuk van a kórház új épületének felhúzására.
-
Orvosok a hangszerek mögött
2013.07.15Az Európai Orvostanhallgatók Szimfonikus Zenekara és Kórusa idei rendezvényeinek Szeged és Budapest ad otthont.
-
Nyáron is szükségünk van D-vitamin-pótlásra!
2013.07.15Aigner Szilárd nem ért egyet a hőségriadóval, dr. Bors Katalin pedig ebben is látja az okát a népbetegségként sújtó D-vitamin-hiánynak.
-
Gondolat-nagytakarítás az agykontroll-táborban
2013.07.15Molnár Henriett Szentesen gyermekek számára oktatja a módszert.
-
Krónikus beteg fiatalokat segített a gyulai Vigyikán György
2013.07.15Önkéntesként segítette a közelmúltban a Hatvanban megrendezett Bátor tábor munkáját a gyulai Vigyikán György.
-
Gigabébi: Brutálisan nagy babát hozott világra
2013.07.15Hat és fél kilós volt az a „kisbaba", akit egy pennsylvaniai kórházban szült meg egy nő.
-
Önálló szakmai tagozatra és elismertségre várnak
2013.07.15Az egynapos sebészet zászlóshajója lehetne a Péterfy az orvosigazgató szerint.
-
Hétfőre és a hétvégére is hidegfront várható
2013.07.14Hétfőn erős szelet, záporokat, zivatarokat és lehűlést hoz egy hidegfront.
-
Weborvos-Facebook: a hétvége kiemelt hírei
2013.07.14Válogatás a Weborvos hírfolyam legérdekesebb cikkeiből (2013.07.13-14.).
-
Áramütés töltődő mobiltelefonból?
2013.07.14Valószínűleg mobiltelefonon keresztül ért halálos áramütés egy fiatal kínai nőt.
-
lozaj
2013.07.1454. éves férfi vagyok és az utóbbi időben egyre kevesebb illatot érzek meg. Mondhatni csak az intenzivebb illatokat és sajnos a durva szagokat érzem...
-
Anyajegy
2013.07.14Jó napot! Érdeklődnék, hogy az anyajegyembe belekapott egy kutya. Az anyajegy körül keletkezett egy sötét 3 mm-es folt...
-
csuklotöres
2013.07.14Kedves doktor/nő!
A párom baleset következtében eltörte a csuklóját. Még aznap be gipszelték... -
Endszy84
2013.07.14Kislányomnak már kb. 3-4 éve,minden nyáron lehámlik a tenyere meg talpa. Eddig a háziorvosunk ...
-
mukasa30
2013.07.14Tisztelt Dr. Alföldy professzor úr!
A strummagöbökkel kapcsolatos válaszát nagyon szépen köszönöm. A leveléből idézet:" 2mm-es göböt csak abban az esetben kell megoperálni, ha biztosan tudjuk róla, hogy rák." Hogy lehet megállapítani, ... -
ági
2013.07.14Üdvözlöm
21-es szemnyomást mértek nálam néhány nappal ezelött. ezzel kapcsolatban olvasgattam. azzala találkoztam, hogy a töldhályognál az indokolatlan hasfályás is előjön... -
Mi lehet a baj?
2013.07.14Én egy 21 éves lány vagyok.Kb 4 éve kezdödött hogy éjszaka felkeltem és erös szívdobogásra lettem figyelmes.Akkor elmentem az ügyeletre ekgra tettek de azt mondták hogy abban a pillanatban a szivemnek semmi baja.teljesen legyengültem...
-
Pollenhelyzet: virágoznak a gyomnövények
2013.07.14A pázsitfűfélék és a csalánfélék mellett több nyári gyomnövény pollenszórása is erősödik.
-
A PCOS befolyásolja a szexet is
2013.07.14A szex és a nőiesség boldog megéléséhez minden tényezőnek rendben kell lennie.
-
Összeomolhat a háziorvosi ellátás?
2013.07.13Évente százmilliárd kellene, hogy hosszútávon fenntartható legyen a háziorvosi rendszer.
-
Gyarapodik a budakalászi gyógynövény-génbank
2013.07.13Mintegy 2000 féle növény magvait őrzi jelenleg a budakalászi gyógynövény-génbank élő tárháza.
-
Tavaly tizenegyezer gyógyszermérgezés történt
2013.07.13A legtöbb halálos kimenetelű mérgezést a gyógyszerek okozzák – derül ki az Országos Kémiai Biztonsági Intézet jelentéséből.
-
Két hét eltelt, a zavar maradt
2013.07.13Tömeges ellátási problémák keletkeztek a segédeszközt érintő jogszabály miatt.
-
Jól állunk a transzzsírsavak visszaszorításában
2013.07.13Magyarország élen jár majd az élelmiszerek transzzsírsav-tartalmának korlátozásában.
-
Weborvos tallózás a lapok cikkeiben
2013.07.13Éger: "Nyamvadt 10 milliárdból" ki lehetne fizetni az ügyeleti díjakat... Népszavazás az eutanáziáról?
-
Éger: 'Nyamvadt 10 milliárdból' ki lehetne fizetni az ügyeleti díjakat
2013.07.13Az egészségügyben csak az életpályamodell első lépése valósult meg.
-
Népszavazás az eutanáziáról?
2013.07.13Újra indulhatnak a kegyes halállal kapcsolatos viták.
-
Borzalmas tapasztalatok kerekes székben
2013.07.13Egy napra kipróbálta az életet kerekes székben egy egri önkormányzati képviselő.
-
Kevés a szakorvos, sokat kell várni a rendelőben
2013.07.13Szeghalmon a szakrendelések miatt bosszankodnak a helyi és a környékről érkező betegek.
-
Fizetett alkoholfogyasztókat keresnek
2013.07.13Fél évig annyi és olyan alkoholt ihatsz, amennyit csak akarsz, ráadásul jól meg is fizetnek érte.
-
Gyengülés vagy szépséghiba? A bicepszizom szakadásáról
2013.07.13Akár edzőteremben, akár egy baráti szkanderbajnokságon is megtörténhet a baj, a bicepszizom szakadása.
-
Vérvizsgálat jelezheti előre az öregedést
2013.07.13Új vérvizsgálat jelezheti előre, ki, milyen gyorsan fog öregedni - állítják kutatók.
-
Hétfőn már rendelnek a tokaji szakrendelőben
2013.07.12A rendelők bizonyos funkció-kiegészítésével a rendelés elkezdődhet hétfőn.
-
Génterápiával gyógyítottak meg súlyos betegeket
2013.07.12Génmódosított vírus segítségével korrigálták a páciens génjei közül az ártó mutációkat.
-
Altatásban és lélegeztetőgépen a súlyos sérült
2013.07.12Néhány napig altatják és csak azt követően derül ki, hogy lesz-e maradandó sérülése.
-
Tiltott izomnövelőt csempésztek Magyarországról
2013.07.12Több rendőrségi akció után hét személyt jelentettek fel az ügyben.
-
Utazás-egészségügy: Nem elég az oltás!
2013.07.12Dél-Európában a hasmenés, a leégés és a balesetek elkerülése a legfontosabb.
-
Weborvos-Facebook: a nap kiemelt hírei
2013.07.12Válogatás a Weborvos hírfolyam legérdekesebb cikkeiből (2013.07.12.).
-
Tömegbaleset: Egy ember meghalt, tizenegy megsérült
2013.07.12Egy ember meghalt, tizenegy pedig megsérült az M2-es autóúton péntek délelőtt történt balesetben.
-
Köszönjük a hatvaniaknak!
2013.07.12A Euromedic Diagnosztika megköszöni az elmúlt 9 évet a betegeknek és sok sikert kíván a kórháznak.
-
Egészségpolitika – Gyógyszerpolitika
2013.07.12A gyógyszertárak jelenlegi gazdasági helyzete több mint aggodalomkeltő.
-
A Patika Hitelprogram az mgyk.hu-n
2013.07.12Az MFB Vállalkozásfinanszírozási Programja, s azon belül a Patika Hitelprogram.
-
Kifognak a kalóriák Orbán Viktoron
2013.07.12A kormányfői túlsúly az utóbbi időben többször is az internetes fórumok céltáblájává vált.
-
Visszavonták az orvos engedélyét Sopronban
2013.07.12Bár van praxisjoga, nem gyógyíthat, mivel az ÁNTSZ visszavonta az engedélyét.
-
Weborvos tallózás a lapok cikkeiben
2013.07.12Jógával palástolt szexbiznisz?...Elnézést kértek a nővérek durva, sértő viselkedéséért... Megszületett az első dizájnbébi...
-
Jógával palástolt szexbiznisz?
2013.07.12Olyan művészet, amely képes felébreszteni a lelket, és felszabadítani a szellemet
-
Elnézést kértek a nővérek durva, sértő viselkedéséért
2013.07.12A sürgősségin a szülő, hozzátartozó kinn marad!
-
Gyerekek adományoztak gyerekeknek
2013.07.12Gyermekek adományait vitték az orosházi kórházba.
-
Aggódhatunk a jövőnk miatt
2013.07.12Felgyorsult a népesség öregedési folyamata és főleg férfiakkal lettünk kevesebben.
-
Cáfolja a százezres büntetést az ÁNTSZ
2013.07.12Kockázatos az otthoni használatra tervezett gumimedencék használata az óvodákban.
-
Emberek ezreinek teheti tönkre az életét
2013.07.12A szakma tiltakozik, a jogszabályok viszont engedik a bazális implantátumokat.
-
Ammóniabaleset: egy életveszélyes sérült
2013.07.12A rosszulléttel kórházba kerültek a megfigyelés után hazamehettek.
-
Megszületett az első dizájnbébi
2013.07.12Teljes egészében megszűrték genetikai állományát a beültetés előtt.
-
Kórházi lakosztályba érkezik a kisded
2013.07.12Három kórházi éjszakával számolva több mint tízezer fontos számlára számíthatnak.
-
Gyorsbecslés: 335 ezren hiányoznak
2013.07.12KSH: a 18-49 éves magyar állampolgárok 6,8 - 8 százaléka él tartósan külföldön.
-
Négymilliárdos átcsoportosítás a felsőoktatásra
2013.07.12Pluszforrás az idei hallgatói normatíva fedezetére, az intézmények finanszírozási problémáinak kezelésére.
-
Globális dohánytilalom-statisztika a WHO-tól
2013.07.12A világnépesség egyharmadát védi valamilyen dohányzáskorlátozó jogszabály.
-
sepy
2013.07.12Tanácsukat szeretném önöktől kérni. 32 éves vagyok. 1 évvel ezelőtt refluxot és rekeszizom sérvet állapitottak meg nálam. Esomeprazolt szedek a refluxomra. Most már több mint 1 hónapja megint rosszul vagyok a gyomromra...
-
agyi cavernoma
2013.07.12Tisztelt Címzett!
Szeretném megtudni, hogy aorta műbillenytű miatt szedett Syncumar mellett lehet-e műteni agyi cavernomát, úgy, hogy nem nyitják fel a koponyát, csak kisütik... -
Bobe mama
2013.07.12Tisztelt dr/no/ur
Nem tudom hova forduljak problemammal sokizuleti gyulladasom van ,copd,asztma,magas vernyomas... -
nagymama
2013.07.12Tisztelt Doktor!
Nagymama 77 éves.Mostanában nagyon fáj a lába.A sípcson alsó része mellett,picit boka felé,egy ponton.Olyan mindha egy mélyedés lenne ott,... -
scleritis oka
2013.07.12KEdves Szakértő!
Idén április óta fennálló scleritisem van, ami ugyan a szemészeti terápiára reagál, de amint abbahagyom a kapott gyógyszereket, visszatér... -
Összenövések és ciszta
2013.07.12tisztelt doktor úr
35 éves nőbeteg vagyok. Egy hónappal ezelőtt súlyos alhasi fájdalmakat okozó subileus miatt egy hétre kórházba kerültem. Szerencsére műtétre végül nem került sor. A CT-vizsgálat során egy kb 6x10 centiméteres petefészekcisztát találtak, ... -
Alacsony-szapora szívverés
2013.07.12Üdvözlöm!
A kérdésem az lenne,hogy anyósom,már majd 1 éve betegállományba van,mert magas a vérnyomása. Az egész mikor elkezdődött,bekerült a kórházba ... -
Pajzsmirigy mütét után
2013.07.12Tisztelt Doktornö / Doktorúr!
3 hete távolították el a jobb pajzsmirigy lebenyemet. A mütét óta a nyakam alsó harmada meg van keményedve, olyan mintha egy nagy gombóc lenne ott. Nyeléskor nagyon érzékeny. Ha ez egy vérömleny, akkor mennyi idö kell a felszívódásához?
Válaszát köszönöm! -
Epehányás
2013.07.1225 éves Angliában élő lány vagyok.
Lassan 2 éve élek kint és kint tartózkodásom alatt harmadjára fordul elő hogy rosszul leszek: ráz a hideg,hányinger,órákon keresztül csak forgolódok,öklendezek míg végül epét hányok,utána felvan puffadva a hasam... -
Letrox
2013.07.12Tisztelt doktor Úr/Nő!
Kb. fél éve szedek pajzsmirigyhormont. Eddig Euthyox 100 mcg-ot, de mivel még magas a TSH értékem... -
Csalánkiütés
2013.07.12Tisztelt doktor !
Egy éve minden reggel és kora este csalánkiütések lepik el a testem. A vér és a vizelet vizsgálat negatív, illetve a RAST is. A bőrgyógyász és a háziorvos tehetetlen... -
mi lehet ez?
2013.07.12Kedves Hölgyem/Uram!
19 éves lány vagyok. Pár hónapja volt egy mandulagyulladásom, a nyaki nyirokcsomóim akkor is be voltak gyulladva. A jobb mandulám még midnig sokkal nagyobb mint a másik... -
Ajkamban feltelt golyó, csomó
2013.07.12jónapot! Olyan problémával fordulok Önhöz/önökhöz ,h a alsó ajkamban van egy gombostűfej nagyságú folyamatosan kiújuló golyócska...
-
epeműtét
2013.07.122 hete volt epeműtétem. Előtte is évek óta állandó hasmenéses jellegű volt a székletem ...
-
piros foltok jelentek meg a makkomon
2013.07.12Tisztelt DOktor.
1-2 honapja piros foltok jelentek meg a makkomon. Nincs égő sem viszkedő hatásuk,. Valamikor elmulik 1-2 napra utána megint visszajön.... -
anyajegy talpon
2013.07.12jo napot kivanok.
sajnos nekem nagyon sok anyajegyem van,tobb mint szaz,es rendszeresen szoktam nezetni oket,viszont arra nem forditottam figyelmet hogy a talpamon is van.par hete voltam borgyogyasznal,... -
EPE
2013.07.12Jó napot,
ma voltam hasi ultrahangon,és az orvos azt mondta,hogy megvancsavarodva az epehólyagom,és megvan nyúlva.Valószinű,hogy születési rendellenesség?De... -
Vastúltengés
2013.07.12Tisztelt Weborvos!
Szeretnék a vastúltengésről kérdezni Öntől.
Édesanyám mostmár lassan egy éve vastúltengéstől szenved. Jelenleg 49.2 volt a vasértéke, de volt már 50-60 között is. Van amikor lejjebb megy, de nem tartósan és felkúszik, pedig szinte már alig eszik... -
Érelzáródás
2013.07.12Kedves Doktornő/ Úr!
Kérdésem, a következő. Érelzáródás van a jobb oldali carotisban,, a bal oldalon kb. 50-60%-os a szűkület. Annak idején(2003-ban) különösebb tünetek nélkül vészeltem át a jobb oldali érelzáródást... -
csabagomba
2013.07.12Tisztelt Weborvos! Évek óta tartó fáradságom van,és a hormonok közül csak a TSH nézték...
-
protrombin
2013.07.12Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő!
Néhány hete műtöttek. Előtte a laborjaim, minden rendben volt, műtét során mégis vérzékenynek titulált az orvos, ami kissé megnehezítette a beavatkozást... -
Véradónap 21 helyszínen pénteken
2013.07.11Az áruházlánc 21 üzletében várják az önkéntes segítőket véradásra.
-
Bírságot kaptak a mágnesterápiával üzletelők
2013.07.11Nem tudták igazolni, hogy a készülékek alkalmasak a betegségek gyógyítására.
-
Új uniós előírások vonatkoznak a kozmetikumokra
2013.07.11A gyártóknak szigorúbb termékbiztonsági előírásoknak kell megfelelniük.
-
A nap legérdekesebb hírei
2013.07.11Válogatás a Weborvos-hírfolyam cikkeiből.